¹Szóla azután az Úr Mózesnek: Eredj, menj fel innen, te és a nép, a melyet kihoztál Égyiptom földérõl, a földre, a melyrõl megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak mondván: A te magodnak adom azt.

¹Och HERREN sade till Mose: »Upp, drag åstad härifrån med folket som du har fört upp ur Egyptens land, och begiv dig till det land som jag med ed har lovat åt Abraham, Isak och Jakob, i det jag sade: 'Åt din säd skall jag giva det.'

²És bocsátok elõtted Angyalt, és kiûzöm a Kananeusokat, Emoreusokat, Khittheusokat, Perizeusokat, Khivveusokat és Jebuzeusokat:

²Jag skall sända en ängel framför dig och förjaga kananéerna, amoréerna, hetiterna, perisséerna, hivéerna och jebuséerna,

³A tejjel és mézzel folyó földre; de én nem megyek fel köztetek, mert te keménynyakú nép vagy, hogy meg ne emészszelek az úton.

³för att du må komma till ett land som flyter av mjölk och honung. Ty eftersom du är ett hårdnackat folk, vill jag icke själv draga upp med dig; jag kunde då förgöra dig under vägen.»

⁴Mikor meghallá a nép ezt a kemény beszédet, gyászba borula, és senki nem tevé fel az ékszereit.

⁴När folket hörde detta stränga tal, blevo de sorgsna, och ingen tog sina smycken på sig.

⁵Megmondotta vala az Úr Mózesnek: Mondd meg az Izráel fiainak: Keménynyakú nép vagy te, egy szempillantásban, ha közéd mennék, megemésztenélek. Azért most vesd le a te ékességeidet magadról, azután meglátom mit cselekedjem veled.

⁵Och HERREN sade till Mose: »Säg till Israels barn: I ären ett hårdnackat folk. Om jag allenast ett ögonblick droge med dig, skulle jag förgöra dig. Men lägg nu av dig dina smycken, så vill jag se till, vad jag skall göra med dig.»

⁶És lerakták magokról az Izráel fiai az õ ékességeket, a Hóreb hegyétõl fogva.

⁶Så togo då Israels barn av sig sina smycken och voro utan dem allt ifrån vistelsen vid Horebs berg.

⁷Mózes pedig vevé a sátort, és felvoná azt a táboron kívül, messze a tábortól, és nevezé azt gyülekezet sátorának, és lõn, hogy mind a ki az Urat keresi, ki kelle mennie a gyülekezet sátorához, a táboron kívül.

⁷Men Mose hade för sed att taga tältet och slå upp det ett stycke utanför lägret; och han kallade det »uppenbarelsetältet». Och var och en som ville rådfråga HERREN måste gå ut till uppenbarelsetältet utanför lägret.

⁸És lõn, hogy mikor Mózes kiméne a sátorhoz, az egész nép felkele, és kiki mind az õ sátorának ajtajában álla; nézvén Mózes után míg a sátorba beméne.

⁸Och så ofta Mose gick ut till tältet, stod allt folket upp, och var och en ställde sig vid ingången till sitt tält och skådade efter Mose, till dess han hade kommit in i tältet.

⁹És lõn, mikor Mózes beméne a sátorba, hogy felhõ-oszlop szálla alá, és megálla a sátor ajtajában, és beszéle Mózessel.

⁹Och så ofta Mose kom in i tältet, steg molnstoden ned och blev stående vid ingången till tältet; och han talade med Mose.

¹⁰És látá az egész nép, hogy a felhõ-oszlop a sátornak ajtaján áll, és felkele az egész nép, és kiki meghajlék az õ sátorának ajtajában.

¹⁰Och allt folket såg molnstoden stå vid ingången till tältet; då föll allt folket ned och tillbad, var och en vid ingången till sitt tält.

¹¹Az Úr pedig beszéle Mózessel színrõl színre, a mint szokott ember szólani barátjával; és [mikor Mózes] a táborba visszatére, az õ szolgája az ifjú Józsué, Núnnak fia, nem távozék el a sátorból.

