¹Hallgassatok reám, ti szigetek, és figyeljetek távol való népek: anyám méhétõl hívott el az Úr, anyámnak szíve alatt már emlékezett nevemrõl.

¹Klausykitės, salos, stebėkite, toli esančios tautos! Viešpats pašaukė mane dar man negimus, Jis minėjo mano vardą, kai tebebuvau motinos įsčiose.

²Hasonlóvá tevé számat az éles kardhoz, keze árnyékában rejtett el engem, és fényes nyíllá tett engemet, és tegzébe zárt be engem.

²Jis padarė mano žodžius lyg aštrų kardą ir pridengė mane savo rankos šešėliu; Jis padarė mane tinkama strėle ir paslėpė savo strėlinėje.

³És mondá nékem: Szolgám vagy te, Izráel, a kiben én megdicsõülök.

³Jis sakė: “Tu, Izraeli, esi mano tarnas, per tave būsiu pašlovintas”.

⁴És én mondám: Hiába fáradoztam, semmire és haszontalan költöttem el erõmet; de az Úrnál van ítéletem, és jutalmam Istenemnél.

⁴Aš sakiau: “Veltui dirbau, be reikalo ir tuščiai eikvojau savo jėgas; bet pas Viešpatį yra mano teisingumas, pas Dievą mano atlyginimas”.

⁵És most így szól az Úr, a ki engem anyám méhétõl szolgájává alkotott, hogy Jákóbot Õ hozzá megtérítsem és hogy Izráel hozzá gyûjtessék; hiszen tisztelt vagyok az Úr szemeiben és erõsségem az én Istenem!

⁵Dabar kalba Viešpats, kuris nuo gimimo padarė mane savo tarnu, kad sugrąžinčiau Jam Jokūbą ir surinkčiau Izraelį. Aš būsiu šlovingas Viešpaties akyse, Dievas yra mano stiprybė.

⁶Így szól: Kevés az, hoggy nékem szolgám légy, a Jákób nemzetséginek megépítésére és Izráel megszabadultjainak visszahozására: sõt a népeknek is világosságul adtalak, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen!

⁶Jis sako: “Negana to, kad tu būsi mano tarnu Jokūbo giminėms sugrąžinti ir Izraelio likučiui surinkti. Aš tave padarysiu šviesa pagonims, kad tu būtum mano išgelbėjimas iki žemės pakraščių”.

⁷Így szól az Úr, Izráel megváltója, Szentje, a megvetett lelkûhöz, a nép undorához, a zsarnokok szolgájához: Látjátok királyok! és majd fölkelnek, fejedelmek, és leborulnak az Úrért, a ki hû, Izráel Szentjéért, a ki téged elválasztott.

⁷Taip sako Viešpats, Izraelio atpirkėjas, jo Šventasis, valdovų vergui, kurį žmonės paniekino ir tautos bjaurisi: “Karaliai pamatys ir atsistos, kunigaikščiai pagarbins dėl Viešpaties, kuris ištikimas, ir Izraelio Šventojo, kuris tave išsirinko”.

⁸Így szól az Úr: Jókedvem idején én meghallgattalak, és a szabadulás napján segítettelek; megtartlak és nép szövetségévé teszlek, hogy megépítsd a földet, és kioszd az elpusztult örökségeket;

⁸Taip sako Viešpats: “Tinkamu metu išklausiau tave ir išgelbėjimo dieną padėjau tau; padarysiu tave sandora tautai, kad atkurtum šalį ir apgyvendintum apleistą nuosavybę.

⁹Így szólván a foglyoknak: Jõjjetek ki! és azoknak, a kik sötétben ülnek: Lépjetek elõ! Az utakon legelnek, és minden halmokon legelõjük lesz:

⁹Kad sakytum belaisviams: ‘Išeikite’, ir tamsoje esantiems: ‘Pasirodykite’. Jie ganysis pakelėse, aukštumos bus jų ganykla.

¹⁰Nem éheznek, nem szomjúhoznak, nem bántja õket délibáb és a nap; mert a ki rajtok könyörült, vezeti õket, és õket vizek forrásaihoz viszi.

¹⁰Jie nealks ir netrokš, jų neištiks saulė nė karštis; Tas, kuris jų pasigailėjo, ves juos prie tyro vandens šaltinių.

¹¹És teszem minden hegyemet úttá, és ösvényeim magasak lesznek.

¹¹Aš pravesiu kelius kalnuose ir vieškelius aukštumose.

¹²Ímé, ezek messzirõl jönnek ímé, amazok észak és a tenger felõl, és amazok Sinnek földérõl!

¹²Štai šitie ateis iš toli, tie­iš šiaurės ir vakarų, o anie­iš Sinimo krašto”.

¹³Ujjongjatok egek, és föld örvendezz, ujjongva énekeljetek hegyek; mert megvígasztalá népét az Úr, és könyörül szegényein!

