¹És menének a tenger túlsó partjára, a Gadarenusok földére.

¹Jie priplaukė ežero krantą gadariečių krašte.

²És a mint a hajóból kiméne, azonnal elébe méne egy ember a sírboltokból, a kiben tisztátalan lélek volt,

²Jam išlipus iš valties, tuojau prieš Jį iš kapinių atbėgo vyras, turintis netyrąją dvasią.

³A kinek lakása a sírboltokban vala; és már lánczokkal sem bírta õt senki sem lekötni.

³Jis gyveno kapų rūsiuose, ir niekas negalėjo nė grandinėmis jo surakinti.

⁴Mert sokszor megkötözték õt békókkal és lánczokkal, de õ a lánczokat szétszaggatta, és a békókat összetörte, és senki sem tudta õt megfékezni.

⁴Nors jis jau daug kartų buvo pančiojamas ir grandinėmis rakinamas, bet sutrupindavo grandines, nutraukydavo pančius, ir niekas negalėdavo jo suvaldyti.

⁵És éjjel és nappal mindig a hegyeken és a sírboltokban volt, kiáltozva és magát kövekkel vagdosva.

⁵Per kiauras naktis ir dienas jis bastydavosi po kalnus ir kapines, klykdamas ir daužydamas save akmenimis.

⁶Mikor pedig Jézust távolról meglátta, oda futamodék, és elébe borula,

⁶Iš tolo pamatęs Jėzų, atbėgo, parpuolė prieš Jį

⁷És fennhangon kiáltva monda: Mi közöm nékem te veled, Jézus, a magasságos Istennek Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne kínozz engem.

⁷ir ėmė garsiai šaukti: “Ko Tau reikia iš manęs, Jėzau, aukščiausiojo Dievo Sūnau? Saikdinu tave Dievu, nekankink manęs!”

⁸(Mert ezt mondja vala néki: Eredj ki, tisztátalan lélek, ez emberbõl.)

⁸Jėzus mat buvo paliepęs: “Išeik, netyroji dvasia, iš žmogaus!”

⁹És kérdezé tõle: Mi a neved? És felele, mondván: Légió a nevem, mert sokan vagyunk.

⁹Jėzus dar paklausė: “O kaip tu vadiniesi?” Ji atsakė: “Mano vardas­Legionas, nes mūsų daug”.

¹⁰És igen kéré õt, hogy ne küldje el õket arról a vidékrõl.

¹⁰Ir pradėjo labai prašytis nevaryti jų iš to krašto.

¹¹Vala pedig ott a hegynél egy nagy disznónyáj, a mely legel vala.

¹¹Ten pat, atkalnėje, ganėsi didžiulė kiaulių banda.

¹²És az ördögök kérik vala õt mindnyájan, mondván: Küldj minket a disznókba, hogy azokba menjünk be.

¹²Visi demonai maldavo Jį, sakydami: “Pasiųsk mus į tas kiaules, kad į jas sueitume!”

¹³És Jézus azonnal megengedé nékik. A tisztátalan lelkek pedig kijövén, bemenének a disznókba; és a nyáj a meredekrõl a tengerbe rohana. Valának pedig mintegy kétezeren; és belefúlának a tengerbe.

¹³Jėzus iškart jiems leido. Išėjusios netyrosios dvasios apniko kiaules, ir visa banda, apie du tūkstančius kiaulių, metėsi nuo skardžio į ežerą ir prigėrė.

¹⁴A kik pedig õrzik vala a disznókat, elfutának, és hírt vivének a városba és a falvakba. És kimenének, hogy lássák, mi az, a mi történt.

¹⁴Tie, kurie jas ganė, išbėgiojo ir pranešė apie įvykį mieste ir kaimuose. Žmonės išėjo pažiūrėti, kas atsitiko.

¹⁵És menének Jézushoz, és láták, hogy az ördöngõs ott ül, fel van öltözködve és eszénél van, az, a kiben a légió volt; és megfélemlének.

