¹Jákób azután lábára kelvén, elméne a napkeletre lakók földére.

¹Och Jakob begav sig åstad på väg till Österlandet.

²És látá, hogy ímé egy kút van a mezõben, és hogy ott három falka juh hever vala. Mert abból a kútból itatják vala a nyájakat; de a kútnak száján nagy kõ vala:

²Där fick han se en brunn på fältet, och vid den lågo tre fårhjordar, ty ur denna brunn plägade man vattna hjordarna. Och stenen som låg över brunnens öppning var stor;

³Mikor pedig ott valamennyi nyáj összeverõdik, elgördítik a követ a kút szájáról és megitatják a juhokat s ismét helyére teszik a követ, a kút szájára.

³därför plägade man låta alla hjordarna samlas dit och vältrade så stenen från brunnens öppning och vattnade fåren; sedan lade man stenen tillbaka på sin plats över brunnens öppning.

⁴És monda nékik Jákób: Honnan valók vagytok atyámfiai? És mondának: Háránból valók vagyunk.

⁴Och Jakob sade till männen: »Mina bröder, varifrån ären I?» De svarade: »Vi äro från Haran.»

⁵És monda nékik: Ismeritek-é Lábánt, a Nákhor fiát? s azok felelének: Ismerjük.

⁵Då sade han till dem: »Kännen I Laban, Nahors son?» De svarade: »Ja.»

⁶Azután monda nékik: Egészségben van-é? s azok mondának: Egészségben van, és az õ leánya Rákhel ímhol jõ a juhokkal.

⁶Han frågade dem vidare: »Står det väl till med honom?» De svarade: »Ja; och se, där kommer hans dotter Rakel med fåren.»

⁷És monda [Jákób:] Ímé még nagy fenn van a nap, nincs ideje hogy betereljék a marhát: itassátok meg a juhokat, és menjetek, legeltessetek.

⁷Han sade: »Det är ju ännu full dag; ännu är det icke tid att samla boskapen. Vattnen fåren, och fören dem åter i bet.»

⁸Azok pedig felelének: Nem tehetjük míg valamennyi nyáj össze nem verõdik, és el nem gördítik a követ a kút szájáról, hogy megitathassuk a juhokat.

⁸Men de svarade: »Vi kunna icke göra det, förrän alla hjordarna hava blivit samlade och man har vältrat stenen från brunnens öppning; då vattna vi fåren.»

⁹Még beszélget vala velõk, mikor megérkezék Rákhel az õ atyja juhaival, melyeket legeltet vala.

⁹Medan han ännu talade med dem, hade Rakel kommit dit med sin faders får; ty hon plägade vakta dem.

¹⁰S lõn, a mint meglátá Jákób Rákhelt, Lábánnak az õ anyja bátyjának leányát, és Lábánnak az õ anyja bátyjának juhait, odalépett Jákób és elgördíté a követ a kút szájáról, és megitatá Lábánnak az õ anyja bátyjának juhait.

¹⁰När Jakob fick se sin morbroder Labans dotter Rakel komma med Labans, hans morbroders, får, gick han fram och vältrade stenen från brunnens öppning och vattnade sin morbroder Labans får.

¹¹És megcsókolá Jákób Rákhelt, és nagy felszóval síra.

¹¹Och Jakob kysste Rakel och brast ut i gråt.

¹²S elbeszélé Jákób Rákhelnek, hogy õ az õ atyjának rokona és hogy Rebekának fia. Ez pedig elfuta, és megmondá az õ atyjának.

¹²Och Jakob omtalade för Rakel att han var hennes faders frände, och att han var Rebeckas son; och hon skyndade åstad och omtalade det för sin fader.

¹³És lõn mikor Lábán Jákóbnak, az õ húga fiának hírét hallá, eleibe futa, megölelé és megcsókolá õt, és bevivé az õ házába, és az mindeneket elbeszéle Lábánnak.

¹³Då nu Laban fick höras talas om sin systerson Jakob, skyndade han emot honom och tog honom i famn och kysste honom och förde honom in i sitt hus; och han förtäljde för Laban allt som hade hänt honom.

¹⁴És monda néki Lábán: Bizony én csontom és testem vagy te! És nála lakék egy hónapig,

¹⁴Och Laban sade till honom: »Ja, du är mitt kött och ben.» Och han stannade hos honom en månads tid.

¹⁵És monda Lábán Jákóbnak: Avagy ingyen szolgálj-é engem azért, hogy atyámfia vagy? Mondd meg nékem, mi legyen a béred?

¹⁵Och Laban sade till Jakob: »Du är ju min frände. Skulle du då tjäna mig för intet? Säg mig vad du vill hava i lön?»

¹⁶Vala pedig Lábánnak két leánya: a nagyobbiknak neve Lea, a kisebbiknek neve Rákhel.

¹⁶Nu hade Laban två döttrar; den äldre hette Lea, och den yngre hette Rakel.

¹⁷Leának pedig gyenge szemei valának, de Rákhel szép termetû és szép tekintetû vala.

¹⁷Och Leas ögon voro matta, men Rakel hade en skön gestalt och var skön att skåda.

¹⁸Megszereti vala azért Jákób Rákhelt, és monda: Szolgállak téged hét esztendeig Rákhelért, a te kisebbik leányodért.