¹³Giedokite, dangūs! Džiūgauk, žeme! Kalnai, linksmai giedokite! Nes Viešpats paguodė savo tautą, pasigailėjo savo prispaustųjų!

¹⁴És szól Sion: Elhagyott az Úr engem, és rólam elfeledkezett az Úr!

¹⁴Bet Sionas sakė: “Viešpats paliko mane, Viešpats užmiršo mane”.

¹⁵Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekérõl, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem.

¹⁵“Ar gali moteris užmiršti savo kūdikį, nepasigailėti savo sūnaus? Jei ji ir užmirštų, tačiau Aš neužmiršiu tavęs.

¹⁶Ímé, az én markaimba metszettelek fel téged, kõfalaid elõttem vannak szüntelen.

¹⁶Aš įrašiau tave į savo rankos delną, tavo sienos visada yra mano akyse.

¹⁷Elõsietnek fiaid, rombolóid és pusztítóid eltávoznak belõled.

¹⁷Tavo sūnūs atskuba, o tavo ardytojai ir naikintojai pasitraukia.

¹⁸Emeld fel köröskörül szemeidet, és lássad, mindnyájan egybegyûlnek, hozzád jönnek. Élek én, így szól az Úr, hogy fölrakod mindnyájokat, mint ékszert, és felkötöd, mint menyasszony.

¹⁸Pakelk akis ir apsidairyk aplinkui: jie visi renkasi prie tavęs. Kaip Aš gyvas,­sako Viešpats,­tu juos priimsi kaip papuošalus ir jais pasidabinsi lyg sužadėtinė.

¹⁹Mert romjaid és pusztaságaid és elpusztult földed, mindez szûk lesz most a lakosságnak, és messze távoznak elpusztítóid.

¹⁹Tavo griuvėsiuose, ištuštėjusiose vietose ir sunaikintoje šalyje bus ankšta gyventojams, o tie, kurie tave naikino, bus toli.

²⁰Gyermektelenségednek fiai még ezt mondják majd füled hallatára: Szoros e hely nékem, menj el, hogy itt lakhassam!

²⁰Tavo vaikai, gimę priespaudoje, sakys: ‘Mums ankšta, padaryk daugiau vietos gyventi’.

²¹És te így szólsz szívedben: Ki szûlte nékem ezeket? hisz én gyermektelen és terméketlen voltam, fogoly és számkivetett; és ezeket ki nevelte föl? Ímé, én egyedül maradtam meg; ezek hol voltak?

²¹Tu galvosi: ‘Kada man gimė šitie? Juk aš buvau nevaisinga ir bevaikė, tremtinė ir belaisvė. Kas juos užaugino? Aš buvau viena palikta. Iš kur šitie?’ ”

²²Így szól az Úr Isten: Ímé, fölemelem kezemet a népekhez, és elõttök zászlómat felállatom, és elhozzák fiaidat ölükben, és leányaid vállukon hordoztatnak.

²²Taip sako Viešpats Dievas: “Aš ištiesiu savo ranką į tautas ir duosiu ženklą pagonims; jie atneš tavo sūnus glėbyje ir tavo dukteris ant pečių.

²³És királyok lesznek dajkálóid, fejedelmi asszonyaik dajkáid, arczczal a földre borulnak elõtted és lábaid porát nyalják; és megtudod, hogy én vagyok az Úr, kit a kik várnak, meg nem szégyenülnek.

²³Karaliai bus tavo sargai ir karalienės­auklės. Jie puls prieš tave veidu į žemę ir laižys dulkes nuo tavo kojų. Tuomet suprasi, kad Aš esu Viešpats; nebus sugėdinti, kurie laukia manęs.

²⁴Elvétethetik-é a préda az erõstõl, és megszabadulhatnak-é az igazak foglyai?

²⁴Argi iš galingojo galima atimti grobį? Ar belaisvius galima išgelbėti iš galiūno?

²⁵Igen, így szól az Úr, az erõstõl elvétetnek a foglyok is, és megszabadul a kegyetlen zsákmánya, és háborgatóidat én háborítom meg, és én tartom meg fiaidat.

²⁵Bet taip sako Viešpats: ‘Belaisviai bus atimti iš galiūno ir grobis išplėštas iš galingojo. Aš kovosiu su tais, kurie kovojo prieš tave, ir tavo vaikus išgelbėsiu.

²⁶És etetem nyomorgatóiddal az önnön húsokat, és mint a musttól, véröktõl megrészegednek, és megtudja minden test, hogy én vagyok az Úr; megtartód és megváltód, Jákóbnak erõs [Istene!]

²⁶Aš maitinsiu tavo prispaudėjus jų pačių kūnu, ir jie gers savo kraują kaip vyną. Tada kiekvienas kūnas žinos, kad Aš esu Viešpats, tavo gelbėtojas ir atpirkėjas, Jokūbo Galingasis’ ”.