¹Mivelhogy sokan kezdették rendszerint megírni azoknak a dolgoknak az elbeszélését, a melyek minálunk beteljesedtek,

¹Kadangi daugelis rašė pasakojimą apie pas mus buvusius įvykius,

²A mint nékünk elõnkbe adták, a kik kezdettõl fogva szemtanúi és szolgái voltak az ígének:

²kaip mums perdavė nuo pradžios savo akimis mačiusieji ir buvusieji žodžio tarnai,

³Tetszék énnékem is, ki eleitõl fogva mindeneknek szorgalmasan végére jártam, hogy azokról rendszerint írjak néked, jó Theofilus,

³tai ir aš, rūpestingai viską nuo pradžios ištyręs, nusprendžiau surašyti tau, garbingasis Teofiliau, sutvarkytą pasakojimą,

⁴Hogy megtudhasd azoknak a dolgoknak bizonyosságát, a melyekre taníttatál.

⁴kad įsitikintum tikrumu mokymo, kurio buvai išmokytas.

⁵Heródesnek, a Júdea királyának idejében vala egy Zakariás nevû pap az Abia rendjébõl; az õ felesége pedig az Áron leányai közül való vala, és annak neve Erzsébet.

⁵Judėjos karaliaus Erodo dienomis gyveno kunigas, vardu Zacharijas, iš Abijos skyriaus. Jis turėjo žmoną, vardu Elžbietą, iš Aarono palikuonių.

⁶És mind a ketten igazak valának az Isten elõtt, kik az Úrnak minden parancsolataiban és rendeléseiben feddhetetlenül jártak.

⁶Jie abu buvo teisūs Dievo akyse ir nepriekaištingai vykdė visus Viešpaties įsakymus bei nuostatus.

⁷És nem volt nékik gyermekük, mert Erzsébet meddõ vala, és mind a ketten [immár] idõs emberek valának.

⁷Juodu neturėjo vaikų, nes Elžbieta buvo nevaisinga, ir abu sulaukę senyvo amžiaus.

⁸Lõn pedig, hogy mikor õ rendjének sorában papi szolgálatot végzett az Isten elõtt,

⁸Kartą Zacharijas, atėjus eilei, tarnavo Dievui kaip kunigas ir, pagal paprotį,

⁹A papi tiszt szokása szerint reá jutott a sor, hogy bemenvén az Úrnak templomába, jó illatot gerjesszen.

⁹kunigų burtu teko jam, įėjus į Viešpaties šventyklą, smilkyti smilkalus.

¹⁰És a népnek egész sokasága imádkozék kívül a jó illatozás idején;

¹⁰Smilkymo valandą lauke meldėsi gausi žmonių minia.

¹¹Néki pedig megjelenék az Úrnak angyala, állván a füstölõ oltár jobbja felõl.

¹¹Tada jam pasirodė Viešpaties angelas, stovintis smilkymo aukuro dešinėje.

¹²És láttára megrettene Zakariás, és félelem szállá meg õt.

¹²Pamatęs jį, Zacharijas sumišo, ir jį apėmė baimė.

¹³Monda pedig az angyal néki: Ne félj Zakariás; mert meghallgattatott a te könyörgésed, és a te feleséged Erzsébet szül néked fiat, és nevezed az õ nevét Jánosnak.

¹³Bet angelas jam tarė: “Nebijok, Zacharijau, nes tavo malda išklausyta. Tavo žmona Elžbieta pagimdys tau sūnų, o tu jį pavadinsi Jonu.

¹⁴És lészen tenéked örömödre és vigasságodra, és sokan fognak örvendezni az õ születésén;

¹⁴Tau bus džiaugsmas ir linksmybė, ir daugelis džiaugsis jo gimimu,

¹⁵Mert nagy lészen az Úr elõtt, és bort és részegítõ italt nem iszik; és betelik Szent Lélekkel még az õ anyjának méhétõl fogva.

¹⁵nes jis bus didis Viešpaties akyse. Jis negers vyno nei stiprių gėrimų. Ir nuo pat gimimo jis bus kupinas Šventosios Dvasios,

¹⁶És az Izrael fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz, az õ Istenükhöz.

