¹Ímé az én szolgám, a kit gyámolítok, az én választottam, a kit szívem kedvel, lelkemet adtam õ belé, törvényt beszél a népeknek.

¹“Štai mano tarnas, kurį palaikau, mano išrinktasis, kurį pamėgau. Aš suteikiau jam savo dvasią, jis įgyvendins teisingumą pagonyse.

²Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utczán.

²Jis nešūkaus ir nepakels balso; jo balso nesigirdės gatvėse.

³Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg.

³Jis nenulauš įlūžusios nendrės ir neužgesins gruzdančio dagčio; Jis įvykdys teisingumą iki galo.

⁴Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására.

⁴Jis nepails ir nenusivils, kol įgyvendins teisingumą žemėje, ir visi kraštai lauks jo įstatymo”.

⁵Így szól az Úr Isten, a ki az egeket teremté és kifeszíté, és kiterjeszté termésivel a földet, a ki lelket ád a rajta lakó népnek, és leheletet a rajta járóknak:

⁵Taip sako Viešpats Dievas, kuris sutvėrė dangus ir juos ištiesė, sutvirtino žemę ir kas ant jos auga, kuris duoda gyvybę ir dvasią tautoms, gyvenančioms žemėje:

⁶Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megõrizlek és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak világosságává.

⁶“Aš, Viešpats, pašaukiau tave tiesoje. Aš laikysiu tave už rankos ir padarysiu tave sandora tautai, šviesa pagonims,

⁷Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöczbõl kihozzad, és a fogházból a sötétben ülõket.

⁷kad atvertum akis akliems, išvestum iš kalėjimo belaisvius, sėdinčius tamsiuose kalėjimuose.

⁸Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsõségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.

⁸Aš esu Viešpats­tai mano vardas. Aš neduosiu savo garbės kitam ir savo šlovės stabams.

⁹A régiek ímé beteltek, és most újakat hirdetek, mielõtt meglennének, tudatom veletek.

⁹Ankstesnieji dalykai įvyko, skelbiu jums dabar naujus, pranešu anksčiau, negu tai įvyks”.

¹⁰Énekeljetek az Úrnak új éneket, és dicséretét a földnek határairól, ti, a tenger hajósai és teljessége, a szigetek és azoknak lakói.

¹⁰Giedokite Viešpačiui naują giesmę, gyrius Jam teskamba iki žemės pakraščių! Girkite Jį, plaukiantys jūra ir visa, kas joje, salos ir jų gyventojai!

¹¹Emeljék fel [szavokat] a puszta és annak városai, a faluk, a melyekben Kédár lakik, ujjongjanak a kõsziklák lakói, a hegyeknek tetejérõl kiáltsanak.

¹¹Tedžiūgauja dykuma ir jos miestai, kaimai, kedariečių apgyventi; uolų gyventojai linksmai šūkaukite nuo kalnų viršūnių.

¹²Adják az Úrnak a dicsõséget, és dicséretét hirdessék a szigetekben.

¹²Atiduokite Viešpačiui šlovę ir skelbkite Jo garbę salose!

¹³Az Úr, mint egy hõs kijõ, [és] mint hadakozó felkölti haragját, kiált, sõt rivalg és ellenségein erõt vesz.

¹³Viešpats išeis kaip karžygys, kaip karo vyras pažadins savo įniršį. Jis šauks, šauks garsiai, Jis nugalės savo priešus.

¹⁴Régtõl fogva hallgattam, néma voltam, magamat megtartóztatám: [most] mint a szülõ nõ nyögök, lihegek és fúvok!

¹⁴“Aš ilgai tylėjau, buvau tylus ir kantrus. Dabar šauksiu kaip gimdyvė, iš karto viską sugriausiu ir sunaikinsiu.

¹⁵Elpusztítok hegyeket és halmokat, és megszáraztom minden fûvöket, szigetekké teszek folyamokat, és tavakat kiszáraztok.

¹⁵Aš ištuštinsiu kalnus ir kalvas, upes padarysiu salomis, išdžiovinsiu tvenkinius ir žolę.

¹⁶A vakokat oly úton vezetem, a melyet nem ismernek, járatom õket oly ösvényeken, a melyeket nem tudnak; elõttök a sötétséget világossággá teszem, és az egyenetlen földet egyenessé; ezeket cselekszem velök, és õket el nem hagyom.

¹⁶Aš vesiu akluosius jiems nežinomais keliais, nepažįstamais takais; pakeisiu jiems tamsą šviesa, kreivus takus­tiesiais. Aš tai įvykdysiu ir jų nepaliksiu.

¹⁷Meghátrálnak [és] mélyen megszégyenülnek, a kik a bálványban bíznak, a kik ezt mondják az öntött képnek: Ti vagytok a mi isteneink!

¹⁷Trauksis atgal ir bus visai sugėdinti tie, kurie pasitiki drožtais atvaizdais ir sako nulietiems stabams: ‘Jūs esate mūsų dievai’.

¹⁸Oh, ti süketek, halljatok, és ti vakok, lássatok!

¹⁸Kurtieji, klausykite; aklieji, žiūrėkite ir matykite.

¹⁹Kicsoda vak, ha nem az én szolgám? és olyan süket, mint az én követem, a kit elbocsátok? Ki olyan vak, mint a békességgel megajándékozott, és olyan vak, mint az Úr szolgája?

¹⁹Kas toks aklas kaip mano tarnas ir kurčias kaip mano pasiuntinys, kurį siunčiu? Kas toks aklas kaip ištikimasis, kaip Viešpaties tarnas?

²⁰Sokat láttál, de nem vetted eszedbe; fülei nyitvák, de nem hall.

²⁰Jis žiūri, bet nepastebi. Jo ausys atviros, bet jis negirdi”.

²¹Az Úr igazságáért azt akarta, hogy a törvényt nagygyá teszi és dicsõségessé.

²¹Viešpats panorėjo dėl savo teisumo išaukštinti ir išgarsinti įstatymą.

²²De e nép kiraboltatott és eltapodtatott, bilincsbe verve tömlöczben mindnyájan, és fogházakban rejtettek el, prédává lettek és nincs szabadító; ragadománynyá lettek és nincsen, a ki mondaná: add vissza!

²²Tauta yra apiplėšta ir apvogta, visi klasta suimti ir sugrūsti kalėjimuose. Jie tapo grobiu, ir nėra gelbėtojo. Niekas nereikalauja paleisti aukos.

²³Ki veszi ezt közületek fülébe? a ki figyelne és hallgatna ezután!

²³Kas iš jūsų atkreipia dėmesį į tai ir rūpinasi tuo, kas bus ateityje?

²⁴Ki adta ragadományul Jákóbot és Izráelt a prédálóknak? Avagy nem az Úr- é, a ki ellen vétkezénk, és nem akartak járni útain és nem hallgattak az Õ törvényére?

²⁴Kas leido Jokūbą apiplėšti ir Izraelį apvogti? Ar ne Viešpats, kuriam mes nusikaltome? Jie nenorėjo vaikščioti Jo keliais ir paklusti įstatymui.

²⁵Ezért ontá ki reá búsulásának haragját és a had erejét; körülte lángolt az, de õ nem értett; és égett benne, de nem tért eszére!

²⁵Jis išliejo ant Izraelio savo degančią rūstybę ir užleido karo baisumą. Visur siautė ugnis, bet jis nesuprato, ji degino jį, bet jis neėmė to į širdį.