¹És miután szerencsésen megmenekültek, akkor megtudák, hogy Melitának neveztetik az a sziget.

¹Išsigelbėję jie sužinojo, kad sala vadinasi Melitė.

²A barbárok pedig nem közönséges emberséget cselekesznek vala mi velünk: mert tüzet gerjesztvén, befogadának mindnyájónkat a rajtunk való záporért és a hidegért.

²Barbarai su mumis elgėsi labai draugiškai. Užkūrė ugnį ir pakvietė mus visus prie jos, nes lijo ir buvo šalta.

³Mikor pedig Pál nagy sok venyigét szedett és a tûzre tette, egy vipera a melegbõl kimászva, az õ kezére ragada.

³Paulius pririnko glėbį sausų šakų ir metė į ugnį. Čia nuo kaitros iš laužo iššoko gyvatė ir įsikirto jam į ranką.

⁴Mikor pedig látták a barbárok az õ kezérõl függeni a mérges kígyót, mondják vala egymásnak: Nyilván gyilkos ez az ember, kit nem hagya élni a bosszúállás, noha a tengerbõl megszabadult.

⁴Pamatę prie rankos prikibusią gyvatę, barbarai ėmė vienas kitam kalbėti: “Tas žmogus tikriausiai žmogžudys: išsigelbėjo iš jūros, o keršto deivė vis tiek neduoda jam gyventi”.

⁵De néki, minekutána a kígyót lerázta a tûzbe, semmi baja sem lõn.

⁵Tačiau jis nupurtė šliužą į ugnį, nepatirdamas nieko blogo.

⁶Azok pedig azt várják vala, hogy õ meg fog dagadni, vagy nagyhirtelenséggel halva rogyik le. Mikor azonban sok ideig várták, és látták, hogy semmi baja nem lesz, megváltoztatva értelmöket, istennek mondják vala õt.

⁶Barbarai laukė, kada jis ištins ar staiga kris negyvas. Laukę nesulaukę ir pamatę, kad jam nesidaro nieko blogo, jie pakeitė nuomonę ir ėmė kalbėti, jog jis esąs dievas.

⁷Annak a helynek környékén valának pedig a sziget fõemberének, névszerint Publiusnak mezei jószágai, ki befogadván minket, három napig nagy emberségesen vendégül látott.

⁷Netoli tos vietos buvo vyriausiojo salos valdininko, vardu Publijus, valdos. Jis mus priėmė ir tris dienas bičiuliškai globojo.

⁸Lõn pedig, hogy a Publius atyja hideglelésben és vérhasban betegen feküvék. Kihez Pál beméne, és minekutána könyörgött, kezeit reá vetve meggyógyítá õt.

⁸Tuo metu Publijaus tėvas susirgo karštine ir viduriavimu. Paulius užėjo pas jį, pasimeldė, uždėjęs ant jo rankas, ir išgydė.

⁹Minekutána azért ez megtörtént, egyebek is, kik betegek valának a szigeten, õ hozzá jövének és meggyógyulának.

⁹Po šito įvykio ir kiti salos gyventojai, turėję ligų, ėjo pas Paulių ir buvo pagydomi.

¹⁰Kik nékünk nagy tisztességet is tõnek, és mikor elindulánk, a szükséges dolgokkal ellátának.

¹⁰Už tai jie mus didžiai gerbė, o išvykstant aprūpino viskuo, ko mums reikėjo.

¹¹Három hónap mulva tudniillik egy Alexandriába való hajón elindulánk, mely a szigeten telelt, melynek czímere Kásztor és Pollux vala.

¹¹Po trijų mėnesių mes išplaukėme žiemojusiu saloje Aleksandrijos laivu, kuris turėjo Dvynių ženklą.

¹²És Szirakúzába eljutván, ott maradánk három napig.

¹²Atplaukę į Sirakūzus, prastovėjome tris dienas.

¹³Onnét körülkerülvén, eljutánk Régiumba, és egy nap mulva déli szél támadván, másnap megérkezénk Puteóliba.

¹³Iš ten plaukdami, esant nepalankiam vėjui, pasiekėme Regijų ir dar po dienos, ėmus pūsti pietų vėjui, kitą dieną atvykome į Puteolus.

¹⁴Hol mikor atyafiakat találtunk, kérének minket, hogy nálok maradjunk hét napig; és úgy menénk Rómába.

¹⁴Ten susitikome su broliais; jie pakvietė mus septynioms dienoms paviešėti. Taip mes atvykome į Romą.

¹⁵Onnét is az atyafiak, mikor a mi dolgainkat meghallották, nékünk elõnkbe jövének Appii Forumig és Tres Tabernaeig. És mikor Pál meglátta õket, hálákat adván az Istennek, bátorságot võn.

¹⁵Tenykščiai broliai, išgirdę apie mus, atėjo pasitikti iki Apijaus aikštės ir Trijų tavernų. Juos išvydęs, Paulius dėkojo Dievui ir įgavo naujo pasitikėjimo.

¹⁶Mikor pedig Rómába jutottunk, a százados átadá a foglyokat a testõrsereg fõvezérének. Pálnak azonban megengedteték, hogy külön lakjék az õt õrizõ vitézzel.

¹⁶Kai atvykome į Romą, šimtininkas perdavė kalinius sargybos viršininkui, o Pauliui buvo leista apsigyventi vienam su saugojančiu jį kareiviu.

