¹Dávid zsoltára, mikor a Júda pusztájában volt.

²Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, a melynek nincs vize;

³Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén a te hatalmadat és dicsõségedet.

⁴Hiszen a te kegyelmed jobb az életnél: az én ajakim hadd dicsérjenek téged.

⁵Áldanálak ezért életem fogytáig; a te nevedben emelném fel kezeimet.

⁶Mintha zsírral és kövérséggel telnék meg lelkem, mikor víg ajakkal dicsérhet téged az én szájam!

⁷Ha reád gondolok ágyamban: õrváltásról õrváltásra rólad elmélkedem;

⁸Mert segítségem voltál, és a te szárnyaidnak árnyékában örvendeztem.

⁹Ragaszkodik hozzád az én lelkem; a te jobbod megtámogat engem.

¹⁰Azok pedig, a kik veszedelemre keresik lelkemet, a föld mélységeibe jutnak.

¹¹Szablya martalékaiul esnek el, és a rókáknak lesznek eledelei. [ (Psalms 63:12) A király pedig örvendezni fog Istenben; dicséri õt mindaz, a ki õ reá esküszik; mert bedugatik a hazugok szája. ]