¹⁵Atėję prie Jėzaus, pamatė sėdintį demonų apsėstąjį­tą, kuriame buvo Legionas,­apsirengusį ir sveiko proto, ir juos apėmė baimė.

¹⁶A kik pedig látták, elbeszélék nékik, hogy mi történt vala az ördöngõssel, és a disznókkal.

¹⁶Mačiusieji papasakojo jiems, kas nutiko su apsėstuoju, ir apie kiaules.

¹⁷És kezdék kérni õt, hogy távozzék el az õ határukból.

¹⁷Tada žmonės ėmė Jėzų maldauti, kad Jis pasišalintų iš jų krašto.

¹⁸Mikor pedig a hajóba beszállott vala, a volt ördöngõs kéré õt, hogy vele lehessen.

¹⁸Jėzui lipant į valtį, buvęs demonų apsėstasis prašė leisti pasilikti su Juo,

¹⁹De Jézus nem engedé meg néki, hanem monda néki: Eredj haza a tiéidhez, és jelentsd meg nékik, mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad.

¹⁹bet Jėzus nesutiko ir pasakė: “Eik namo pas saviškius ir papasakok, kokių didžių dalykų Viešpats tau padarė ir kaip tavęs pasigailėjo”.

²⁰El is méne, és kezdé hirdetni a Tízvárosban, mely nagy dolgot cselekedett vele Jézus; és mindnyájan elcsodálkozának.

²⁰Tada jis nuėjo savo keliu ir Dekapolyje ėmė skelbti, kokių didžių dalykų Jėzus jam padarė, ir visi stebėjosi.

²¹És mikor ismét általment Jézus a hajón a tulsó partra, nagy sokaság gyûle õ hozzá; és vala a tenger mellett.

²¹Jėzui vėl persikėlus valtimi į kitą pusę, prie Jo susirinko didžiulė minia, ir Jis buvo paežerėje.

²²És ímé, eljöve a zsinagóga fõk egyike, névszerint Jairus, és meglátván õt, lábaihoz esék,

²²Štai ateina vienas iš sinagogos vyresniųjų, vardu Jayras, ir, pamatęs Jį, puola Jam po kojų,

²³És igen kéré õt, mondván: Az én leánykám halálán van; jer, vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen.

²³karštai maldaudamas: “Mano dukrelė miršta! Ateik ir uždėk ant jos rankas, kad pagytų ir gyventų”.

²⁴El is méne vele, és követé õt nagy sokaság, és összeszorítják vala õt.

²⁴Jėzus nuėjo su juo. Paskui Jį sekė didžiulė minia ir Jį spauste spaudė.

²⁵És egy asszony, a ki tizenkét év óta vérfolyásos vala,

²⁵Ten buvo viena moteris, dvylika metų serganti kraujoplūdžiu.

²⁶És sok orvostól sokat szenvedett, és minden vagyonát magára költötte, és semmit sem javult, sõt inkább még rosszabbul lett,

²⁶Nemaža iškentėjusi nuo daugelio gydytojų ir išleidusi visa, ką turėjo, ji nė kiek nepasitaisė, bet ėjo vis blogyn.

²⁷Mikor Jézus felõl hallott vala, a sokaságban hátulról kerülve, illeté annak ruháját.

²⁷Išgirdusi apie Jėzų, ji prasispraudė iš minios galo ir prisilietė prie Jo apsiausto.

²⁸Mert ezt mondja vala: Ha csak ruháit illethetem is, meggyógyulok.

²⁸Mat ji kalbėjo: “Jeigu paliesiu bent Jo drabužį­išgysiu!”

²⁹És vérének forrása azonnal kiszárada és megérzé testében, hogy kigyógyult bajából.

²⁹Tuojau kraujas nustojo jai plūdęs, ir ji pajuto kūnu, kad yra pasveikusi nuo savo ligos.