¹⁸Och Jakob hade fattat kärlek till Rakel; därför sade han: »Jag vill tjäna dig i sju år för Rakel, din yngre dotter.»

¹⁹És monda Lábán: Jobb néked adnom õt, hogysem másnak adjam õt, maradj én nálam.

¹⁹Laban svarade: »Det är bättre att jag giver henne åt dig, än att jag skulle giva henne åt någon annan; bliv kvar hos mig.»

²⁰Szolgála tehát Jákób Rákhelért hét esztendeig, s csak néhány napnak tetszék az neki, annyira szereti vala õt.

²⁰Så tjänade Jakob för Rakel i sju år, och det tycktes honom vara allenast några dagar; så kär hade han henne.

²¹És monda Jákób Lábánnak: Add meg nékem az én feleségemet: mert az én idõm kitelt, hadd menjek be hozzá.

²¹Därefter sade Jakob till Laban: »Giv mig min hustru, ty min tid är nu förlupen; låt mig gå in till henne.»

²²És begyûjté Lábán annak a helynek minden népét, és szerze lakodalmat.

²²Då bjöd Laban tillhopa allt folket på orten och gjorde ett gästabud.

²³Estve pedig vevé az õ leányát Leát, és bevivé hozzá, a ki beméne õ hozzá.

²³Men när aftonen kom, tog han sin dotter Lea och förde henne till honom, och han gick in till henne.

²⁴És Lábán az õ szolgálóját Zilpát, szolgálóul adá az õ leányának Leának.

²⁴Och Laban gav sin tjänstekvinna Silpa åt sin dotter Lea till tjänstekvinna.

²⁵És reggelre kelve: Ímé ez Lea! Monda azért Lábánnak: Mit cselekedtél én velem? Avagy nem Rákhelért szolgáltalak-é én tégedet? Miért csaltál meg engem?

²⁵Om morgonen fick Jakob se att det var Lea. Då sade han till Laban: »Vad har du gjort mot mig? Var det icke för Rakel jag tjänade hos dig? Varför har du så bedragit mig?»

²⁶Lábán pedig monda: Nem szokás nálunk, hogy a kisebbiket oda adják a nagyobbik elõtt.

²⁶Laban svarade: »Det är icke sed på vår ort att man giver bort den yngre före den äldre.

²⁷Töltsd ki ennek hetét, azután amazt is néked adjuk a szolgálatért, melylyel majd szolgálsz nálam még más hét esztendeig.

²⁷Låt nu dennas bröllopsvecka gå till ända, så vilja vi giva dig också den andra, mot det att du gör tjänst hos mig i ännu ytterligare sju år.»

²⁸Jákób tehát aképen cselekedék, kitölté azt a hetet; ez pedig néki adá Rákhelt, az õ leányát feleségûl.

²⁸Och Jakob samtyckte härtill och lät hennes bröllopsvecka gå till ända. Sedan gav han honom sin dotter Rakel till hustru.

²⁹És adá Lábán az õ leányának Rákhelnek, az õ szolgálóját Bilhát, hogy néki szolgálója legyen.

²⁹Och Laban gav sin tjänstekvinna Bilha åt sin dotter Rakel till tjänstekvinna.

³⁰És beméne Rákhelhez is, és inkább szereté Rákhelt, hogysem Leát és szolgála õ nála még más hét esztendeig.

³⁰Så gick han in också till Rakel, och han hade Rakel kärare än Lea. Sedan tjänade han hos honom i ännu ytterligare sju år.

³¹És meglátá az Úr Lea megvetett voltát, és megnyitá annak méhét. Rákhel pedig magtalan vala.

³¹Men då HERREN såg att Lea var försmådd, gjorde han henne fruktsam, medan Rakel var ofruktsam.

³²Fogada azért Lea az õ méhében és szûle fiat, és nevezé nevét Rúbennek, mert azt mondja vala: Meglátta az Úr az én nyomorúságomat; most már szeretni fog engem az én férjem.

³²Och Lea blev havande och födde en son, och hon gav honom namnet Ruben, ty hon tänkte: »HERREN har sett till mitt lidande; ja, nu skall min man hava mig kär.»

³³Azután ismét teherbe esék és szûle fiat, és monda: Mivelhogy meghallotta az Úr megvetett voltomat, azért adta nékem ezt is; és nevezé nevét Simeonnak.

³³Och hon blev åter havande och födde en son. Då sade hon: »HERREN har hört att jag har varit försmådd, därför har han givit mig också denne.» Och hon gav honom namnet Simeon.

³⁴És megint teherbe esék és szûle fiat, és monda: Most már ragaszkodni fog hozzám az én férjem, mert három fiat szûltem néki; azért nevezé nevét Lévinek.

³⁴Och åter blev hon havande och födde en son. Då sade hon: »Nu skall väl ändå min man hålla sig till mig; jag har ju fött honom tre söner.» Därav fick denne namnet Levi.

³⁵És ismét teherbe esék, és fiat szûle és mondá: Most már hálákat adok az Úrnak; azért nevezé nevét Júdának, és megszûnék a szûléstõl.

³⁵Åter blev hon havande och födde en son. Då sade hon: »Nu vill jag tacka HERREN.» Därför gav hon honom namnet Juda. Sedan upphörde hon att föda.