¹Én vagyok az az ember, a ki nyomorúságot látott az õ haragjának vesszeje miatt.

¹Aš­žmogus, patyręs vargą nuo Jo rūstybės lazdos.

²Engem vezérlett és járatott sötétségben és nem világosságban.

²Jis atvedė mane į tamsybę, o ne į šviesą.

³Bizony ellenem fordult, [ellenem] fordítja kezét minden nap.

³Jis laiko ištiesęs savo ranką prieš mane visą dieną.

⁴Megfonnyasztotta testemet és bõrömet, összeroncsolta csontjaimat.

⁴Jis pasendino mano kūną ir odą, sulaužė kaulus.

⁵[Erõsséget] épített ellenem és körülvett méreggel és fáradsággal.

⁵Jis apsupo mane kartybe ir vargu,

⁶Sötét helyekre ültetett engem, mint az örökre meghaltakat.

⁶perkėlė į tamsą kaip mirusį.

⁷Körülkerített, hogy ki ne mehessek, nehézzé tette lánczomat.

⁷Jis uždarė man duris ir apkalė mane sunkiomis grandinėmis.

⁸Sõt ha kiáltok és segítségül hívom is, nem hallja meg imádságomat.

⁸Aš šaukiu ir meldžiuosi, bet Jis neatsako į mano maldą.

⁹Elkerítette az én útaimat terméskõvel, ösvényeimet elforgatta.

⁹Jis užtvėrė mano kelius tašytais akmenimis ir mano takus iškraipė.

¹⁰Ólálkodó medve õ nékem [és] lesben álló oroszlán.

¹⁰Jis tykojo manęs kaip lokys, kaip liūtas lindynėje.

¹¹Útaimat elterelte, és darabokra vagdalt és elpusztított engem!

¹¹Jis mane paklaidino, sudraskė ir paliko vienišą.

¹²Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé czélul állított engem!

¹²Įtempęs lanką, Jis pastatė mane taikiniu

¹³Veséimbe bocsátotta tegzének fiait.

¹³ir pervėrė mano širdį strėlėmis.

¹⁴Egész népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig.

¹⁴Aš tapau pajuoka visai savo tautai, apie mane jie dainuoja per dieną.

¹⁵Eltöltött engem keserûséggel, megrészegített engem ürömmel.

¹⁵Jis pasotino mane kartybėmis ir girdė metėlėmis.

¹⁶És kova-kõvel tördelte ki fogaimat; porba tiprott engem.

¹⁶Jis išlaužė mano dantis į žvyrą, užpylė mane pelenais.

¹⁷És kizártad lelkem a békességbõl; elfeledkeztem a jóról.

¹⁷Neturiu ramybės ir nežinau, kas yra gerovė.

¹⁸És mondám: Elveszett az én erõm és az én reménységem az Úrban.

¹⁸Aš tariau: “Mano stiprybė ir viltis Viešpatyje pražuvo”.

¹⁹Emlékezzél meg az én nyomorúságomról és eltapodtatásomról, az ürömrõl és a méregrõl!

¹⁹Atsimink mano vargą, kartybę, metėlę ir tulžį.

²⁰Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem.

²⁰Mano siela nuolat tai atsimena ir yra pažeminta manyje.

²¹Ezt veszem szívemre, azért bízom.

²¹Nors aš viso to neužmirštu, visgi dar turiu vilties.

²²Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az õ irgalmassága!

²²Viešpaties malonė nepranyko, Jo gailestingumas dar nepasibaigė.

²³Minden reggel meg-megújul; nagy a te hûséged!

²³Tai atsinaujina kas rytą, ir didelė yra Jo ištikimybė.

²⁴Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom.

²⁴Viešpats yra mano dalis, todėl vilsiuosi Juo.

²⁵Jó az Úr azoknak, a kik várják õt; a léleknek, a mely keresi õt.

²⁵Viešpats yra geras Jo laukiantiems ir ieškantiems.

²⁶Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig.

²⁶Gera yra turėti viltį ir kantriai laukti Viešpaties išgelbėjimo,

²⁷Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában.

²⁷gera žmogui nešti jungą nuo pat jaunystės.

²⁸Egyedül ül és hallgat, mert felvette magára.

²⁸Jis sėdi atsiskyręs ir tyli, nes tai Viešpaties uždėta našta.

²⁹Porba teszi száját, [mondván:] Talán van [még] reménység?

²⁹Jis paliečia dulkes savo burna: “Galbūt dar yra vilties”.

³⁰Orczáját tartja az õt verõnek, megelégszik gyalázattal.

³⁰Jis atsuka skruostą jį mušančiam, sotinasi panieka,

³¹Mert nem zár ki örökre az Úr.

³¹nes Viešpats neatstumia amžiams.

³²Sõt, ha megszomorít, meg is vígasztal az õ kegyelmességének gazdagsága szerint.

³²Jis siunčia sielvartą, bet vėl pasigaili dėl savo malonės gausos.

³³Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.

³³Jis nenori varginti žmonių ir sukelti jiems sielvarto.

³⁴Hogy lábai alá tiporja valaki a föld minden foglyát;

³⁴Kai mindžioja kojomis belaisvius,

³⁵Hogy elfordíttassék az ember ítélete a Magasságosnak színe elõtt;

³⁵kai Aukščiausiojo akivaizdoje pamina žmogaus teises,

³⁶Hogy elnyomassék az ember az õ peres dolgában: ezt az Úr nem nézi el.

