¹És lõn a Niszán [nevû] hóban, Artaxerxes királynak huszadik esztendejében, bor vala õ elõtte és én fölvevém a bort, adám a királynak; [azelõtt] pedig nem voltam szomorú õ elõtte.

¹I månaden Nisan, i Artasastas tjugonde regeringsår, vid ett tillfälle då vin stod framsatt för konungen, tog jag vinet och gav det åt honom. Och jag hade icke förr visat mig sorgsen inför honom;

²És monda nékem a király: Miért szomorú a te orczád, holott te beteg nem vagy? Nem egyéb ez, hanem szívednek szomorúsága! És felette igen megfélemlém.

²men nu sade konungen till mig: »Varför ser du så sorgsen ut? Du är ju icke sjuk; du måste hava någon hjärtesorg.» Då blev jag övermåttan häpen.

³Akkor mondék a királynak: Örökké éljen a király! Miért nem volna szomorú az én orczám, hiszen a város, az én atyáim sírjainak helye, pusztán hever és kapui megemésztettek tûzben?!

³Och jag sade till konungen: »Må konungen leva evinnerligen! Skulle jag icke se sorgsen ut, då den stad där mina fäders gravar äro ligger öde och dess portar äro förtärda av eld?»

⁴És monda nékem a király: Mi az, a mit kívánsz? És könyörgék a menny Istenéhez.

⁴Konungen sade till mig: »Vad är det då du begär?» Då bad jag en bön till himmelens Gud

⁵És mondék a királynak: Ha tetszik a királynak és ha kedves elõtted a te szolgád, [azt kérem], hogy bocsáss el engem Júdába, atyáim sírjainak városába, hogy megépítsem azt!

⁵och sade till konungen: »Om det så täckes konungen, och om du finner behag i din tjänare, så beder jag att du ville låta mig fara till Juda, till den stad där mina fäders gravar äro, på det att jag åter må bygga upp den.»

⁶És monda nékem a király (felesége pedig mellette ül vala): Meddig lészen utazásod és mikorra jösz vissza? És tetszék a királynak engem elbocsátani, miután én tudattam vele az idõt.

⁶Då frågade konungen mig, allt under det att drottningen satt vid hans sida: »Huru länge kan din resa räcka, och när kan du komma tillbaka?» Då det nu alltså täcktes konungen att låta mig fara, uppgav jag för honom en bestämd tid.

⁷És mondék a királynak: Ha tetszik a királynak, adasson nékem leveleket a folyóvizen túl lakó tiszttartókhoz, hogy hagyjanak engem utazni, míg Júdába érek;

⁷Och jag sade till konungen: »Om det så täckes konungen, så må brev givas mig till ståthållarna i landet på andra sidan floden, att de låta mig fara därigenom, till dess jag kommer till Juda,

⁸És [adasson] egy levelet Ászáfhoz, a király erdeje õréhez, hogy adjon nékem fákat gerendákul a templom várának kapuihoz, és a város kõfalához, és a házhoz, melybe költözni fogok. És megadá nékem a király, az én Istenemnek rajtam nyugvó jó kegyelme szerint.

⁸så ock ett brev till Asaf, uppsyningsmannen över den kungliga skogsparken, att han låter mig få virke för att därmed timra upp portarna till borgen som hör till templet, ävensom virke till stadsmuren, så ock till det hus där jag själv skall hava min bostad.» Och konungen beviljade mig detta, eftersom min Guds goda hand var över mig.

⁹És megérkezém a folyóvizen túl való tiszttartókhoz és átadám nékik a király leveleit. Bocsátott vala pedig velem a király fõembereket a seregbõl és lovagokat.

⁹När jag så kom till ståthållarna i landet på andra sidan floden, gav jag dem konungens brev. Och konungen hade sänt med mig härhövitsmän och ryttare.

¹⁰Mikor pedig a Horonból való Szanballat és az Ammonita Tóbiás, a szolga, meghallották ezt, nagy bosszúságot okozott nékik, hogy jött valaki, a ki Izráel fiainak javokat keresi.

¹⁰Men då horoniten Sanballat och Tobia, den ammonitiske tjänstemannen, hörde detta, förtröt det dem högeligen att någon hade kommit för att se Israels barn till godo.