¹⁶ir daugybę Izraelio vaikų atvers į Viešpatį, jų Dievą.

¹⁷És ez [Õ] elõtte fog járni az Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz térítse, és az engedetleneket az igazak bölcsességére, hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet.

¹⁷Elijo dvasia ir jėga jis eis pirma Viešpaties, kreipdamas tėvų širdis į vaikus ir neklusniuosius į teisiųjų nusistatymą, kad parengtų Viešpačiui paruoštą tautą”.

¹⁸És monda Zakariás az angyalnak: Mirõl tudhatom én ezt meg? mert én vén vagyok, és az én feleségem [is] igen idõs.

¹⁸Tada Zacharijas atsakė angelui: “Kaip tai aš patirsiu? Aš gi jau senas, ir mano žmona nebejauna”.

¹⁹És felelvén az angyal, monda néki: Én Gábriel vagyok, ki az Isten elõtt állok; és küldettem, hogy szóljak veled, és ez örvendetes dolgokat jelentsem néked.

¹⁹Angelas jam atsakė: “Aš esu Gabrielius, stovintis Dievo akivaizdoje. Esu atsiųstas kalbėti su tavimi ir pranešti tau šią linksmą žinią.

²⁰És ímé megnémulsz és nem szólhatsz mindama napig, a melyen ezek meglesznek: mivelhogy nem hittél az én beszédimnek, a melyek beteljesednek az õ idejökben.

²⁰Štai tu tapsi nebylys ir negalėsi kalbėti iki tos dienos, kurią tai įvyks, nes nepatikėjai mano žodžiais, kurie išsipildys savo metu”.

²¹A nép pedig várja vala Zakariást, és csodálkozék, hogy a templomban késik.

²¹Tuo tarpu žmonės laukė Zacharijo ir stebėjosi, kad jis taip ilgai užtrunka šventykloje.

²²És kijövén, nem szólhata nékik; eszökbe vevék azért, hogy látást látott a templomban; mert õ [csak] integetett nékik, és néma maradt.

²²Išėjęs jis negalėjo prakalbėti, ir jie suprato, kad jis turėjęs šventykloje regėjimą. Jis aiškinosi jiems ženklais ir pasiliko nebylys.

²³És lõn, hogy mikor leteltek az õ szolgálatának napjai, elméne haza.

²³Tarnavimo dienoms pasibaigus, jis grįžo namo.

²⁴E napok után pedig fogada méhében Erzsébet az õ felesége, és elrejtõzék öt hónapig, mondván:

²⁴Praslinkus kiek laiko, jo žmona Elžbieta pastojo ir penkis mėnesius slėpėsi, sakydama:

²⁵Így cselekedett velem az Úr a napokban, a melyekben [reám] tekinte, hogy elvegye az én gyalázatomat az emberek között.

²⁵“Tai Viešpats man davė; Jis dabar teikėsi atimti mano pažeminimą žmonių akyse”.

²⁶A hatodik hónapban pedig elküldeték Gábriel angyal Istentõl Galileának városába, a melynek neve Názáret,

²⁶Šeštame mėnesyje angelas Gabrielius buvo Dievo pasiųstas į Galilėjos miestą Nazaretą

²⁷Egy szûzhöz, a ki a Dávid házából való József nevû férfiúnak volt eljegyezve. A szûznek neve pedig Mária.

²⁷pas mergelę, sužadėtą su vyru, vardu Juozapas, iš Dovydo namų; o mergelės vardas buvo Marija.

²⁸És bemenvén az angyal õ hozzá, monda néki: Örülj, kegyelembe fogadott! Az Úr veled van, áldott vagy te az asszonyok között.

²⁸Atėjęs pas ją, angelas tarė: “Sveika, malonėmis apdovanotoji! Viešpats su tavimi! Palaiminta tu tarp moterų!”

²⁹Az pedig látván, megdöbbene az õ beszédén, és elgondolkodék, [hogy] micsoda köszöntés ez?!

²⁹Jį pamačiusi, ji sumišo nuo jo žodžių ir galvojo, ką toks pasveikinimas reiškia.

³⁰És monda néki az angyal: Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél.