³⁶kai iškraipo žmogaus bylą, Viešpats tam nepritaria.

³⁷Kicsoda az, a ki szól és meglesz, ha nem parancsolja az Úr?

³⁷Kas gali sakyti, kad įvyksta ir tai, ko Viešpats neįsako?

³⁸A Magasságosnak szájából nem jõ ki a gonosz és a jó.

³⁸Ar ne iš Aukščiausiojo burnos ateina, kas gera ir kas pikta?

³⁹Mit zúgolódik az élõ ember? Ki-ki a maga bûneiért [bûnhõdik.]

³⁹Kodėl žmogus skundžiasi, baudžiamas dėl savo nuodėmių?

⁴⁰Tudakozzuk a mi útainkat és vizsgáljuk meg, és térjünk az Úrhoz.

⁴⁰Patikrinkime savo kelius ir grįžkime prie Viešpaties.

⁴¹Emeljük fel szíveinket kezeinkkel egyetemben Istenhez az égben.

⁴¹Kelkime savo širdis ir rankas į Dievą danguose.

⁴²Mi voltunk gonoszok és pártütõk, azért nem bocsátottál meg.

⁴²Mes nusikaltome ir maištavome, ir Tu mums neatleidai.

⁴³Felöltötted a haragot és üldöztél minket, öldököltél, nem kiméltél.

⁴³Tu apsisiautei rūstybe ir persekiojai mus, Tu žudei mus nesigailėdamas.

⁴⁴Felöltötted a felhõt, hogy hozzád ne jusson az imádság.

⁴⁴Tu apsigaubei debesiu taip, kad maldos nepasiektų Tavęs.

⁴⁵Sepredékké és útálattá tettél minket a népek között.

⁴⁵Tu padarei mus sąšlavomis ir atmatomis tarp tautų.

⁴⁶Feltátotta száját ellenünk minden ellenségünk.

⁴⁶Mūsų priešai atvėrė savo burnas prieš mus.

⁴⁷Rettegés és tõr van mi rajtunk, pusztulás és romlás.

⁴⁷Baimė ir žabangai užgriuvo mus, griovimas ir sunaikinimas.

⁴⁸Víz-patakok folynak alá az én szemembõl népem leányának romlása miatt.

⁴⁸Mano akys pasruvo ašaromis dėl tautos sunaikinimo.

⁴⁹Szemem csörgedez és nem szünik meg, nincs pihenése,

⁴⁹Mano ašaros plūs nesulaikomai, be perstojo,

⁵⁰Míg ránk nem tekint és meg nem lát az Úr az égbõl.

⁵⁰kol Viešpats pažvelgs iš dangaus į mus.

⁵¹Szemem bánatba ejté lelkemet városomnak minden leányáért.

⁵¹Aš liūdžiu dėl savo miesto dukterų.

⁵²Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül.

⁵²Priešai pagavo mane kaip paukštį be priežasties,

⁵³Veremben fojtották meg életemet, és követ hánytak rám.

⁵³įmetė mane gyvą į duobę, mėtė akmenimis.

⁵⁴Felüláradtak a vizek az én fejem felett; mondám: Kivágattam!

⁵⁴Vanduo pakilo iki mano galvos; maniau, esu žuvęs.

⁵⁵Segítségül hívtam a te nevedet, oh Uram, a legalsó verembõl.

⁵⁵Viešpatie, iš duobės gilybės šaukiausi Tavęs.

⁵⁶Hallottad az én szómat; ne rejtsd el füledet sóhajtásom és kiáltásom elõl.

⁵⁶Tu išgirdai mano balsą. Nenukreipk savo ausies nuo mano šauksmo.

⁵⁷Közelegj hozzám, mikor segítségül hívlak téged; mondd: Ne félj!

⁵⁷Tu priartėjai, kai šaukiausi Tavo pagalbos, ir tarei: “Nebijok”.

⁵⁸Pereld meg Uram lelkemnek perét; váltsd meg életemet.

⁵⁸Viešpatie, Tu atėjai man į pagalbą ir išgelbėjai mano gyvybę.

⁵⁹Láttad, oh Uram, az én bántalmaztatásomat; ítéld meg ügyemet.

⁵⁹Viešpatie, Tu matei man daromą skriaudą, išspręsk mano bylą.

⁶⁰Láttad minden bosszúállásukat, minden ellenem való gondolatjokat.

⁶⁰Tu matei jų įniršį ir visus jų sumanymus prieš mane;

⁶¹Hallottad Uram az õ szidalmazásukat, minden ellenem való gondolatjokat;

⁶¹Tu girdėjai jų patyčias ir visus jų sumanymus prieš mane.

⁶²Az ellenem támadóknak ajkait, és ellenem való mindennapi szándékukat.

⁶²Mano priešininkų lūpos visą laiką planuoja pikta prieš mane.

⁶³Tekintsd meg leülésöket és felkelésöket; én vagyok az õ gúnydaluk.

⁶³Ar jie sėdi, ar keliasi, aš esu jų daina.

⁶⁴Fizess meg nékik, Uram, az õ kezeiknek munkája szerint.

⁶⁴Viešpatie, atlygink jiems pagal jų darbus.

⁶⁵Adj nékik szívbeli konokságot; átkodul reájok.

⁶⁵Suteik jų širdims skausmo. Prakeikimas tekrinta ant jų.

⁶⁶Üldözd haragodban, és veszesd el õket az Úr ege alól!

⁶⁶Viešpatie, persekiok juos ir nušluok nuo žemės paviršiaus.