¹És lõn az Úr beszéde hozzám, mondván:

¹Viešpats kalbėjo man:

²Embernek fia! mire való a szõlõtõke fája egyéb fa között, a venyige, mely az erdõ fái között van?

²“Žmogaus sūnau, kuo geresnis vynmedis, lyginant jį su kitais medžiais?

³Avagy vesznek-é abból fát, hogy valami eszközt csináljanak belõle? avagy vesznek-é belõle szeget, hogy mindenféle edényt akaszszanak reá?

³Ar iš jo daro ką nors, ar naudoja padaryti kabliui kam nors pakabinti?

⁴Ímé a tûznek adatott, hogy megemészsze; két végét megemésztette már a tûz, és közepe megpörkölõdött, vajjon való-é valami eszközre?

⁴Jis tinka tik sudeginti. Jo abu galai sudega, o vidurys pajuoduoja. Ar jis dar kam nors tinka?

⁵Ímé, míg ép vala, semmi eszközre nem vala jó; menynyivel kevésbbé csinálhatnak belõle valamit most, mikor a tûz megemésztette és megpörkölõdött!

⁵Jei sveikas netiko jokiam daiktui pagaminti, tai ką bekalbėti, kai jis sudega­iš jo jokios naudos!

⁶Azért így szól az Úr Isten: A mint a szõlõtõke fáját az erdõ fái közül a tûznek adtam megemésztésre, úgy adtam oda Jeruzsálem lakóit;

⁶Todėl Viešpats Dievas sako: ‘Aš padarysiu Jeruzalės gyventojams kaip vynmedžiui, kuris sudega ugnyje.

⁷És ellenök fordítom arczomat. A tûzbõl jöttek ki és a tûz emészsze meg õket, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor arczomat ellenök fordítom.

⁷Aš atsigręšiu į juos, ir, išėję iš vienos ugnies, jie sudegs kitoje. Jūs žinosite, kad Aš esu Viešpats, kai atsigręšiu į juos.

⁸És teszem a földet pusztasággá, mivelhogy elpártoltak tõlem, ezt mondja az Úr Isten.

⁸Kraštą paversiu dykuma, nes jie sulaužė ištikimybę man,­sako Viešpats Dievas’ ”.