³⁰O angelas jai tarė: “Nebijok, Marija, tu radai malonę pas Dievą!

³¹És ímé fogansz a te méhedben, és szülsz fiat, és nevezed az õ nevét JÉZUSNAK.

³¹Štai tu pradėsi įsčiose ir pagimdysi Sūnų, kurį pavadinsi Jėzumi.

³²Ez nagy lészen, és a Magasságos Fiának hivattatik; és néki adja az Úr Isten a Dávidnak, az õ atyjának, királyi székét;

³²Jis bus didis ir vadinsis Aukščiausiojo Sūnus. Viešpats Dievas duos Jam Jo tėvo Dovydo sostą;

³³És uralkodik a Jákób házán mindörökké; és az õ királyságának vége nem lészen!

³³Jis valdys Jokūbo namus per amžius, ir Jo karalystei nebus galo”.

³⁴Monda pedig Mária az angyalnak: Mimódon lesz ez, holott én férfiat nem ismerek?

³⁴Marija paklausė angelą: “Kaip tai įvyks, jeigu aš nepažįstu vyro?”

³⁵És felelvén az angyal, monda néki: A Szent Lélek száll te reád, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged; azért a mi születik is szentnek hivatik, Isten Fiának.

³⁵Angelas jai atsakė, tardamas: “Šventoji Dvasia nužengs ant tavęs, ir Aukščiausiojo jėga apgaubs tave; todėl ir gimęs iš tavęs bus šventas ir vadinamas Dievo Sūnumi.

³⁶És ímé Erzsébet, a te rokonod, õ is fogant fiat az õ vénségében; és ez [már] a hatodik hónapja néki, a kit meddõnek hívtak:

³⁶Tavo giminaitė Elžbieta, kuri buvo laikoma nevaisinga, pradėjo sūnų senatvėje, ir šis mėnuo yra šeštas jai,

³⁷Mert az Istennél semmi sem lehetetlen.

³⁷nes Dievui nėra negalimų dalykų”.

³⁸Monda pedig Mária: Imhol az Úrnak szolgálója; legyen nékem a te beszéded szerint. És elméne õ tõle az angyal.

³⁸Tada Marija atsakė: “Štai aš Viešpaties tarnaitė, tebūnie man pagal tavo žodį”. Ir angelas nuo jos pasitraukė.

³⁹Fölkelvén pedig Mária azokban a napokban, nagy sietséggel méne a hegységbe, Júdának városába;

³⁹Tomis dienomis Marija atsikėlusi skubiai iškeliavo į Judėjos kalnyno miestą.

⁴⁰És beméne Zakariásnak házába, és köszönté Erzsébetet.

⁴⁰Ji nuėjo į Zacharijo namus ir pasveikino Elžbietą.

⁴¹És lõn, mikor hallotta Erzsébet Mária köszöntését, a magzat repese az õ méhében; és betelék Erzsébet Szent Lélekkel;

⁴¹Vos tik Elžbieta išgirdo Marijos sveikinimą, suspurdėjo kūdikis jos įsčiose, o pati Elžbieta tapo kupina Šventosios Dvasios.

⁴²És fennszóval kiálta, mondván: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse.

⁴²Ji balsiai sušuko ir tarė: “Palaiminta tu tarp moterų, ir palaimintas tavo įsčių vaisius!

⁴³És honnét van ez nékem, hogy az én Uramnak anyja jön én hozzám?

⁴³Iš kur man tai, kad mano Viešpaties motina aplanko mane?!

⁴⁴Mert ímé, mihelyt a te köszöntésednek szava füleimbe hatolt, a magzat örvendezéssel kezde repesni az én méhemben.

⁴⁴Štai vos tik tavo pasveikinimas pasiekė mano ausis, suspurdėjo iš džiaugsmo kūdikis mano įsčiose.

⁴⁵És boldog az, a ki hitt; mert beteljesednek azok, a miket az Úr néki mondott.

⁴⁵Laiminga patikėjusi, nes išsipildys, kas Viešpaties jai pasakyta”.

⁴⁶Akkor monda Mária: Magasztalja az én lelkem az Urat,

⁴⁶O Marija prabilo: “Mano siela šlovina Viešpatį,

⁴⁷És örvendez az én lelkem az én megtartó Istenemben.