³⁰Jézus pedig azonnal észrevevén magán, hogy isteni erõ áradott vala ki belõle, megfordult a sokaságban, és monda: Kicsoda illeté az én ruháimat?

³⁰Ir Jėzus iš karto pajuto, kad iš Jo išėjo jėga, ir, atsigręžęs į minią, paklausė: “Kas prisilietė prie mano apsiausto?”

³¹És mondának néki az õ tanítványai: Látod, hogy a sokaság szorít össze téged, és azt kérdezed: Kicsoda illetett engem?

³¹Jo mokiniai Jam atsakė: “Matai, kaip minia Tave spaudžia, o Tu klausi: ‘Kas mane palietė?’ ”

³²És körülnéze, hogy lássa azt, a ki ezt cselekedte.

³²Bet Jis dairėsi tos, kuri taip buvo padariusi.

³³Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve és remegve megy vala oda és elébe borula, és elmonda néki mindent igazán.

³³Moteris išėjo į priekį išsigandusi ir virpėdama, nes žinojo, kas jai atsitiko, ir, puolusi prieš Jį, papasakojo visą tiesą.

³⁴Õ pedig monda néki: Leányom, a te hited megtartott téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból.

³⁴O Jis tarė jai: “Dukra, tavo tikėjimas išgydė tave, eik rami ir būk sveika nuo savo ligos”.

³⁵Mikor még beszél vala, odajövének a zsinagóga fejétõl, mondván: Leányod meghalt; mit fárasztod tovább a Mestert?

³⁵Jam dar tebekalbant, atėjo sinagogos vyresniojo žmonės ir pranešė: “Tavo duktė numirė, kam dar vargini Mokytoją?”

³⁶Jézus pedig, a mint hallá a beszédet, a mit mondanak vala, azonnal monda a zsinagóga fejének: Ne félj, csak higyj.

³⁶Išgirdęs tuos žodžius, Jėzus tarė sinagogos vyresniajam: “Nebijok, vien tik tikėk!”

³⁷És senkinek sem engedé, hogy vele menjen, csak Péternek és Jakabnak és Jánosnak, a Jakab testvérének.

³⁷Ir Jis niekam neleido eiti kartu, išskyrus Petrą, Jokūbą ir Jokūbo brolį Joną.

³⁸És méne a zsinagóga fejének házához, és látá a zûrzavart, a sok síránkozót és jajgatót.

³⁸Atėjęs į sinagogos vyresniojo namus, Jėzus pamatė sujudimą ir garsiai verkiančius bei raudančius.

³⁹És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem alszik.

³⁹Įžengęs vidun, Jis tarė: “Kam tas triukšmas ir verksmas?! Vaikas nėra miręs, o miega”.

⁴⁰És nevetik vala õt. Õ pedig kiküldvén valamennyit, maga mellé vevé a gyermeknek atyját és anyját és a vele levõket, és beméne oda, a hol a gyermek fekszik vala.

⁴⁰Žmonės šaipėsi iš Jo. Tada, išvaręs juos visus, Jis pasiėmė vaiko tėvą ir motiną, taip pat savo palydovus ir įėjo ten, kur vaikas gulėjo.

⁴¹És megfogván a gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, kúmi; a mi megmagyarázva azt teszi: Leányka, néked mondom, kelj föl.

⁴¹Paėmęs mergaitę už rankos, pasakė jai: “Talitį kum”; išvertus reiškia: “Mergaite, sakau tau, kelkis!”

⁴²És a leányka azonnal fölkele és jár vala. Mert tizenkét esztendõs vala. És nagy csodálkozással csodálkozának.

⁴²Mergaitė tuojau atsikėlė ir ėmė vaikščioti. Jai buvo dvylika metų. Jie nustėro iš nuostabos.

⁴³Õ pedig erõsen megparancsolá nékik, hogy ezt senki meg ne tudja. És mondá, hogy adjanak annak enni.

⁴³Jis griežtai įsakė, kad niekas to nežinotų, ir liepė duoti mergaitei valgyti.