¹Vígasztaljátok, vígasztaljátok népemet, így szól Istenetek!

¹“Guoskite, guoskite mano tautą,­sako jūsų Dievas.­

²Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek néki, hogy vége van nyomorúságának, hogy bûne megbocsáttatott; hiszen kétszeresen sujtotta õt az Úr keze minden bûneiért.

²Kalbėkite paguodą Jeruzalei, praneškite jai, kad jos kovos pasibaigė, nusikaltimas atleistas. Ji gavo iš Viešpaties dvigubai už savo nuodėmes”.

³Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útát, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek!

³Dykumoje šaukiančiojo balsas: “Paruoškite kelią Viešpačiui, tiesų darykite Jam vieškelį dykumoje.

⁴Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bérczek rónává.

⁴Slėnius užpilkite, kalnus ir kalvas pažeminkite, kas kreiva, ištiesinkite, kas nelygu, išlyginkite.

⁵És megjelenik az Úr dicsõsége, és minden test látni fogja azt; mert az Úr szája szólt.

⁵Viešpaties šlovė bus apreikšta, visi kūnai tai matys, nes Viešpats taip kalbėjo”.

⁶Szózat szól: Kiálts! és monda: Mit kiáltsak? Minden test fû, és minden szépsége, mint a mezõ virága!

⁶Balsas tarė: “Šauk!” Aš klausiau: “Ką šaukti?”­“Kiekvienas kūnas yra žolė, visas jo grožis yra lyg lauko gėlės žiedas.

⁷Megszáradt a fû, elhullt a virág, ha az Úrnak szele fuvallt reá; bizony fû a nép.

⁷Kai Viešpats pūsteli, žolė nuvysta ir žiedas nukrinta. Taip ir tauta yra žolė.

⁸Megszáradt a fû, elhullt a virág; de Istenünk beszéde mindörökre megmarad!

⁸Žolė nuvysta, žiedas nukrinta, bet mūsų Dievo žodis išlieka per amžius”.

⁹Magas hegyre menj fel, örömmondó Sion! emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! emeld föl, ne félj! mondjad Júda városinak: Ímhol Istenetek!

⁹Pakilk į aukštą kalną, geros žinios nešėjau Sione! Pakelk galingai balsą, geros žinios nešėja Jeruzale! Pakelk balsą, nebijok! Sakyk Judo miestams: “Štai jūsų Dievas!”

¹⁰Ímé, az Úr Isten jõ hatalommal, és karja uralkodik! Ímé, jutalma vele jõ, és megfizetése Õ elõtte.

¹⁰Viešpats Dievas ateina su galia, Jo ranka valdo visa. Jo atpildas yra su Juo ir Jo darbas priešais Jį.

¹¹Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyûjti a bárányokat és ölében hordozza, a szoptatósokat szelíden vezeti.

¹¹Jis ganys savo bandą kaip piemuo, surankios avinėlius, juos neš prie krūtinės, o avis su jaunikliais vedžios švelniai.

¹²Ki mérte meg markával a vizeket, és ki mértéklé az egeket arasszal, a föld porát ki foglalá mérczébe, és a hegyeket ki tette körtefontra, és a halmokat a mérlegserpenyõbe?

¹²Kas išsėmė vandenis sauja ir išmatavo dangų sprindžiais? Kas žemės dulkes saiku seikėjo, pasvėrė kalnus ir kalvas svarstyklėmis?

¹³Kicsoda igazgatta az Úr lelkét, és ki oktatta Õt, mint tanácsosa?

¹³Kas nukreipė Viešpaties Dvasią ir buvo Jo patarėjas?

¹⁴Kivel tanácskozott, hogy felvilágosítsa Õt, és tanítsa Õt igazság ösvényére, és tanítsa ismeretre, és oktassa Õt az értelem útára?

¹⁴Kas davė Jam patarimą, kas mokė Jį teisingumo ir pažinimo, kas parodė Jam supratimo kelią?

¹⁵Ím a népek, mint egy csöpp a vederben, és mint egy porszem a mérlegserpenyõben, olyanoknak tekintetnek; ímé a szigeteket mint kis port emeli föl!

¹⁵Tautos yra kaip lašas kibire, kaip grūdelis svarstyklėse. Jam salos lyg dulkės.

¹⁶És a Libánon nem elég a tûzre, és vada sem elég az áldozatra.

¹⁶Libano kedrų neužtektų ugniai kūrenti, gyvulių nepakaktų Jo deginimo aukai.

