¹Minekutána pedig összehívta [Jézus ]az õ tizenkét tanítványát, ada nékik erõt és hatalmat minden ördögök ellen, és betegségek gyógyítására.

¹Sukvietęs dvylika savo mokinių, Jėzus davė jiems jėgą ir valdžią prieš visus demonus ir gydyti ligoms.

²És elküldé õket, hogy prédikálják az Isten országát, és betegeket gyógyítsanak.

²Po to išsiuntė juos skelbti Dievo karalystės ir gydyti ligonių.

³És monda nékik: Semmit az útra ne vigyetek, se pálczákat, se táskát, se kenyeret, se pénzt; se két-két ruhátok ne legyen.

³Jis pasakė jiems: “Nieko neimkite kelionei: nei lazdos, nei krepšio, nei duonos, nei pinigų. Neturėkite nė dviejų tunikų.

⁴És valamely házba bementek, ott maradjatok, és onnét induljatok tovább.

⁴Į kuriuos tik namus įeisite, tenai pasilikite ir iš ten toliau keliaukite.

⁵És valakik be nem fogadnak titeket, kimenvén abból a városból, még a port is verjétek le lábaitokról, bizonyságul õ ellenök.

⁵O kur žmonės jūsų nepriims, išeidami iš to miesto, nusikratykite nuo kojų dulkes kaip liudijimą prieš juos”.

⁶Kimenvén annakokáért, bejárák a falukat, hirdetvén az evangyéliomot, és gyógyítván mindenütt.

⁶Išėję jie traukė per aplinkinius kaimus, visur skelbdami Evangeliją bei gydydami.

⁷Meghallá pedig Heródes a negyedes fejedelem, mindazokat, a mik õ általa történtek: és zavarban volt, mivelhogy némelyek azt mondák, hogy János támadt fel a halálból;

⁷Tetrarchas Erodas išgirdo apie visus tuos įvykius ir suglumo, nes vieni sakė, kad Jonas prisikėlęs iš numirusių,

⁸Némelyek pedig, hogy Illés jelent meg; mások meg, hogy a régi próféták közül támadt fel valamelyik.

⁸kiti­kad pasirodęs Elijas, dar kiti­kad prisikėlęs vienas iš senųjų pranašų.

⁹És monda Heródes: Jánosnak én vettem fejét: kicsoda hát ez, a ki felõl én ilyen dolgokat hallok? És igyekezik vala õt látni.

⁹Erodas sakė: “Jonui aš nukirsdinau galvą; o kas yra šitas, apie kurį girdžiu pasakojant tokius dalykus?!” Ir jis labai norėjo Jėzų pamatyti.

¹⁰Visszatérvén pedig az apostolok, elbeszélének néki mindent, a mit cselekedtek. És azokat maga mellé vévén, elvonula magánosan a Bethsaida nevû városnak puszta helyére.

¹⁰Sugrįžę apaštalai pasakojo Jėzui, ką buvo nuveikę. Pasiėmęs juos, Jis pasitraukė nuošaliai į dykvietę, netoli miesto, vadinamo Betsaida.

¹¹A sokaság pedig [ezt] megtudván, követé õt: és õ örömmel fogadván õket, szóla nékik az Isten országáról, és a kiknek gyógyulásra volt szükségök, azokat meggyógyítá.

¹¹Minios, tai sužinojusios, nusekė paskui Jį. Jis priėmė žmones, kalbėjo jiems apie Dievo karalystę ir išgydė tuos, kuriems reikėjo gydymo.

¹²A nap pedig hanyatlani kezdett; és a tizenkettõ õ hozzá járulván, monda néki: Bocsásd el a sokaságot, hogy elmenvén a körülvaló falvakba és majorokba megszálljanak, és eledelt találjanak, mert itt puszta helyen vagyunk.

¹²Diena slinko vakarop. Priėję dvylika tarė Jam: “Paleisk žmones, kad jie, nuėję į aplinkinius kaimus bei kiemus, susirastų nakvynę ir maisto. Mes juk esame dykvietėje”.

