¹Jaj Árielnek, Árielnek, a városnak, a hol Dávid lakott! Esztendõt esztendõhöz adjatok, és forogjanak az ünnepek!

¹Vargas Arieliui, miestui, kuriame gyveno Dovydas. Kasmet švęskite šventes, pjaukite aukas.

²És én megszorítom Árielt, és lesz fájdalom és siralom, és lesz nékem, mint Áriel.

²Aš užleisiu priespaudą Arieliui. Jame bus verksmas ir vaitojimas; jis bus tikras Arielis.

³Körülveszlek táborral, és bezárlak tornyokkal, és erõsségeket állatok ellened.

³Apgulsiu tave, apkasiu grioviais, apstatysiu apsiausties bokštais.

⁴És megaláztatván, a földbõl szólsz és porból morog beszéded, szavad olyan lesz, mint halottidézõé, a földbõl, és porból sipog beszéded.

⁴Tu būsi labai pažemintas ir iš dulkių prislopintu balsu kalbėsi. Tavo balsas bus girdimas kaip mirusiųjų dvasių iššaukėjo balsas, kaip šnabždesys iš po žemių.

⁵Ellenségidnek sokasága olyan lesz, mint az apró por, és mint a repülõ polyva az erõszakosok sokasága, és lesz hamar és hirtelen.

⁵Tavo priešų bus daugybė kaip dulkių ir tavo prispaudėjų gausu­kaip vėjo nešamų pelų. Tai įvyks visai nelauktai ir ūmai.

⁶A seregek Urától látogattatik meg, mennydörgéssel, földindulással, nagy zúgással, forgószéllel, viharral és emésztõ tûzi lánggal;

⁶Kareivijų Viešpats aplankys tave griausmu, žemės drebėjimu, audros viesulu ir ryjančia ugnies liepsna.

⁷Mint éjjeli álomlátás, olyan lesz minden pogányoknak sokasága, a kik hadakoznak Áriel ellen, s a kik hadakoznak ellene és vára ellen, és õt megszorítják.

⁷Kaip sapnas, kaip nakties regėjimas bus gausybė tautų, kariaujančių prieš Arielį, jį apgulusių grioviais ir bokštais.

⁸És lesz, mint mikor álmodik az éhezõ, és ímé eszik, és midõn fölserken, üres a hasa, és mint mikor álmodik a szomjazó, és ímé iszik, és midõn fölserken, ímé szomjas és lelke eped: így lesz minden pogányoknak sokasága, a kik hadakoznak Sion hegye ellen.

⁸Alkanas sapnuoja, kad jis valgo, bet pabudęs tebėra alkanas; arba ištroškęs sapnuoja, kad geria, o pabudęs tebėra ištroškęs. Taip bus tautoms, kurios kariaus prieš Siono kalną.

⁹Ámuljatok és bámuljatok, vakítsátok magatokat és megvakultok! részegek, de nem bortól, tántorognak, de nem részegítõ italtól.

⁹Nusistebėkite, pasibaisėkite ir šaukite! Jie girti, bet ne nuo vyno; svyruoja, bet ne nuo stipraus gėrimo.

¹⁰Mert rátok önté az Úr a mély álomnak lelkét, és bezárta szemeiteket, a prófétákat, és fejeiteket, a nézõket befedezte;

¹⁰Viešpats siuntė jums kieto miego dvasią, užmerkė jūsų akis­pranašus, uždengė jūsų galvas­regėtojus.

¹¹És lesz mind e látás néktek, mintegy bepecsételtetett írás beszédei, a melyet oda adnak egy írástudónak, mondván: Olvasd, kérlek, és õ szól: Nem tudom, mert bepecsételtetett.

¹¹Visi regėjimai bus jums kaip užantspauduota knyga. Jei kas paduotų ją mokančiam skaityti ir sakytų: “Paskaityk!”, tas atsakytų: “Negaliu, nes ji užantspauduota”.

¹²És ha e levelet annak adják, a ki nem tud írást, mondván: Olvasd el, kérlek! õ így szól: Nem tudok írást.

