¹És megszólalván Jézus, ismét példázatokban beszél vala nékik, mondván:

¹Jėzus vėl kalbėjo palyginimais:

²Hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, a ki az õ fiának menyegzõt szerze.

²“Su dangaus karalyste yra panašiai kaip su karaliumi, kuris kėlė savo sūnui vestuves.

³És elküldé szolgáit, hogy meghívják azokat, a kik a menyegzõre hivatalosak valának; de nem akarnak vala eljõni.

³Jis išsiuntė tarnus šaukti pakviestųjų į vestuvių pokylį, bet tie nenorėjo ateiti.

⁴Ismét külde más szolgákat, mondván: Mondjátok meg a hivatalosoknak: Ímé, ebédemet elkészítettem, tulkaim és hízlalt állataim levágva vannak, és kész minden; jertek el a menyegzõre.

⁴Tada jis vėl siuntė kitus tarnus, liepdamas: ‘Sakykite pakviestiesiems: Štai surengiau pokylį, mano jaučiai ir nupenėti veršiai papjauti, ir viskas paruošta. Ateikite į vestuves!’

⁵De azok nem törõdvén vele, elmenének, az egyik a maga szántóföldjére, a másik a maga kereskedésébe;

⁵Tačiau kviečiamieji jo nepaisė ir nuėjo kas sau: vienas į ūkį, kitas prekiauti,

⁶A többiek pedig megfogván az õ szolgáit, bántalmazák és megölék õket.

⁶o kiti tarnus nutvėrę išniekino ir užmušė.

⁷Meghallván pedig ezt a király, megharaguvék, és elküldvén hadait, azokat a gyilkosokat elveszté, és azoknak városait fölégeté.

⁷Tai išgirdęs, karalius užsirūstino ir, išsiuntęs kariuomenes, sunaikino tuos žmogžudžius ir padegė jų miestą.

⁸Akkor monda az õ szolgáinak: A menyegzõ ugyan készen van, de a hivatalosok nem valának méltók.

⁸Tuomet jis tarė savo tarnams: ‘Vestuvės surengtos, bet pakviestieji nebuvo verti.

⁹Menjetek azért a keresztútakra, és a kiket csak találtok, hívjátok be a menyegzõbe.

⁹Todėl eikite į kryžkeles ir, ką tik rasite, kvieskite į vestuves’.

¹⁰És kimenvén azok a szolgák az útakra, begyûjték mind a kiket csak találtak vala, jókat és gonoszokat egyaránt. És megtelék a menyegzõ vendégekkel.

¹⁰Tarnai išėjo į kelius ir surinko visus, ką tik sutiko, blogus ir gerus. Ir vestuvės buvo pilnos svečių.

¹¹Bemenvén pedig a király, hogy megtekintse a vendégeket, láta ott egy embert, a kinek nem vala menyegzõi ruhája.

¹¹Karalius atėjo pasižiūrėti svečių ir pamatė žmogų, neapsirengusį vestuviniu drabužiu.

¹²És monda néki: Barátom, mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzõi ruhád? Az pedig hallgata.

¹²Jis tarė jam: ‘Bičiuli, kaip čia įėjai, neturėdamas vestuvių drabužio?’ Tasai tylėjo.

¹³Akkor monda a király a szolgáknak: Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek õt a külsõ sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.

¹³Tada karalius paliepė tarnams: ‘Suriškite jam rankas ir kojas ir išmeskite jį laukan į tamsybes. Ten bus verksmas ir dantų griežimas’.

¹⁴Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak.

¹⁴Nes daug pašauktų, bet maža išrinktų”.

¹⁵Ekkor a farizeusok elmenvén, tanácsot tartának, hogy szóval ejtsék õt tõrbe.

¹⁵Tuomet fariziejai pasitraukė ir tarėsi, kaip Jį sugauti kalboje.

¹⁶És elküldék hozzá tanítványaikat a Heródes pártiakkal, a kik ezt mondják vala: Mester, tudjuk, hogy igaz vagy és az Isten útját igazán tanítod, és nem törõdöl senkivel, mert embereknek személyére nem nézel.

¹⁶Jie nusiuntė pas Jį savo mokinių kartu su erodininkais, kurie klausė: “Mokytojau, mes žinome, kad esi tiesus, mokai Dievo kelio, kaip reikalauja tiesa, ir niekam nepataikauji, nes neatsižvelgi į asmenis.

¹⁷Mondd meg azért nékünk, mit gondolsz: Szabad-é a császárnak adót fizetnünk, vagy nem?

¹⁷Tad pasakyk mums, kaip manai: reikia mokėti ciesoriui mokesčius ar ne?”

¹⁸Jézus pedig ismervén az õ álnokságukat, monda: Mit kisértgettek engem, képmutatók?

¹⁸Suprasdamas jų klastą, Jėzus tarė: “Kam spendžiate man pinkles, veidmainiai?

¹⁹Mutassátok nékem az adópénzt. Azok pedig oda vivének néki egy dénárt.

¹⁹Parodykite man mokesčių pinigą!” Jie padavė Jam denarą.

²⁰És monda nékik: Kié ez a kép, és a felírás?

²⁰Jis paklausė: “Kieno čia atvaizdas ir įrašas?”

²¹Mondának néki: A császáré. Akkor monda nékik: Adjátok meg azért a mi a császáré a császárnak; és a mi az Istené, az Istennek.

²¹Jie atsakė: “Ciesoriaus”. Tuomet Jėzus jiems tarė: “Atiduokite tad, kas ciesoriaus, ciesoriui, o kas Dievo­Dievui”.