¹³Õ pedig monda nékik: Adjatok nékik ti enni. Azok pedig mondának: Nincs nékünk több öt kenyerünknél és két halunknál; hanem ha elmegyünk és mi veszünk eledelt az egész sokaságnak.

¹³Bet Jėzus tarė: “Jūs duokite jiems valgyti”. Jie atsakė: “Mes nieko daugiau neturime, tik penkis kepalus duonos ir dvi žuvis. Nebent nueitume ir nupirktume maisto visiems šitiems žmonėms”.

¹⁴Mert valának [ott] mintegy ötezeren férfiak. Monda pedig az õ tanítványainak: Ültessétek le õket csoportokba ötvenével.

¹⁴O ten buvo apie penkis tūkstančius vyrų. Jėzus įsakė mokiniams: “Susodinkite juos būriais po penkiasdešimt”.

¹⁵És a képen cselekedének, és leülteték valamennyit.

¹⁵Jie taip padarė ir visus susodino.

¹⁶Minekutána pedig vette az öt kenyeret és a két halat, a mennybe emelvén szemeit, megáldá azokat, és megszegé; és adá a tanítványoknak, hogy a sokaság elé tegyék.

¹⁶Tada, paėmęs penkis kepalus ir dvi žuvis, Jis pažvelgė į dangų, palaimino, laužė ir davė mokiniams, kad padalintų miniai.

¹⁷Evének azért és megelégedének mindnyájan; és felszedék a mi darabok maradtak tõlük, tizenkét kosárral.

¹⁷Visi valgė ir pasisotino. Ir dar buvo surinkta dvylika pintinių trupinių.

¹⁸És lõn, mikor õ magában imádkozék, vele valának a tanítványok; és megkérdé õket, mondván: Kinek mond engem a sokaság?

¹⁸Kartą, kai Jis nuošaliai meldėsi ir su Juo buvo mokiniai, Jis paklausė juos: “Kuo mane žmonės laiko?”

¹⁹Õk pedig felelvén, mondának: Keresztelõ Jánosnak; némelyek pedig Illésnek; némelyek pedig, hogy a régi próféták közül támadt fel valamelyik.

¹⁹Jie atsakė: “Vieni­Jonu Krikštytoju, kiti­Eliju, dar kiti sako, prisikėlęs vienas iš senųjų pranašų”.

²⁰És monda nékik: Hát ti kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda: Az Isten ama Krisztusának.

²⁰Tada Jis paklausė: “O jūs kuo mane laikote?” Petras atsakė: “Dievo Pateptuoju”.

²¹Õ pedig reájok parancsolván, meghagyá, hogy ezt senkinek ne mondják;

²¹Jis griežtai įspėjo juos, įsakė niekam to nepasakoti

²²Ezt mondván: Szükség az ember Fiának sokat szenvedni és megvettetni a vénektõl, a fõpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon feltámadni.

²²ir pasakė: “Žmogaus Sūnus turės daug iškentėti. Jis bus vyresniųjų, aukštųjų kunigų bei Rašto žinovų atmestas, nužudytas ir trečią dieną prisikels”.

²³Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jõni, tagadja meg magát, és vegye fel az õ keresztjét minden nap, és kövessen engem.

²³O visiems Jis kalbėjo: “Jei kas nori eiti paskui mane, teišsižada pats savęs, teneša kasdien savo kryžių ir teseka manimi.

²⁴Mert a ki meg akarja tartani az õ életét, elveszti azt; a ki pedig elveszti az õ életét én érettem, az megtartja azt.

²⁴Kas nori išgelbėti savo gyvybę, tas ją praras, o kas praras savo gyvybę dėl manęs, tas ją išgelbės.

²⁵Mert mit használ az embernek, ha mind e világot megnyeri [is], õ magát pedig elveszti vagy magában kárt vall?

