¹Majd szóla az Úr nékem, mondván:

¹Viešpats kalbėjo:

²Menj el, és kiálts Jeruzsálem füleibe, mondván: Ezt mondja az Úr: Emlékezem reád gyermekkorod ragaszkodására, mátkaságod szeretetére, a mikor követtél engem a pusztában, a [még] be nem vetett földön.

²“Eik ir šauk Jeruzalei, sakydamas: ‘Taip sako Viešpats: ‘Aš atsimenu tavo jaunystės ištikimybę, tavo meilę, kai buvai sužadėtinė, kaip tu mane sekei dykumoje, neapsėtoje žemėje;

³Szent volt Izráel az Úrnak, az õ termésének zsengéje; a kik emésztik vala õt, mind vétkeznek vala, veszedelem támada rájok, azt mondja az Úr.

³Izraelis buvo šventas Viešpačiui, Jo derliaus pirmasis vaisius. Kas jį skriaudė, nusikalto, nelaimė juos ištiko’.

⁴Halljátok meg az Úr szavát, Jákób háza és Izráel házának minden nemzetsége.

⁴Klausykite Viešpaties žodžio, Jokūbo namai ir visos Izraelio giminės:

⁵Így szól az Úr: Micsoda hamisságot találtak bennem a ti atyáitok, hogy elidegenedtek tõlem, és hiábavalóság után jártak, és hiábavalókká lettek?

⁵‘Kokią neteisybę rado manyje jūsų tėvai, kad jie atitolo nuo manęs, sekė tuštybę ir patys tapo tušti.

⁶Még csak azt sem mondták: Hol van az Úr, a ki felhozott minket Égyiptom földérõl, a ki vezérelt minket a pusztában, a kietlen és járatlan földön, a szomjúságnak és a halál árnyékának földén, a melyen nem vonult át ember, és a hol halandó nem lakott?

⁶Jie neklausė: ‘Kur yra Viešpats, kuris mus išvedė iš Egipto šalies, vedė dykumoje, stepių ir daubų krašte, išdžiūvusioje ir tamsioje žemėje; krašte, per kurį niekas nekeliauja ir kuriame joks žmogus negyvena?’

⁷És bevittelek titeket a bõség földébe, hogy annak gyümölcseivel és javaival éljetek; és bementetek, és megfertõztettétek az én földemet, és az én örökségemet útálatossá tevétek.

⁷Juk Aš jus atvedžiau į derlingą šalį ir leidau naudotis jos vaisiais ir gėrybėmis. Bet jūs atėję sutepėte mano kraštą, mano nuosavybę padarėte bjaurią.

⁸A papok nem mondták: Hol van az Úr? A törvény magyarázói nem ismertek engem, és a pásztorok hûtelenekké lettek hozzám, a próféták pedig a Baál által prófétáltak, és azok után jártak, a kik tehetetlenek.

⁸Kunigai neklausė: ‘Kur yra Viešpats?’, įstatymo sargai nepažino manęs, ganytojai sukilo prieš mane, pranašai pranašavo Baalo vardu ir sekė tai, kas neturi vertės.

⁹Azért még perbe szállok veletek, mondja az Úr, és perelni fogok a ti fiaitok fiaival [is!]

⁹Todėl bylinėsiuosi su jumis ir jūsų vaikų vaikais.

¹⁰Menjetek csak át a Kittim szigeteire, és lássátok meg; és küldjetek Kédárba is és szorgalmasan vizsgálódjatok, és lássátok meg, ha volt-é [ott] ehhez hasonló?

¹⁰Eikite į Kitimų salas ir pažiūrėkite arba pasiųskite į Kedarą ir atidžiai ieškokite, ar ten yra kas nors panašaus?

¹¹Ha cserélt-é valamely nemzet isteneket? noha azok nem istenek. Az én népem pedig felcserélte az õ dicsõségét tehetetlenséggel!

¹¹Ar yra kuri tauta pakeitusi savo dievus, kurie nėra dievai? Bet mano tauta pakeitė savo šlovę į tai, kas yra be vertės.

¹²Álmélkodjatok ezen, oh egek, és borzadjatok és rémüljetek meg igen! azt mondja az Úr.

¹²Stebėkitės dėl to, dangūs, išsigąskite ir būkite sukrėsti.

¹³Mert kettõs gonoszságot követett el az én népem: Elhagytak engem, az élõ vizek forrását, hogy kútakat ássanak magoknak; [és] repedezett kútakat [ástak,] a melyek nem tartják a vizet.