¹⁷Minden népek semmik Õ elõtte, a semmiségnél és ürességnél alábbvalóknak tartja.

¹⁷Visos tautos Jo akivaizdoje bevertės, jos vertinamos mažiau už nieką ir tuštybę.

¹⁸És kihez hasonlítjátok az Istent, és minõ képet készítetek Õ róla?

¹⁸Su kuo tad palyginsite Dievą? Į ką panašų darysite Jo atvaizdą?

¹⁹A bálványt a mester megönti, és az ötvös megaranyozza azt, és olvaszt ezüst lánczot [reá];

¹⁹Amatininkas nulieja atvaizdą, auksakalys aptraukia jį auksu ir papuošia sidabrinėmis grandinėlėmis.

²⁰A ki szegény [ily] áldozatra, oly fát választ, a mely meg nem rothad; okos mestert keres, hogy oly bálványt állítson, a mely nem ingadoz.

²⁰Kas neturtingas, pasirenka nepūvantį medį, susiranda išmanų amatininką, tas padaro drožinį ir pastato jį, kad nejudėtų.

²¹Hát nem tudjátok és nem hallottátok-é, hát nem hirdettetett néktek eleitõl fogva, hát nem értettétek-é meg a föld fundamentomait?

²¹Argi jūs nežinote? Argi negirdėjote? Argi nebuvo pranešta nuo pradžios? Argi nesuprantate iš pasaulio sutvėrimo?

²²Ki ül a föld kereksége fölött, a melynek lakói mint sáskák [elõtte,] ki az egeket kiterjeszti mint egy kárpitot, és kifeszíti, mint a sátort, lakásra;

²²Jis sėdi virš žemės skliauto, jos gyventojai atrodo lyg skėriai. Jis ištiesia dangus lyg užuolaidas, išskleidžia juos lyg palapinę gyventi.

²³Ki a fejedelmeket semmivé teszi, és a föld biráit hiábavalókká változtatja;

²³Jis kunigaikščius paverčia nieku ir žemės teisėjus padaro kaip tuštybę.

²⁴Még alig plántáltattak, még alig vettetének el, alig vert gyökeret a földben törzsük, és Õ csak rájok fuvall, és kiszáradnak és õket, mint polyvát, forgószél ragadja el:

²⁴Jie bus ką tik pasėti, ką tik jų kamienai bus išleidę šaknis, kai Jis pūstelės, ir jie nuvys, viesulas nuneš juos kaip šiaudus.

²⁵Kihez hasonlíttok hát engem, hogy hasonló volnék? szól a Szent.

²⁵“Su kuo mane palyginsite ir į ką Aš panašus?”­klausia Šventasis.

²⁶Emeljétek föl a magasba szemeiteket, és lássátok meg, ki teremté azokat? Õ, a ki kihozza seregöket szám szerint, mindnyáját nevén szólítja; nagy hatalma és erõssége miatt egyetlen híjok sincsen.

²⁶Pakelkite akis ir pažiūrėkite aukštyn, kas visa tai sutvėrė? Jis suskaitęs veda jų pulkus ir kiekvieną vadina vardu. Jo galia ir jėga yra tokia didelė, kad nė vieno netrūksta.

²⁷Miért mondod Jákób és szólsz ekként Izráel: Elrejtetett az én útam az Úrtól, és ügyemmel nem gondol Istenem?!

²⁷Kodėl sakai, Jokūbai, kodėl taip kalbi, Izraeli: “Viešpačiui mano keliai nežinomi ir mano teisių Dievas nemato”.

²⁸Hát nem tudod-é és nem hallottad-é, hogy örökkévaló Isten az Úr, a ki teremté a föld határait? nem fárad és nem lankad el; végére mehetetlen bölcsesége!

²⁸Ar nežinai? Ar negirdėjai? Viešpats, amžinasis Dievas, kuris sutvėrė žemę, niekada nepailsta ir nepavargsta, Jo išmintis neišsemiama.

²⁹Erõt ad a megfáradottnak, és az erõtlen erejét megsokasítja.

²⁹Jis duoda pavargusiam jėgų ir bejėgį atgaivina.

³⁰Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is;

³⁰Net jaunuoliai pavargsta ir pailsta, jauni vyrai krinta išsekę.

³¹De a kik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyûk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!

³¹Bet tie, kurie laukia Viešpaties, įgaus naujų jėgų. Jie pakils ant sparnų kaip ereliai, bėgs ir nepavargs, eis ir nepails.