²⁵Kokia būtų nauda, jei žmogus laimėtų visą pasaulį, o save pražudytų ar sau pakenktų?

²⁶Mert valaki szégyel engem és az én beszédemet, az embernek Fia is szégyelni fogja azt, mikor eljõ az õ dicsõségével, és az Atyáéval és a szent angyalokéval.

²⁶Jei kas gėdysis manęs ir mano žodžių, to gėdysis ir Žmogaus Sūnus, kai ateis su savąja, Tėvo ir šventųjų angelų šlove.

²⁷Mondom pedig néktek bizonnyal, hogy vannak az itt állók közül némelyek, kik a halált meg nem kóstolják, mígnem meglátják az Istennek országát.

²⁷Iš tiesų sakau jums: kai kurie iš čia stovinčiųjų neragaus mirties, kol išvys Dievo karalystę”.

²⁸És lõn e beszédek után mintegy nyolczadnappal, hogy maga mellé vevé Pétert, Jánost és Jakabot, és felméne a hegyre imádkozni.

²⁸Praslinkus maždaug aštuonioms dienoms po šitų žodžių, Jis pasiėmė Petrą, Joną bei Jokūbą ir užkopė į kalną melstis.

²⁹És imádkozása közben az õ orczájának ábrázata elváltozék, és az õ ruhája fehér [és] fénylõ lõn.

²⁹Jam besimeldžiant, Jo veido išvaizda pasikeitė, o drabužiai pasidarė balti ir spindintys.

³⁰És ímé két férfiú beszél vala õ vele, kik valának Mózes és Illés;

³⁰Ir štai du vyrai kalbėjosi su Juo. Tai buvo Mozė ir Elijas,

³¹Kik dicsõségben megjelenvén, beszélik vala az õ halálát, melyet Jeruzsálemben fog megteljesíteni.

³¹kurie, pasirodę šlovėje, kalbėjo apie Jo gyvenimo pabaigą, būsiančią Jeruzalėje.

³²Pétert pedig és a vele lévõket elnyomá az álom; de mikor felébredtek, láták az õ dicsõségét, és ama két férfiút, kik vele állanak vala.

³²O Petrą ir jo draugus buvo apėmęs miegas. Pabudę jie pamatė Jo šlovę ir stovinčius šalia Jo du vyrus.

³³És lõn, mikor azok eltávoztak õ tõle, monda Péter Jézusnak: Mester, jó nékünk itt lennünk: csináljunk azért három hajlékot, egyet néked, Mózesnek is egyet, és egyet Illésnek; nem tudván mit mond.

³³Tiems tolstant, Petras kreipėsi į Jėzų: “Mokytojau, gera mums čia būti! Pastatykime tris palapines: vieną Tau, kitą Mozei ir trečią Elijui”. Jis nežinojo, ką kalbąs.

³⁴És mikor õ ezeket mondá, felhõ támada és azokat beárnyékozá; õk pedig megfélemlének, mikor azok bementek a felhõbe.

³⁴Jam tai besakant, užėjo debesis ir uždengė juos. Jie nusigando, kai paniro į debesį.

³⁵És szózat lõn a felhõbõl, mondván: Ez amaz én szerelmes Fiam, õt hallgassátok.

³⁵O iš debesies pasigirdo balsas: “Šitas yra mano mylimasis Sūnus, Jo klausykite!”

³⁶És mikor a szózat lõn, találtaték Jézus csak maga. Õk pedig hallgatának, és semmit abból, a mit láttak, senkinek el nem mondának azokban a napokban.

³⁶Balsui nuskambėjus, Jėzus liko vienas. O jie tylėjo ir tomis dienomis niekam nieko nesakė apie tai, ką buvo matę.

³⁷És lõn másnap, mikor õk a hegyrõl leszállottak, sok nép méne elébe.

³⁷Kitą dieną, jiems nusileidus nuo kalno, Jėzų pasitiko didelė minia.

