¹Az éneklõmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár.

²Szavamat Istenhez [emelem] és kiáltok; szavamat Istenhez [emelem], hogy figyelmezzen reám.

³Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.

⁴Istenrõl emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela.

⁵Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.

⁶Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveirõl.

⁷Megemlékezem éjjel az én énekeimrõl; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:

⁸Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró?

⁹Avagy végképen elfogyott-é az õ kegyelme? vagy megszûnik-é igérete nemzedékrõl nemzedékre?

¹⁰Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az õ irgalmát? Szela.

¹¹És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott.

¹²Megemlékezem az Úrnak cselekedeteirõl, sõt megemlékezem hajdani csodáidról;

¹³És elmélkedem minden cselekedetedrõl, és tetteidrõl gondolkozom.

¹⁴Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten?

¹⁵Te vagy az Isten, a ki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat.

¹⁶Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. Szela.

¹⁷Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának.

¹⁸A felhõk vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak.

¹⁹Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld.

²⁰Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg. [ (Psalms 77:21) Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével. ]