¹²Jei knygą paduotų nemokančiam skaityti ir jam sakytų: “Skaityk!”, jis atsakytų: “Aš nemoku skaityti”.

¹³És szólt az Úr: Mivel e nép szájjal közelget [hozzám,] és csak ajkaival tisztel engem, szíve pedig távol van tõlem, úgy hogy irántam való félelmök betanított emberi parancsolat lõn:

¹³Viešpats tarė: “Kadangi ši tauta artinasi prie manęs savo burna ir pagerbia mane savo lūpomis, bet jų širdis yra toli nuo manęs ir jie mokosi bijoti manęs, klausydami žmonių priesakų,

¹⁴Ezért én is csodásan cselekszem ismét e néppel, nagyon csodálatosan, és bölcseinek bölcsesége elvész, és értelmeseinek értelme eltûnik.

¹⁴tai Aš nustebinsiu šią tautą savo nuostabiu darbu. Jų išminčių išmintis pranyks, gudriųjų sumanumas pražus”.

¹⁵Jaj azoknak, a kik az Úrtól mélységesen elrejtik tanácsukat, és a kik a sötétségben szoktak cselekedni, mondván: Ki lát minket és ki ismer minket?

¹⁵Vargas tiems, kurie savo planus slepia nuo Viešpaties ir darbus daro tamsoje, galvodami: “Kas mus mato ir kas mus žino?”

¹⁶Mily együgyûek vagytok! Avagy a fazekas olyan, mint az agyag, hogy így szóljon a csinálmány csinálójának: Nem csinált engem! és az alkotmány ezt mondja alkotójának: Értelmetlen!

¹⁶Jūs iškreipiate dalykus! Argi puodžius gali būti laikomas lygiu moliui? Ar kūrinys sako apie savo kūrėją: “Jis nesukūrė manęs”? Ar daiktas kalba apie tą, kuris jį padarė: “Jis nieko nesupranta”?

¹⁷Nemde kevés idõ multán a Libánon termõfölddé lesz, és a termõföld erdõnek tartatik?

¹⁷Netrukus ir Libanas taps ariama dirva, o dirva­mišku.

¹⁸És meghallják ama napon a siketek az írás beszédeit, és a homályból és sötétbõl a vakoknak szemei látni fognak.

¹⁸Tą dieną kurtieji išgirs knygos žodžius ir aklųjų akys praregės.

¹⁹És nagy örömük lesz a szenvedõknek az Úrban, és a szegény emberek vígadnak Izráel Szentjében.

¹⁹Romieji dar labiau džiaugsis Viešpačiu ir beturčiai­Izraelio Šventuoju.

²⁰Mert a kegyetlen elveszett, és a csúfoló elpusztult, és kivágattak a hamisságnak minden õrei,

²⁰Prispaudėjai dings ir pasityčiotojai žus; bus sunaikinti, kurie elgiasi neteisingai,

²¹Kik az embert elítélik egy szóért, és tõrt vetnek annak, a ki õket a kapuban megfeddi, és elejtik csalárdul az igazat.

²¹kurie apšmeižia žmogų, kurie vartuose kaltintojui spendžia spąstus ir teisųjį laiko nieku.

²²Ezért így szól az Úr Jákób házáról, Õ, a ki megváltá Ábrahámot: Nem szégyenül meg többé Jákób, és nem sáppad meg többé az õ orczája.

²²Todėl Viešpats, kuris išgelbėjo Abraomą, taip sako Jokūbo namams: “Jokūbas nebebus pažemintas, jo veidas nebeišblykš.

²³Ha látni fogják gyermekei kezeim munkáját közöttük, megszentelik nevemet, megszentelik Jákób Szentjét, és félik Izráel Istenét.

²³Jis matys savo vaikus, mano rankų darbą, tarp savųjų; jie pripažins šventu mano vardą ir Jokūbo Šventąjį ir bijos Izraelio Dievo.

²⁴És megismerik a tévelygõ lelkûek az értelmet, és a kik zúgolódnak, tanulságot tanulnak.

²⁴Kurie klydo dvasioje, susipras, kurie buvo nepatenkinti, priims pamokymą”.