³⁸És ímé egy a sokaság közül felkiálta, mondván: Mester, kérlek téged, tekints az én fiamra; mert nékem egyetlen egyem:

³⁸Ir štai vienas vyras iš minios ėmė šaukti: “Mokytojau, meldžiu, pažvelk į mano sūnų, jis mano vienturtis.

³⁹És ímé a lélek megragadja õt, és hirtelen kiált; és szaggatja õt, annyira, hogy tajtékot túr, és nehezen megy el tõle, szaggatván õt.

³⁹Kai dvasia jį pačiumpa, jis staiga pradeda rėkti, o dvasia tąso jį, jog tas net putoja. Ji tik vargais negalais atstoja, smarkiai jį apdaužiusi.

⁴⁰És kérem a te tanítványaidat, hogy ûzzék ki azt, de nem tudták.

⁴⁰Aš prašiau Tavo mokinius išvaryti ją, bet jie nepajėgė”.

⁴¹Felelvén pedig Jézus, monda: Óh hitetlen és elfajult nemzetség! meddig leszek köztetek, és [meddig] tûrlek titeket? Hozd ide a te fiadat!

⁴¹Jėzus atsakydamas tarė: “O netikinti ir iškrypusi karta! Kaip ilgai man reikės su jumis pasilikti ir jus kęsti? Atvesk čia savo sūnų”.

⁴²A míg pedig az odaméne, azon közben az ördög földhöz üté azt, és megrángatá. De Jézus megdorgálá a tisztátalan lelket, és meggyógyítá a gyermeket, és adá azt az õ atyjának.

⁴²Dar jam besiartinant, demonas parbloškė jį ant žemės ir ėmė tąsyti. Jėzus sudraudė netyrąją dvasią, išgydė berniuką ir atidavė jį tėvui.

⁴³Elálmélkodának pedig mindnyájan az Istennek nagyságos erején. Mikor pedig mindnyájan csodálkozának mind azokon, a miket Jézus cselekedék, monda az õ tanítványainak:

⁴³Ir visi buvo pritrenkti Dievo didybės. Visiems stebintis tuo, ką Jėzus darė, Jis prabilo į mokinius:

⁴⁴Vegyétek füleitekbe ezeket a beszédeket: Mert az embernek Fia az emberek kezébe fog adatni.

⁴⁴“Gerai įsidėmėkite šituos žodžius: Žmogaus Sūnus bus atiduotas į žmonių rankas”.

⁴⁵De õk nem érték e mondást, és el vala rejtve elõlük, hogy ne értsék azt; és féltek õt megkérdezni e mondás felõl.

⁴⁵Bet jie nesuprato šitų žodžių; tai liko jiems paslėpta ir jie nesuvokė jų. O jie bijojo klausti Jėzų apie tuos žodžius.

⁴⁶Támada pedig bennök az a gondolat, hogy ki nagyobb közöttük.

⁴⁶Tarp mokinių kilo ginčas, kuris iš jų didžiausias.

⁴⁷Jézus pedig látván az õ szívök gondolatát, egy kis gyermeket megfogván, maga mellé állatá azt,

⁴⁷Suprasdamas jų širdies mintis, Jėzus pasišaukė vaiką, pasistatė šalia savęs

⁴⁸És monda nékik: Valaki e kis gyermeket befogadja az én nevemben, engem fogad be; és valaki engem befogad, azt fogadja be, a ki engem elküldött; mert a ki legkisebb mindnyájan ti közöttetek, az lesz nagy.

⁴⁸ir tarė jiems: “Kas priima šį vaiką mano vardu, mane priima, o kas mane priima, priima Tą, kuris mane siuntė. Kas tarp jūsų mažiausias, tas bus didžiausias”.

⁴⁹Felelvén pedig János, monda: Mester, láttunk valakit, a ki a te nevedben ördögöket ûz; és eltiltók õt, mivelhogy [téged] nem követ mi velünk.

