1Elküldé azért az Úr Dávidhoz Nátán [prófétát,] ki bemenvén hozzá, monda néki: Két ember vala egy városban, egyik gazdag, a másik szegény.
1拿单指摘大卫,大卫认罪耶和华差派拿单去见大卫。于是拿单来到大卫那里,对他说:“在一座城里有两个人,一个富有,一个贫穷。
2A gazdagnak felette sok juhai és ökrei valának;
2那富有的有极多牛羊,
3A szegénynek pedig semmije nem vala egyéb egy kis nõstény báránykájánál, a melyet vett és táplált vala, s felnevelkedett nála gyermekeivel együtt; saját falatjából evett és poharából ivott és keblén aludt, és néki olyan vala, mintegy leánya.
3那贫穷的除了买来养的一只母羊羔以外,什么也没有。那小羊在他家里和他的儿女一同长大,小羊吃他的食物,喝他杯中的饮料,睡在他的怀里,就像他的女儿一样。
4Mikor pedig utazó vendége érkezett a gazdagnak: sajnált az õ ökrei és juhai közül hozatni, hogy a vendégnek ételt készítsen belõle, a ki hozzá ment vala; hanem elvevé a szegénytõl az õ bárányát, és azt fõzeté meg a vendégnek, a ki hozzá ment.
4有一个旅客来到富翁那里,他舍不得从自己的牛群羊群中取一头出来,款待到他那里来的旅客,却取了那穷人的母羊羔,款待到他那里来的客人。”
5Akkor felgerjede Dávidnak haragja az ember ellen, és monda Nátánnak: Él az Úr, hogy halálnak fia az az ember, a ki azt cselekedte.
5大卫就非常恼怒那人,对拿单说:“我指着永活的耶和华起誓,作这事的人该死。
6A bárányért pedig négy annyit kell adnia, mivelhogy ezt mívelte, és annak nem kedvezett.
6他必须四倍赔偿这羊羔,因为他作了这事,又因他没有怜悯的心。”
7És monda Nátán Dávidnak: Te vagy az az ember! Ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene: Én kentelek fel téged, hogy király légy Izráel felett, és megszabadítottalak téged a Saul kezébõl.
7拿单对大卫说:“你就是那人!耶和华以色列的 神这样说:‘我膏立了你作以色列的王,把你从扫罗的手里救了出来,
8És néked adtam a te urad házát, és a te uradnak feleségeit a te kebeledbe; ennek felette néked adtam Izráelnek és Júdának házát; [és] ha még ez kevés [volt,] ezt s ezt adtam volna néked.
8把你主人的家赐给你,把你主人的妻妾交在你怀里,又把以色列和犹大家赐给你。你若是还以为太少,我还可以多多加给你。
9Miért vetetted meg az Úrnak beszédét, oly dolgot cselekedvén, mely útálatos õ elõtte? A Hitteus Uriást fegyverrel ölted meg, és az õ feleségét magadnak vetted feleségül; magát pedig az Ammon fiainak fegyverével ölted meg.
9你为什么藐视耶和华的话,行他看为恶的事呢?你用刀击杀了赫人乌利亚,娶了他的妻子作你的妻子,你借着亚扪人的刀杀了乌利亚。
10Most azért ne távozzék el a fegyver soha házadból, mivel megútáltál engem, és a Hitteus Uriás feleségét elvetted, hogy feleséged legyen.
10所以,从今以后,刀剑必不离开你的家,因为你藐视了我,娶了赫人乌利亚的妻子作你的妻子。’
11Ezt mondja az Úr: Ímé én épen a saját házadból bocsátok reád csapásokat, és feleségeidet szemed láttára veszem el, és adom más felebarátodnak, és hál a te feleségeiddel fényes nappal.
11耶和华这样说:‘看哪!我必从你家中兴起祸患攻击你;我要在你的眼前把你的妃嫔拿去赐给别人。他要在光天化日之下与她们同床。
12Mert te titkon cselekedtél; de én az egész Izráel elõtt és napvilágnál cselekeszem azt.
12你在暗中行了这事,我却要在所有以色列人面前,在光天化日之下行这事报应你。’”
13Monda azért Dávid Nátánnak: Vétkeztem az Úr ellen! És monda Nátán Dávidnak: Az Úr is elvette a te bûnödet, nem fogsz meghalni.
13大卫对拿单说:“我得罪了耶和华了。”拿单对大卫说:“耶和华已经除去了你的罪,你必不至于死。
14Mindazáltal, mivel alkalmat adtál a gyalázásra az Úr ellenségeinek e dologban: a te fiad is, a ki lett néked, bizonynyal meghal.
14只是因为你作了这事,使耶和华的仇敌大得亵渎的机会,所以你所生的儿子必定死。”
15Ezekután elméne Nátán az õ házához. És megveré az Úr a gyermeket, a kit az Uriás felesége szült vala Dávidnak; és megbetegedék.
15于是拿单回自己的家去了。耶和华击打乌利亚的妻子给大卫所生的孩子,他就害了重病。
16És könyörge Dávid az Istennek a gyermekért, és bõjtöle is Dávid, és bemenvén, a földön feküvék éjjel.
16大卫的儿子病逝大卫为那孩子恳求 神,并且禁食。他进房里去,终夜躺在地上。
17Felkelének azért az õ házának vénei [és menének] õ hozzá, hogy felemeljék õt a földrõl: de nem akará, és nem is evék õ velek kenyeret.
