1Uram, miért állasz távol? Miért rejtõzöl el a szükség idején?
1Issand, miks sa seisad kaugel, miks sa peidad ennast hädaajal?
2A gonosznak kevélysége miatt sanyarog a szegény. Essenek foglyul a cseleknek, a miket koholtak.
2Vaesed saavad vaevatud riivatute uhkusest, olles kinni kavaluste kaudu, mis nad on välja mõelnud.
3Mert dicsekszik a gonosz az õ lelkének kivánságával, és a fösvény megveti és szidja az Urat.
3Sest õel kiitleb oma hinge ihaldustest ja ahne kirub, põlastab Issandat.
4A gonosz az õ haragos kevélységében senkit sem tudakoz; nincs Isten, ez minden gondolatja.
4Õel oma ülbuses hoopleb: 'Tema kättemaksu ei tule! Jumalat ei ole!' - need on kõik tema mõtted.
5Szerencsések az õ útai minden idõben; messze vannak tõle ítéleteid, elfújja minden ellenségét.
5Tema käigud õnnestuvad alati; sinu õiglased kohtud on eemal kõrgel ta meelest; ta puhub kõigi oma vastaste peale.
6Azt mondja szívében: Nem rendülök meg soha örökké, mert nem [esem] bajba.
6Ta ütleb oma südames: 'Mina ei kõigu, põlvest põlve ma olen see, kellele ei juhtu õnnetust!'
7Szája telve átkozódással, csalárdsággal és erõszakossággal; nyelve alatt hamisság és álnokság.
7Ta suu on täis sajatusi, kavalust ja rõhumist; ta keele all on vaev ja nurjatus.
8Az utczák zugaiban lappang, a rejtekhelyeken megöli az ártatlant, szemei lesnek az ügyefogyottra.
8Ta istub varitsemas õuede taga, salajases paigas ta tapab süütu, ta silmad luuravad õnnetut.
9Leselkedik a rejtekhelyen, leselkedik, mint az oroszlán az õ barlangjában, hogy elragadja a szegényt; elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja azt.
9Ta varitseb salajases paigas nagu lõvi padrikus; ta varitseb, et tabada viletsat; ta tababki tema, tõmmates teda oma võrku.
10Lenyomja, tiporja, és erejétõl elesnek az ügyefogyottak.
10Ta küürutab ja lömitab, ja õnnetud langevad ta vägevate küünte vahele.
11Azt mondja szívében: Elfelejtkezett Isten, elrejtette arczát: nem is látott soha!
11Ta ütleb oma südames: 'Jumal on unustanud, ta on oma palge peitnud, ta ei näe ilmaski!'
12Kelj fel Úr-Isten, emeld fel kezedet; ne feledkezzél el a szegényekrõl!
12Tõuse, Issand, tõsta oma käsi üles, oh Jumal! Ära unusta viletsaid!
13Miért szidja Istent a gonosz? [Miért] mondja szívében: Nem keresed [rajta.]
13Mispärast teotab õel Jumalat? Ta mõtleb oma südames, et sina ei hooli sellest.
14Te látod [ezt,] mert te megnézed a hamisságot és a fájdalmat, hogy rávessed kezed. Te reád hagyja magát az ügyefogyott, az árvának is te vagy segedelme.
14Sina oled seda näinud, sest sina näed vaeva ja meelekibedust, et tasuda oma käega; õnnetu jätab enese sinu hooleks, sina oled vaeslapse abimees.
15Törd össze a gonosznak karját; és keressed a rosszon az õ gonoszságát, míg már nem találsz.
15Murra katki õelate käsivars, maksa kätte kurja õelus, kuni sa seda enam ei leia!
16Az Úr király mindenha és mindörökké; a pogányok kivesznek az õ földjérõl.
16Issand on kuningas ikka ja igavesti, paganad on kadunud tema maalt.
17A szegények kivánságát meghallgatod, oh Uram! Megerõsíted szívöket, füleiddel figyelmezel,
17Viletsate igatsemist sa kuuled, Issand; sina kinnitad nende südant, su kõrv paneb neid tähele,
18Hogy ítéletet tégy az árvának és nyomorodottnak, hogy többé már ne rettentsen a földbõl való ember.
18et mõista õiglast kohut vaeslapsele ja rõhutule, et mullast saadud inimene enam ei ajaks hirmu peale.