¹¹Och HERREN talade med Mose ansikte mot ansikte, såsom när den ena människan talar med den andra. Sedan vände Mose tillbaka till lägret; men hans tjänare Josua, Nuns son, en ung man, lämnade icke tältet.

¹²És monda Mózes az Úrnak: Lásd, te [azt] mondod nékem, vidd el ezt a népet, de nem mutattad meg nékem kit küldesz velem; pedig [azt] mondtad [nékem:] név szerint ismerlek téged, és kedvet találtál szemeim elõtt.

¹²Och Mose sade till HERREN: »Väl säger du till mig: 'För detta folk ditupp'; men du har icke låtit mig veta vem du vill sända med mig Du har dock sagt: 'Jag känner dig vid namn, och du har funnit nåd för mina ögon.'

¹³Most azért ha kedvet találtam szemeid elõtt, mutasd meg nékem a te útadat, hogy ismerjelek meg téged, hogy kedvet találhassak elõtted. És gondold meg, hogy e nép a te néped.

¹³Om jag alltså har funnit nåd för dina ögon, så låt mig se dina vägar och lära känna dig; jag vill ju finna nåd för dina ögon. Och se därtill, att detta folk är ditt folk.»

¹⁴És monda: Az én orczám menjen-é [veletek,] hogy megnyugtassalak?

¹⁴Han sade: »Skall jag då själv gå med och föra dig till ro?»

¹⁵Monda néki [Mózes:] Ha a te orczád nem jár [velünk], ne vígy ki minket innen.

¹⁵Han svarade honom: »Om du icke själv vill gå med, så låt oss alls icke draga upp härifrån.

¹⁶Mert mirõl ismerhetjük meg, hogy én és a te néped kedvet találtunk elõtted? Nem arról-é, ha velünk jársz? Így vagyunk megkülönböztetve, én és a te néped minden néptõl, a mely e földnek színén van.

¹⁶Ty varigenom skall man kunna veta att jag och ditt folk hava funnit nåd för dina ögon, om icke därigenom att du går med oss, så att vi, jag och ditt folk, utmärkas framför alla andra folk på jorden?»

¹⁷Monda azért az Úr Mózesnek: Megteszem ezt is a mit kívántál; mert kedvet találtál szemeim elõtt, és név szerint ismerlek téged.

¹⁷HERREN svarade Mose: »Vad du nu har begärt skall jag ock göra; ty du har funnit nåd för mina ögon, och jag känner dig vid namn.»

¹⁸És mondá [Mózes:] Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsõségedet.

¹⁸Då sade han: »Låt mig alltså se din härlighet.»

¹⁹És monda az Úr: Megteszem, hogy az én dicsõségem a te orczád elõtt menjen el, és kiáltom elõtted az Úr nevét: És könyörülök, a kin könyörülök, kegyelmezek, a kinek kegyelmezek.

¹⁹Han svarade: »Jag skall låta all min skönhet gå förbi dig där du står, och jag skall utropa namnet 'HERREN' inför dig; jag skall vara nådig mot den jag vill vara nådig emot, och skall förbarma mig över den jag vill förbarma mig över.

²⁰Orczámat azonban, mondá, nem láthatod; mert nem láthat engem ember, élvén.

²⁰Ytterligare sade han: »Mitt ansikte kan du dock icke få se, ty ingen människa kan se mig och leva.»

²¹És monda az Úr: Ímé van hely én nálam; állj a kõsziklára.

²¹Därefter sade HERREN: »Se, här är en plats nära intill mig; ställ dig där på klippan.

²²És mikor átmegy elõtted az én dicsõségem, a kõszikla hasadékába állatlak téged, és kezemmel betakarlak téged, míg átvonulok.

²²När nu min härlighet går förbi, skall jag låta dig stå där i en klyfta på berget, och jag skall övertäcka dig med min hand, till dess jag har gått förbi.

²³Azután kezemet elveszem rólad, és hátulról meglátsz engemet, de orczámat nem láthatod.

²³Sedan skall jag taga bort min hand, och då skall du få se mig på ryggen; men mitt ansikte kan ingen se.»