¹³Dvi piktybes padarė mano tauta: ji paliko mane, gyvojo vandens šaltinį, ir išsikasė skylėtų šulinių, kurie nesulaiko vandens.

¹⁴Szolga-é Izráel, a vagy otthon szülött-é õ? Miért lett prédává?

¹⁴Argi Izraelis vergas? Argi jis gimęs vergu? Kodėl jis tapo grobiu?

¹⁵Oroszlánok ordítanak reá, megeresztik hangjokat, és sivataggá teszik földjét; városai szétromboltatnak, lakatlanok.

¹⁵Liūtai riaumojo prieš jį ir staugė. Jie pavertė šalį dykyne, miestai sudeginti ir be gyventojų.

¹⁶Nóf és Tahpan fiai is betörik koponyádat.

¹⁶Nofo ir Tachpanheso sūnūs sudaužė tavo galvos karūną.

¹⁷Vajjon nem te szerezted-é ezt magadnak? Elhagytad az Urat, a te Istenedet, a mikor vezérelt téged az úton!

¹⁷Argi ne pats tai sau užsitraukei, palikdamas Viešpatį, savo Dievą, kai Jis tave vedė keliu?

¹⁸Most is mi dolgod van néked Égyiptom útjával? Hogy Nilus-vizet igyál? Vagy mi dolgod van néked Assúr útjával? Hogy a folyam vizét igyad?

¹⁸O dabar kodėl bėgi į Egiptą Šihoro vandens gerti ar į Asiriją gerti upės vandens?

¹⁹A magad gonoszsága fenyít meg téged, és a te elpártolásod büntet meg téged. Tudd meg hát és lásd meg: mily gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad az Urat, a te Istenedet, és hogy nem félsz engemet, ezt mondja az Úr, a Seregeknek Ura.

¹⁹Tavo paties nedorybė nubaus tave ir tavo nuklydimas pamokys tave. Todėl pažink ir pamatyk, kaip negera ir kartu yra tai, kad tu palikai Viešpatį ir nėra tavyje mano baimės’,­sako Viešpats, kareivijų Dievas.

²⁰Bizony régóta széttörtem a te igádat, és letéptem köteleidet, és azt mondtad: Nem leszek rabszolga; mindamellett minden magas halmon és minden lombos fa alatt bujkálsz vala te, mint egy parázna.

²⁰‘Aš jau seniai sulaužiau tavo jungą, sutraukiau pančius, ir tu sakei: ‘Nenusikalsiu’. Tačiau kiekvienoje aukštoje kalvoje ir po kiekvienu žaliu medžiu tu klaidžiojai paleistuvaudamas.

²¹Pedig én úgy plántállak vala el téged, mint nemes szõlõvesszõt, mindenestõl hûséges magot: mimódon változtál hát nékem idegen szõlõtõnek fattyú hajtásává?

²¹Aš tave pasodinau kaip taurų vynmedį, tikrą želmenį. Kaip tu išsigimei į laukinį vynmedį?

²²Még ha lúgban mosakodnál is, vagy szappanodat megsokasítanád is, feljegyezve marad a te álnokságod elõttem, mondja az Úr Isten.

²²Nors ir nusipraustum šarmu ir muilu, tačiau liksi suteptas savo kalte mano akivaizdoje’,­sako Viešpats Dievas.

²³Mimódon mondhatnád: Nem undokíttattam meg, nem jártam a Baálok után?! Lásd meg a te útadat a völgyben, ismerd meg csak: mit cselekedtél! Gyorslábú kancza-teve, a mely ide-oda futkos útain.

²³‘Kaip tu gali sakyti: ‘Aš nesusitepiau, nesekiojau paskui Baalą’? Pažvelk į savo kelius slėnyje, pagalvok, ką darei. Tu bėgi kaip laukinė kupranugarė, pasileidusi savo keliais.

²⁴Pusztához szokott nõstény vadszamár, a mely érzékiségének kívánságában levegõ után kapkod. Gerjedelmét kicsoda csillapíthatja le? Senki ne fáraszsza magát, a ki ezt keresi, megtalálja ezt a maga hónapjában.

²⁴Laukinė asilė, pripratusi prie dykumos, geisdama uosto orą. Kas gali ją sulaikyti? Jos ieškantieji nenuvargs, bet suras ją jos mėnesį.

²⁵Tartóztasd meg lábadat a mezítelenségtõl, és torkodat a szomjúságtól! És te azt mondod: Hiába, nem [lehet]! mert idegeneket szeretek, és utánok járok.