¹¹Azután elmenék Jeruzsálembe, és ott pihenék három napig.

¹¹När jag sedan hade kommit till Jerusalem och varit där i tre dagar,

¹²És fölkelék éjszaka, én és velem néhány férfi, mert nem jelentém meg senkinek, hogy mire indítá az én Istenem az én szívemet, hogy azt Jeruzsálemért megcselekedjem, és barom sem vala velem, csak az, melyen ülök vala,

¹²stod jag upp om natten jämte några få män, utan att hava omtalat för någon människa vad min Gud ingav mig i hjärtat att göra för Jerusalem; och det djur som jag red på var det enda jag hade med mig.

¹³És kimenék a völgynek kapuján éjjel, és pedig a sárkányok forrása felé, majd a szemét-kapuhoz, és vizsgálgatám Jeruzsálem kõfalait, melyek elrontattak vala, és kapuit, melyek tûz által megemésztetének.

¹³Och jag drog om natten ut genom Dalporten fram emot Drakkällan och Dyngporten och besåg Jerusalems murar, huru de voro nedbrutna, och huru dess portar voro förtärda av eld.

¹⁴Azután átmenék a forrás kapujához és a király tavához, holott nem vala hely a baromnak, hogy velem átmenjen.

¹⁴Och jag drog vidare till Källporten och till Konungsdammen, men där var det icke möjligt för djuret att komma fram med mig.

¹⁵Azért [gyalog] menék fel a völgyben éjjel és vizsgálgatám a kõfalat, azután megfordultam és bementem a völgy kapuján, és hazatértem.

¹⁵Då begav jag mig uppför dalen om natten och besåg muren och vände sedan åter in genom Dalporten och kom så tillbaka.

¹⁶A fõemberek pedig nem tudták vala, hova mentem, és hogy mit akarok cselekedni, és sem a zsidóknak, sem a papoknak, sem az elõljáróknak, sem a fõembereknek, sem a többi munkásoknak ez ideig nem jelentettem meg.

¹⁶Och föreståndarna hade icke fått veta vart jag hade gått, och vad jag ville göra, ty jag hade ännu icke omtalat något för judarna, prästerna, ädlingarna, föreståndarna och de övriga, som skulle få med arbetet att göra.

¹⁷Ekkor mondék nékik: Ti látjátok a nyomorúságot, a melyben mi vagyunk, hogy Jeruzsálem pusztán hever és kapui tûzben égtek meg; jertek, építsük meg Jeruzsálem kõfalát, és ne legyünk többé gyalázatul!

¹⁷Men nu sade jag till dem: »I sen själva i vilken nöd vi äro, huru Jerusalem ligger öde, och huru dess portar äro uppbrända i eld. Välan då, låt oss bygga upp Jerusalems mur, för att vi icke längre må vara till smälek.»

¹⁸És megjelentém nékik az én Istenemnek rajtam nyugvó jó kegyelmét, és a király beszédit is, a melyeket nékem szólt, és mondának: Keljünk fel és építsük meg! És megerõsíték kezeiket a jóra.

¹⁸Och jag omtalade för dem huru min Guds hand hade varit mig nådig, så ock vad konungen hade lovat mig. Då sade de: »Vi vilja stå upp och bygga.» Och de togo mod till sig för det goda verket.

¹⁹Mikor meghallák ezt a Horonból való Szanballat és az Ammonita Tóbiás, a szolga, és az arab Gesem, gúnyoltak és lenéztek minket, mondván: Micsoda ez, a mit míveltek? Talán bizony a király ellen akartok pártot ütni?

¹⁹Men när horoniten Sanballat och Tobia, den ammonitiske tjänstemannen, och araben Gesem hörde detta, bespottade de oss och visade förakt för oss; och de sade: »Vad är det I gören? Viljen I sätta eder upp mot konungen?»

²⁰Kiknek felelék, és mondék: A mennynek Istene, õ ad jó szerencsét nékünk, és mi mint az õ szolgái kelünk föl és építünk, néktek pedig részetek és jogotok és emlékezetetek nincsen Jeruzsálemben!

²⁰Då gav jag dem detta svar: »Himmelens Gud skall låta det gå oss väl, och vi, hans tjänare, vilja stå upp och bygga; men I haven ingen del eller rätt eller åminnelse i Jerusalem.»