²²És ezt hallván, elcsodálkozának; és ott hagyván õt, elmenének.

²²Tai girdėdami, jie stebėjosi ir, palikę Jį, nuėjo.

²³Ugyanazon a napon menének hozzá a sadduczeusok, a kik a feltámadást tagadják, és megkérdezék õt,

²³Tą pačią dieną atėjo pas Jį sadukiejų, kurie nepripažįsta mirusiųjų prisikėlimo, ir klausė:

²⁴Mondván: Mester, Mózes azt mondotta: Ha valaki magzatok nélkül hal meg, annak testvére vegye el annak feleségét, és támaszszon magot testvérének.

²⁴“Mokytojau, Mozė yra pasakęs: ‘Jei kas mirtų bevaikis, tegul jo brolis veda jo žmoną ir pažadina savo broliui palikuonių’.

²⁵Vala pedig minálunk hét testvér: és az elsõ feleséget vevén, meghala; és mivelhogy nem vala magzata, feleségét a testvérére hagyá;

²⁵Štai pas mus buvo septyni broliai. Pirmasis vedęs mirė ir, neturėdamas vaikų, paliko žmoną savo broliui.

²⁶Hasonlóképen a második is, a harmadik is, mind hetediglen.

²⁶Taip atsitiko antrajam ir trečiajam iki septintojo.

²⁷Legutoljára pedig az asszony is meghala.

²⁷Po jų visų numirė ir ta moteris.

²⁸A feltámadáskor azért a hét közül melyiké lesz az asszony? Mert mindeniké vala.

²⁸Tad kurio iš septynių ji bus žmona prisikėlime? Juk visi yra ją turėję”.

²⁹Jézus pedig felelvén, monda nékik: Tévelyegtek, mivelhogy nem ismeritek sem az írásokat, sem az Istennek hatalmát.

²⁹Jėzus jiems atsakė: “Jūs klystate, nepažindami nei Raštų, nei Dievo jėgos.

³⁰Mert a feltámadáskor sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az Isten angyalai a mennyben.

³⁰Prisikėlime nei ves, nei tekės, bet bus kaip Dievo angelai danguje.

³¹A halottak feltámadása felõl pedig nem olvastátok-é, a mit az Isten mondott néktek, így szólván:

³¹O apie mirusiųjų prisikėlimą ar neskaitėte, kas jums Dievo pasakyta:

³²Én vagyok az Ábrahám Istene, és az Izsák Istene, és a Jákób Istene; az Isten nem holtaknak, hanem élõknek Istene.

³²‘Aš esu Abraomo Dievas, Izaoko Dievas ir Jokūbo Dievas’. Dievas nėra mirusiųjų Dievas, bet gyvųjų!”

³³És a sokaság ezt hallván, csodálkozék az õ tudományán.

³³Tai girdėdama, minia stebėjosi Jo mokymu.

³⁴A farizeusok pedig, hallván, hogy a sadduczeusokat elnémította vala, egybegyûlének;

³⁴Fariziejai, išgirdę, kad Jėzus nutildė sadukiejus, susirinko kartu,

³⁵És megkérdé õt közülök egy törvénytudó, kisértvén õt, és mondván:

³⁵ir vienas iš jų, Įstatymo mokytojas, mėgindamas Jį, paklausė:

³⁶Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?

³⁶“Mokytojau, koks įsakymas yra didžiausias Įstatyme?”

³⁷Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl és teljes elmédbõl.

³⁷Jėzus jam atsakė: “ ‘Mylėk Viešpatį, savo Dievą, visa savo širdimi, visa savo siela ir visu savo protu’.

³⁸Ez az elsõ és nagy parancsolat.

³⁸Tai pirmasis ir didžiausias įsakymas.

³⁹A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.

³⁹Antrasis­panašus į jį: ‘Mylėk savo artimą kaip save patį’.

⁴⁰E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.

⁴⁰Šitais dviem įsakymais remiasi visas Įstatymas ir Pranašai”.

⁴¹Mikor pedig a farizeusok összegyülekezének, kérdezé õket Jézus,

⁴¹Kol fariziejai tebebuvo susirinkę, Jėzus juos paklausė:

⁴²Mondván: Miképen vélekedtek ti a Krisztus felõl? kinek a fia? Mondának néki: A Dávidé.

⁴²“Ką jūs manote apie Kristų? Kieno Jis Sūnus?” Jie atsakė: “Dovydo”.

⁴³Monda nékik: Miképen hívja tehát õt Dávid lélekben Urának, ezt mondván:

⁴³Jis tarė jiems: “O kodėl gi Dovydas, Dvasios įkvėptas, vadina Jį Viešpačiu, sakydamas:

⁴⁴Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felõl, míglen vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul.

⁴⁴‘Viešpats tarė mano Viešpačiui: sėskis mano dešinėje, kol patiesiu Tavo priešus tarsi pakojį po Tavo kojų’.

⁴⁵Ha tehát Dávid Urának hívja õt, mi módon fia?

⁴⁵Jei tad Dovydas vadina Jį Viešpačiu, kaipgi tada Jis gali būti jo Sūnus?”

⁴⁶És senki egy szót sem felelhet vala néki; sem pedig nem meri vala õt e naptól fogva többé senki megkérdezni.

⁴⁶Ir nė vienas negalėjo Jam atsakyti nė žodžio, ir niekas nedrįso nuo tos dienos Jį klausinėti.