17他家中的老侍从站在他旁边,要把他从地上扶起来,他却不肯,也不与他们一起吃饭。
18Hetednapra azért meghala a gyermek, és nem merik vala a Dávid szolgái néki megmondani, hogy meghalt a gyermek, mert ezt mondják vala: Ímé, még mikor a gyermek élt, szólottunk néki és meg sem hallotta szónkat; hogyan mondanánk meg néki, hogy meghalt a gyermek, hogy [magának] bajt szerezzen?
18到了第七天,孩子死了。大卫的臣仆不敢告诉他孩子死了,因为他们说:“看哪,孩子还活着的时候,我们劝他,他尚且不听我们的话。现在我们怎么能告诉他孩子已经死了呢?他会伤心欲绝的。”
19Látván pedig Dávid, hogy az õ szolgái suttognak, eszébe vevé Dávid, hogy meghalt a gyermek, és monda Dávid az õ szolgáinak: Meghalt-é a gyermek? Azok mondának: Meghalt.
19大卫看见他的臣仆彼此低声耳语,就知道孩子已经死了。他问臣仆说:“孩子死了吗?”他们回答:“死了!”
20Felkelvén azért Dávid a földrõl, megmosdék és megkené magát és más ruhát võn magára, és bemenvén az Úr házába, imádkozék. Azután beméne a maga házába, és kérésére kenyeret vivének eleibe, és evék.
20于是大卫从地上起来,洗澡,抹膏,更换衣服,进耶和华的殿去敬拜,然后回到自己的宫里去,吩咐人给他摆上饭,他就吃了。
21Akkor mondának az õ szolgái néki: Mi dolog ez, a mit míveltél? Míg a gyermek élt, bõjtöltél és sírtál; most pedig, hogy meghalt a gyermek, felkelél és kenyeret ettél.
21臣仆问他:“你为什么这样作呢?孩子还活着的时候,你为他禁食哭泣;孩子死了,你倒起来吃饭!”
22Monda õ: Míg a gyermek élt, addig bõjtöltem és sírtam; mert ezt mondottam: Ki tudja, talán az Úr könyörül rajtam, és megél a gyermek.
22他回答:“孩子还活着的时候,我禁食哭泣,因为我想:‘也许耶和华怜悯我,让孩子可以活着。’
23De most, [hogy] meghalt, vajjon miért bõjtölnék? Vajjon visszahozhatom-é azzal? Én megyek õ hozzá, de õ nem jõ ide vissza én hozzám.
23现在他死了,我为什么还要禁食呢?我还能使他回来吗?我要到他那里去,他却不能回到我这里来。”
24És megvigasztalá Dávid az õ feleségét, Bethsabét, és beméne hozzá, és vele hála. És õ szült fiat, és nevezé annak nevét Salamonnak, és az Úr szereté azt,
24所罗门出生大卫安慰他的妻子拔示巴,进到她那里去,与她同睡。她生了一个儿子,大卫给他起名叫所罗门;耶和华也喜爱他,
25A mint megizente vala Nátán próféta által, ki nevezé az õ nevét Jedidjának, az Úrért.
25就差派拿单先知去,照着耶和华的吩咐,给他起名叫耶底底亚。
26Joáb pedig hadakozék az Ammon fiainak [városa,] Rabba ellen, és megvevé a királyi várost.
26约押攻取拉巴(代上20:1-3)那时,约押正在攻打亚扪人的拉巴,攻取了王城。
27És követeket külde Dávidhoz Joáb ilyen követséggel: Hadakoztam Rabba ellen, és meg is vettem a város[nak egyik részét, a hol a víz van.]
27约押派遣使者去见大卫,说:“我攻打拉巴,已经攻取了水城。
28Most azért gyûjtsd egybe a népnek maradékát, és szállj táborba a város ellen, foglald el azt, nehogy valamiképen, ha én foglalnám el, róla neveztessék az én nevem.
28现在,请你聚集其余的人民,安营攻打这城,把城攻取;免得我攻取了这城,人就以我的名字来叫这城。”
29Egybegyûjté azért Dávid mind az egész népet, és aláméne Rabba ellen, és harczola ellene, és elfoglalá azt.
29于是大卫聚集所有的人民,向拉巴进军;攻打那城,把它攻取了。
30És elvevé az õ királyuknak koronáját annak fejérõl, melynek súlya egy tálentum arany volt, és drága [kövekkel vala rakva,] és lõn a Dávid fején, és a városból felette sok zsákmányt hozott el.
30大卫从他们的王的头上夺取了王冠。王冠的金子重三十五公斤,上面嵌有宝石,人把这冠冕戴在大卫的头上。大卫又从这城里带走了许多战利品,
31A népet pedig, mely benne [vala,] kihozatá; és némelyét fûrész, némelyét vasborona alá, némelyét fejsze alá vetteté; némelyeket mészkemenczén vitt által, és így cselekedék az Ammon fiainak minden városával. Haza méne azután Dávid és az egész nép Jeruzsálembe.
31又把那城里的人民带出去,使他们用锯子、铁耙、铁斧作工,或使他们在砖窑服役。大卫对待亚扪各城的居民都是这样。后来,大卫和众人都回耶路撒冷去了。