⁴⁷ir mano dvasia džiaugiasi Dievu, savo Gelbėtoju,

⁴⁸Mert reá tekintett az õ szolgáló leányának alázatos állapotjára; mert ímé mostantól fogva boldognak mondanak engem minden nemzetségek.

⁴⁸nes Jis pažvelgė į nuolankią savo tarnaitę. Štai nuo dabar palaiminta mane vadins visos kartos,

⁴⁹Mert nagy dolgokat cselekedék velem a Hatalmas; és szent az õ neve!

⁴⁹nes didžių dalykų padarė man Galingasis, ir šventas yra Jo vardas!

⁵⁰És az õ irgalmassága nemzetségrõl nemzetségre [vagyon] azokon, a kik õt félik.

⁵⁰Jis gailestingas iš kartos į kartą tiems, kurie Jo bijosi.

⁵¹Hatalmas dolgot cselekedék karjának ereje által, elszéleszté az õ szívök gondolatában felfuvalkodottakat.

⁵¹Jis parodė savo rankos galybę ir išsklaidė išdidžios širdies žmones.

⁵²Hatalmasokat dönte le trónjaikról, és alázatosakat magasztalt fel.

⁵²Jis numėtė galiūnus nuo sostų ir išaukštino žemuosius.

⁵³Éhezõket töltött be javakkal, és gazdagokat küldött el üresen.

⁵³Alkstančius gėrybėmis apdovanojo, turtuolius tuščiomis paleido.

⁵⁴Felvevé Izráelnek, az õ szolgájának ügyét, hogy megemlékezzék az õ irgalmasságáról.

⁵⁴Jis padėjo savo tarnui Izraeliui, prisimindamas gailestingumą,

⁵⁵(A miképen szólott volt a mi atyáinknak), Ábrahám iránt és az õ magva iránt mindörökké!

⁵⁵kaip buvo žadėjęs mūsų protėviams­Abraomui ir jo palikuonims per amžius”.

⁵⁶Marada pedig Mária Erzsébettel mintegy három hónapig; azután haza tére.

⁵⁶Marija išbuvo su Elžbieta apie tris mėnesius ir sugrįžo į savo namus.

⁵⁷Erzsébetnek pedig betelék az õ szülésének ideje, és szûle fiat.

⁵⁷Elžbietai atėjo metas gimdyti, ir ji susilaukė sūnaus.

⁵⁸És meghallák az õ szomszédai és rokonai, hogy az Úr nagy kegyelmességet cselekedett õ vele; és együtt örülének vele.

⁵⁸Jos kaimynai ir giminės, išgirdę, kokį didį gailestingumą parodė jai Viešpats, džiaugėsi kartu su ja.

⁵⁹És lõn nyolczad napon, eljövének, hogy körülmetéljék a gyermeket; és az õ atyja nevérõl Zakariásnak akarák õt nevezni.

⁵⁹Aštuntą dieną jie susirinko berniuko apipjaustyti ir norėjo jį pavadinti tėvo vardu­Zachariju.

⁶⁰És felelvén az õ anyja, monda: Nem; hanem Jánosnak neveztessék.

⁶⁰Atsakydama jo motina tarė: “O, ne! Jis vadinsis Jonas”.

⁶¹És mondának néki: Senki sincs a te rokonságodban, a ki ezen a néven neveztetnék.

⁶¹Jie jai sakė: “Bet niekas tavo giminėje neturi šito vardo”.

⁶²És intének az õ atyjának, hogy minek akarja neveztetni?

⁶²Jie ženklais paklausė tėvą, kaip jis norėtų pavadinti kūdikį.

⁶³Az pedig táblát kérvén, ezt írá, mondván: János a neve. És elcsodálkozának mindnyájan.

⁶³Šis, pareikalavęs rašomosios lentelės, užrašė: “Jo vardas­Jonas”. Ir visi stebėjosi.

⁶⁴És feloldódék az õ szája és nyelve azonnal, és szóla, áldván az Istent.

⁶⁴Tuoj pat atsivėrė jo lūpos, atsirišo liežuvis, ir jis kalbėjo, šlovindamas Dievą.