⁴⁹Tada atsiliepė Jonas: “Mokytojau, mes matėme vieną, Tavo vardu išvarantį demonus. Mes jam draudėme tai daryti, nes jis nevaikščioja kartu su mumis”.

⁵⁰És monda néki Jézus: Ne tiltsátok el: mert a ki nincs ellenünk, mellettünk van.

⁵⁰Jėzus atsakė: “Nedrauskite! Kas ne prieš mus, tas už mus!”

⁵¹Lõn pedig, mikor az idõ elközelgete, hogy õ felvitessék, eltökélte magát, hogy Jeruzsálembe megy,

⁵¹Artėjant metui, kai Jėzus turėjo būti paimtas aukštyn, Jis ryžtingai nukreipė savo žingsnius į Jeruzalę.

⁵²És követeket külde az õ orczája elõtt; és [azok] elmenvén, bemenének egy samaritánus faluba, hogy néki [szállást] készítsenek.

⁵²Jis išsiuntė pirma savęs pasiuntinius. Tie užėjo į vieną samariečių kaimą, kad paruoštų vietą Jam apsistoti.

⁵³De nem fogadák be õt, mivelhogy õ Jeruzsálembe megy vala.

⁵³Bet tie nesutiko Jo priimti, nes Jis keliavo Jeruzalės link.

⁵⁴Mikor pedig ezt látták az õ tanítványai, Jakab és János, mondának: Uram, akarod-é, hogy mondjuk, hogy tûz szálljon alá az égbõl, és emészsze meg ezeket, mint Illyés is cselekedett?

⁵⁴Tai girdėdami, mokiniai Jokūbas ir Jonas sušuko: “Viešpatie, ar nori, mes liepsime ugniai kristi iš dangaus ir juos sunaikinti, kaip ir Elijas padarė?”

⁵⁵De [Jézus] megfordulván, megdorgálá õket, mondván: Nem tudjátok minémû lélek van ti bennetek:

⁵⁵Bet Jis atsigręžęs sudraudė juos: “Nežinote, kokios dvasios esate.

⁵⁶Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa. Elmenének azért más faluba.

⁵⁶Juk Žmogaus Sūnus atėjo ne pražudyti žmonių gyvybių, bet išgelbėti”. Ir jie pasuko į kitą kaimą.

⁵⁷Lõn pedig, mikor menének, valaki monda néki az úton: Követlek téged Uram, valahová mégy!

⁵⁷Jiems einant keliu, vienas žmogus Jam pasakė: “Aš seksiu paskui Tave, kur tik Tu eisi, Viešpatie!”

⁵⁸És monda néki Jézus: A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs fejét hová lehajtania.

⁵⁸Jėzus jam atsakė: “Lapės turi urvus, padangių paukščiai­lizdus, o Žmogaus Sūnus neturi kur galvos priglausti”.

⁵⁹Monda pedig másnak: Kövess engem. Az pedig monda: Uram, engedd meg nékem, hogy elõbb elmenjek és eltemessem az én atyámat.

⁵⁹Kitam Jis tarė: “Sek paskui mane!” Tas prašė: “Viešpatie, leisk man pirmiau pareiti tėvo palaidoti”.

⁶⁰Monda pedig néki Jézus: Hadd temessék el a halottak az õ halottaikat: te pedig elmenvén, hirdesd az Isten országát.

⁶⁰Jėzus jam atsakė: “Palik mirusiems laidoti savo numirėlius, o tu eik ir skelbk Dievo karalystę!”

⁶¹Monda pedig más is: Követlek téged Uram; de elõbb engedd meg nékem, hogy búcsút vegyek azoktól, a kik az én házamban vannak.

⁶¹Dar vienas tarė: “Aš seksiu paskui Tave, Viešpatie, bet leisk man pirmiau atsisveikinti su savo namiškiais”.

⁶²És monda néki Jézus: Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.

⁶²Jėzus tam atsakė: “Nė vienas, kuris uždeda ranką ant arklo ir žvalgosi atgal, netinka Dievo karalystei”.