²⁵Saugok savo koją, kad nebūtų basa, ir savo gerklę nuo troškulio. Bet tu sakai: ‘Nėra vilties. Aš myliu svetimuosius ir seksiu paskui juos’.

²⁶A miképen megszégyenül a tolvaj, ha rajtakapják, akképen szégyenül meg Izráel háza: õ maga, az õ királyai, fejedelmei, papjai és prófétái,

²⁶Kaip gėdisi vagis, kai jį pagauna, taip bus sugėdintas Izraelis: karaliai, kunigaikščiai, kunigai ir pranašai,

²⁷A kik azt mondják a fának: Te vagy az én atyám! a kõnek pedig: Te szûltél engem! Bizony háttal fordulnak felém és nem arczczal, de nyomorúságuk idején azt mondják majd: Kelj föl és szabadíts meg minket!

²⁷kurie sako medžiui: ‘Tu mano tėvas’, ir akmeniui: ‘Tu mane pagimdei’. Jie atgręžė man nugarą. Bet savo nelaimės metu jie sako: ‘Kelkis ir gelbėk mus’.

²⁸De hol vannak a te isteneid, a melyeket magadnak készítél? Keljenek fel, ha megszabadíthatnak téged a te nyomorúságod idején; hiszen annyi istened volt, oh Júda, a hány városod!

²⁸Kurgi tavo dievai, kuriuos pasidarei? Jie teatsikelia ir, jei gali, tepadeda tau nelaimės metu. Judai, kiek tavo miestų, tiek dievų.

²⁹Miért perlekedtek velem? Mindnyájan hûtelenekké lettetek hozzám, mondja az Úr.

²⁹Ar jūs bylinėsitės su manimi? Jūs visi nusikaltote man’,­sako Viešpats.

³⁰Hiába ostoroztam fiaitokat, a fenyítés nem fogott rajtok; fegyveretek úgy emésztette prófétáitokat, mint pusztító oroszlán.

³⁰‘Veltui Aš baudžiau jūsų vaikus, jie nepriėmė pamokymo. Jūsų pačių kardas prarijo pranašus kaip draskąs liūtas.

³¹Oh te nemzetség! Lásd meg az Úr dolgát! A puszta voltam-é én Izráelnek, avagy a setétség földje? Miért mondotta az én népem: Szabadok vagyunk, nem megyünk többé hozzád!

³¹O karta, stebėkite Viešpaties žodį. Argi Aš buvau dykuma Izraeliui arba tamsi šalis? Kodėl mano tauta sako: ‘Mes esame viešpačiai, nebegrįšime pas Tave’?

³²Vajjon elfelejtkezik-é a lány az õ ékszereirõl; a menyasszony az õ nyaklánczairól? Az én népem pedig számtalan napokon elfelejtett engem!

³²Ar mergaitė pamiršta savo papuošalus, nuotaka­savo apdarą? Bet mano tauta jau seniai pamiršo mane.

³³Mit szépíted a te útadat, hogy te szeretetet keresel; holott még a gonoszokat is tanítod a te útaidra!

³³Kaip puikiai tu moki ieškoti meilės! Tu išmokei nedoras moteris savo kelių.

³⁴Még ruháid szélén is található szegény, ártatlan emberek vére, nem [azért, hogy] betörésen kaptad õket, hanem mindamazokért!

³⁴Ant tavo drabužių kraštų randamas nekaltai nužudytųjų kraujas. Jo netgi nereikia ieškoti, jis aiškiai matomas ant tavęs.

³⁵És azt mondod: Bizonyára ártatlan vagyok, hiszen elfordult tõlem az õ haragja! Ímé, én törvénybe szállok veled, mivelhogy azt mondod: Nem vétkeztem!

³⁵Tačiau tu sakai: ‘Aš nekalta, Jo rūstybė nusigręš nuo manęs’. Aš apkaltinsiu tave, nes sakei: ‘Nenusidėjau’.

³⁶Mit futkosol oly igen, változtatván útadat? Égyiptom miatt is megszégyenülsz, a mint megszégyenültél Assúr miatt.

³⁶Ko tu blaškaisi, keisdama savo kelius? Ir Egiptas apvils tave, kaip Asirija apvylė.

³⁷Még ettõl is elszakadsz s kezeidet fejedre [kulcsolod,] mert útálja az Úr a te bizodalmasaidat, és nem leszel velök szerencsés.

³⁷Iš ten tu irgi išeisi, užsidėjusi rankas ant galvos, nes Viešpats atmetė tuos, kuriais pasitikėjai, ir nieko iš jų nelaimėsi’ ”.