¹Ama napon ez éneket énekelik Júda földén: Erõs városunk van nékünk, szabadítását adta kõfal és bástya gyanánt!

¹Tuomet Judo šalyje giedos šią giesmę: “Mūsų miestas yra tvirtas; Jis suteiks išgelbėjimą už jo sienų ir pylimų.

²Nyissátok fel a kapukat, hogy bevonuljon az igaz nép, a hûség megõrzõje.

²Atkelkite vartus ir teįeina teisioji tauta, kuri saugo tiesą.

³[Kinek] szíve [reád] támaszkodik, megõrzöd [azt] teljes békében, mivel Te benned bízik;

³Tu suteiksi tobulą ramybę tiems, kurie pasitiki Tavimi.

⁴Bízzatok az Úrban örökké, mert az Úrban, Jehovában, örök kõszálunk van.

⁴Pasitikėkite Viešpačiu visados, nes Viešpats Jahvė yra amžina stiprybė.

⁵Mert meghorgasztá a magasban lakozókat: a magas várost, megalázá azt, megalázá azt a földig, és a porba dobta azt;

⁵Jis pažemina išpuikusius išdidaus miesto gyventojus. Jis pažemina juos iki žemės, dulkėmis paversdamas miestą.

⁶Láb tapodja azt, a szegény lábai, a gyöngék talpai!

⁶Mindžioja jį beturčių kojos, vargšų žingsniai”.

⁷Az igaznak ösvénye egyenes, egyenesen készíted az igaznak útját.

⁷Teisiojo kelias yra tiesus, Tu jo taką išlygini.

⁸Mi is vártunk Téged, ítéleted ösvényén, oh Uram! neved és emlékezeted után vágyott a lélek!

⁸Tavo teismų kelyje, Viešpatie, mes laukėme; mūsų sielos atsimena Tavo vardą ir ilgisi Tavęs.

⁹Szívem utánad vágyott éjszaka, az én lelkem is bensõmben Téged keresett, mivel ha ítéleteid [megjelennek] a földön, igazságot tanulnak a földnek lakosai.

⁹Mano siela naktį ilgisi Tavęs, mano dvasia ieško Tavęs. Kai Tavo teismai pasireiškia žemėje, pasaulio gyventojai pasimoko teisumo.

¹⁰Ha kegyelmet nyer a gonosz, nem tanul igazságot, az igaz földön is hamisságot cselekszik, és nem nézi az Úr méltóságát.

¹⁰Jei nedorėlio bus pasigailėta, jis nepasimokys teisumo; teisiųjų šalyje jis darys pikta ir nekreips dėmesio į Viešpaties didybę.

¹¹Uram! magas a Te kezed, de nem látják! de látni fogják, és megszégyenülnek, néped iránt való buzgó szerelmedet; és tûz emészti meg ellenségeidet.

¹¹Viešpatie, Tavo ranka yra pakelta, bet jie nemato jos. Tavo uolumą dėl tautos jie tepamato ir tesusigėsta. Ugnis tesunaikina Tavo priešus.

¹²Uram! Te adsz nékünk békességet, hisz minden dolgainkat megcselekedted értünk.

¹²Viešpatie, Tu suteiksi mums ramybės, nes Tu juk viską padarei dėl mūsų.

¹³Uram! mi Istenünk! urak parancsoltak nékünk kívüled; de általad dicsõítjük neved!

¹³Viešpatie, mūsų Dieve, kiti valdovai viešpatavo mums, bet mes tik Tavo vardą pripažįstame ir Jį garbiname.

¹⁴A meghaltak nem élnek, az árnyak nem kelnek föl: ezért látogatád meg és vesztéd el õket, és eltörléd emlékezetöket.

¹⁴Jie mirė ir nebeatgis, jie yra šešėliai ir nebeatsikels; Tu aplankei juos ir sunaikinai, jų atminimą išdildei.

¹⁵Megszaporítád e népet, Uram! megszaporítád e népet, magadat megdicsõítéd, kiterjesztetted a földnek minden határait.

¹⁵Viešpatie, tu padidinai tautą; šlovė Tau už tai; Tu išplėtei krašto sienas.

¹⁶Oh Uram! a szorongásban kerestek Téged, és halk imádságot mondtanak, mikor rajtuk volt ostorod.

¹⁶Viešpatie, jie ieškojo Tavęs nelaimės metu; jie meldėsi, kai juos baudei.

¹⁷Miként a terhes asszony, a ki közel a szûléshez, vajudik, felkiált fájdalmiban, elõtted olyanok voltunk, Uram!

¹⁷Kai gimdyvės laikas priartėja, ji šaukia iš skausmo. Viešpatie, tokie mes esame Tavo akivaizdoje.

¹⁸Mint terhesek vajudtunk, de csak szelet szûltünk: szabadulása nem lõn e földnek, és nem hulltak el a föld kerekségének lakói.

¹⁸Mes lyg gimdančios kentėjome, bet pagimdėme tik vėją. Mes neatnešėme kraštui išlaisvinimo ir pasaulio gyventojai nekrito.

¹⁹Megelevenednek halottaid és holttesteim fölkelnek: serkenjetek föl és énekeljetek, a kik a porban lakoztok, mert harmatod az élet harmata, és visszaadja a föld az árnyakat!

¹⁹Tavo mirusieji bus gyvi, jų kūnai kelsis kartu su mano. Dulkėse esantieji, pabuskite ir giedokite. Kaip rasa gaivina augalus, taip Viešpats prikels mirusiuosius.

²⁰Menj be népem, menj be szobáidba, és zárd be ajtóidat utánad, és rejtsd el magad rövid szempillantásig, míg elmúlik a bús harag!

²⁰Mano tauta, eik, įeik į savo kambarius; pasislėpk valandėlę, kol praeis Jo rūstybė.

²¹Mert ímé az Úr kijõ helyérõl, hogy meglátogassa a föld lakóinak álnokságát, s felmutatja a föld a vért, és el nem fedi megöletteit többé!

²¹Viešpats ateina iš savo buveinės bausti žemės gyventojų už jų nusikaltimus. Žemė atidengs ant jos pralietą kraują ir nebeslėps nužudytųjų.