¹⁷Lõn pedig, hogy három nap mulva magához hívatá Pál a zsidók között való fõembereket. Mikor pedig egybegyûltek, monda nékik: Atyámfiai,férfiak, én jóllehet semmit sem vétkeztem a nép ellen, vagy az õsi szokások ellen, mindazáltal foglyul adattam át Jeruzsálembõl a rómaiak kezébe.

¹⁷Po trijų dienų Paulius pakvietė pas save žydų vadovus. Jiems susirinkus, jis prabilo: “Vyrai broliai! Nors aš nieku nesu nusikaltęs nei tautai, nei mūsų tėvų papročiams, buvau Jeruzalėje suimtas ir atiduotas į romėnų rankas.

¹⁸Kik miután kihallgattak, el akarának engem bocsátani, mivelhogy én bennem semmi halálra méltó vétek nincsen.

¹⁸Tie ištardę, norėjo mane paleisti, nes nerado jokio mirties verto nusižengimo.

¹⁹De mivel a zsidók ellene mondtak, kényszeríttettem a császárra appellálni, nem mintha az én népem ellen volna valami vádam.

¹⁹Kadangi žydai prieštaravo, turėjau šauktis ciesoriaus, tiktai ne tam, kad apkaltinčiau savo tautą.

²⁰Ennekokáért hívattalak tehát titeket, hogy lássalak benneteket és szóljak veletek; mert az Izráelnek reménységéért vétettem körül e lánczczal.

²⁰Dėl šios priežasties ir pakviečiau jus, kad su jumis pasimatyčiau ir pasikalbėčiau; nes dėl Izraelio vilties esu surakintas šita grandine!”

²¹Azok pedig mondának néki: Mi te felõled sem levelet nem vettünk Júdeából, sem pedig az atyafiak közül ide jõve valaki, nem jelentett, vagy szólott te felõled valami rosszat.

²¹Jie atsakė jam: “Mes nesame gavę apie tave iš Judėjos laiškų, ir nė vienas iš atvykusių brolių nepranešė ir nekalbėjo nieko blogo apie tave.

²²Akarnók azért tõled hallani, micsoda értelemben vagy. Mert e felekezet felõl tudva van elõttünk, hogy mindenütt ellene mondanak.

²²Vis dėlto norėtume išgirsti tavo pažiūras. Mat apie šitą sektą tiek težinome, jog jai visur prieštaraujama”.

²³Kitûzvén tehát néki egy napot, eljövének hozzá a szállására többen; kiknek nagy bizonyságtétellel szól vala az Istennek országa felõl, igyekezvén elhitetni õ velök a Jézus felõl való dolgokat, úgy a Mózes törvényébõl, mint a prófétákból, reggeltõl fogva mind estvéig.

²³Paskyrę jam dieną, jie gausiai susirinko pas jį svečių kambaryje. Nuo ryto iki vakaro jis aiškino jiems ir liudijo apie Dievo karalystę, įrodinėdamas jiems Jėzų iš Mozės Įstatymo ir Pranašų.

²⁴És némelyek hivének az õ beszédének, mások nem hivének.

²⁴Vieni jo žodžiais patikėjo, kiti ne.

²⁵Mivel pedig nem egyezének meg egymással, eloszlának, miután Pál ez egy szót mondá: Jól szólott a Szent Lélek Ésaiás próféta által a mi atyáinknak, mondván:

²⁵Nesutardami tarpusavyje, jie ėmė skirstytis, o Paulius tepasakė jiems viena: “Teisingai Šventoji Dvasia yra mūsų tėvams pasakiusi per pranašą Izaiją:

²⁶Eredj el a néphez és mondd: Hallván halljátok, és ne értsetek; és nézvén nézzetek, és ne lássatok!

²⁶‘Eik pas šitą tautą ir sakyk: girdėti girdėsite, bet nesuprasite, žiūrėti žiūrėsite, bet nematysite.

²⁷Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyják; hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam õket.

²⁷Šitų žmonių širdis aptuko, jie prastai girdėjo ausimis ir užmerkė akis, kad kartais nepamatytų akimis, neišgirstų ausimis, nesuprastų širdimi ir neatsiverstų, ir Aš jų nepagydyčiau’.

²⁸Legyen azért néktek tudtotokra, hogy a pogány népeknek küldetett az Istennek ez idvezítése, és õk meg is hallgatják.

²⁸Tebūnie tad jums žinoma: šis Dievo išgelbėjimas yra pasiųstas pagonims, ir jie išgirs”.

²⁹És mikor ezeket mondotta, elmenének a zsidók, magok között sokat vetekedve.

²⁹Jam tai pasakius, žydai išėjo, smarkiai ginčydamiesi tarpusavyje.

³⁰Marada pedig Pál két egész esztendeig az õ tulajdon bérelt szállásán, és mindazokat befogadja vala, kik õ hozzá menének.

³⁰Paulius gyveno savo išsinuomotame name ištisus dvejus metus ir priiminėdavo visus, kurie pas jį ateidavo.

³¹Prédikálván az Istennek országát és tanítván az Úr Jézus Krisztus felõl való dolgokat teljes bátorsággal, minden tiltás nélkül.

³¹Jis skelbė Dievo karalystę ir labai drąsiai, netrukdomas mokė apie Viešpatį Jėzų Kristų.