⁶⁵És félelem szállott minden õ szomszédaikra; és Júdeának egész hegyes tartományában elhirdettetének mind e dolgok.

⁶⁵Visus kaimynus apėmė baimė, ir po visą Judėjos kalnyną sklido kalbos apie šiuos įvykius.

⁶⁶És szívökre vevék mindenek, a kik hallák, mondván: Vajjon mi lesz e gyermekbõl? És az Úrnak keze vala õ vele.

⁶⁶Visi girdėjusieji dėjosi tai į širdį ir klausinėjo: “Kas gi bus iš to vaiko?” Ir Viešpaties ranka buvo su juo.

⁶⁷És Zakariás, az õ atyja beteljesedék Szent Lélekkel, és prófétála mondván:

⁶⁷Kūdikio tėvas Zacharijas tapo pilnas Šventosios Dvasios ir pranašavo:

⁶⁸Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az õ népét,

⁶⁸“Tebūna palaimintas Viešpats, Izraelio Dievas, kad aplankė savo tautą ir atnešė jai išvadavimą.

⁶⁹És felemelte az üdvösségnek szarvát nékünk az õ gyermekének, Dávidnak házában,

⁶⁹Jis iškėlė mums išgelbėjimo ragą savo tarno Dovydo namuose,

⁷⁰A mint szólott az õ szent prófétáinak szája által, kik eleitõl fogva voltak,

⁷⁰kaip nuo senų senovės buvo skelbęs savo šventųjų pranašų lūpomis,

⁷¹Hogy a mi ellenségeinktõl megszabadít, és mindazoknak kezébõl, a kik minket gyûlölnek;

⁷¹jog mus išgelbės nuo priešų ir iš rankos tų, kurie mūsų nekenčia,

⁷²Hogy irgalmasságot cselekedjék a mi atyáinkkal, és megemlékezzék az õ szent szövetségérõl,

⁷²tuo parodydamas mūsų protėviams gailestingumą ir atsimindamas savo šventąją sandorą,

⁷³Az esküvésrõl, a melylyel megesküdt Ábrahámnak, a mi atyánknak, hogy õ megadja nékünk,

⁷³priesaiką, duotą mūsų tėvui Abraomui, jog leis mums,

⁷⁴Hogy megszabadulván a mi ellenségeink kezébõl, félelem nélkül szolgáljunk néki.

⁷⁴išvaduotiems iš priešų, be baimės Jam tarnauti

⁷⁵Szentségben és igazságban õ elõtte a mi életünknek minden napjaiban.

⁷⁵per visas mūsų gyvenimo dienas šventumu ir teisumu Jo akyse.­

⁷⁶Te pedig kis gyermek, a magasságos [Isten] prófétájának hivattatol; mert az Úr elõtt jársz, hogy az õ útait megkészítsed;

⁷⁶O tu, vaikeli, būsi vadinamas Aukščiausiojo pranašu, nes eisi pirma Viešpaties veido Jam kelio paruošti;

⁷⁷És az üdvösség ismeretére megtanítsad az õ népét, a bûnöknek bocsánatjában.

⁷⁷tu mokysi Jo žmones pažinti išgelbėjimą per jų nuodėmių atleidimą

⁷⁸A mi Istenünk nagy irgalmasságáért, a melylyel meglátogatott minket a naptámadat a magasságból,

⁷⁸ir širdingiausią mūsų Dievo gailestingumą, su kuriuo aplankė mus aušra iš aukštybių,

⁷⁹Hogy megjelenjék azoknak, a kik a sötétségben és a halálnak árnyékában ülnek; hogy igazgassa a mi lábainkat a békességnek útjára!

⁷⁹kad apšviestų esančius tamsoje ir mirties šešėlyje, kad pakreiptų mūsų žingsnius į ramybės kelią”.

⁸⁰A kis gyermek pedig nevekedik és erõsödik vala lélekben; és a pusztában vala mind ama napig, a melyen megmutatta magát az Izráelnek.

⁸⁰Kūdikis augo ir tvirtėjo dvasia. Jis gyveno dykumoje iki pat savo viešo pasirodymo Izraeliui dienos.