1På den dag skal denne sang synges i Juda land: En sterk by har vi, frelse setter han til mur og vern.
1Ama napon ez éneket énekelik Júda földén: Erõs városunk van nékünk, szabadítását adta kõfal és bástya gyanánt!
2Lat op portene, så et rettferdig folk kan gå inn, et folk som holder fast ved sin troskap.
2Nyissátok fel a kapukat, hogy bevonuljon az igaz nép, a hûség megõrzõje.
3Den som har et grunnfestet sinn, ham lar du alltid ha fred, for til dig setter han sin lit.
3[Kinek] szíve [reád] támaszkodik, megõrzöd [azt] teljes békében, mivel Te benned bízik;
4Sett eders lit til Herren til alle tider! For i Herren, Israels Gud, har vi en evig klippe.
4Bízzatok az Úrban örökké, mert az Úrban, Jehovában, örök kõszálunk van.
5For han har nedbøiet dem som bodde i det høie, den kneisende stad; han støtte den ned, ja støtte den ned til jorden, slo den ned i støvet.
5Mert meghorgasztá a magasban lakozókat: a magas várost, megalázá azt, megalázá azt a földig, és a porba dobta azt;
6Den blev trådt under føtter, under de elendiges føtter, de ringes steg.
6Láb tapodja azt, a szegény lábai, a gyöngék talpai!
7Den rettferdiges sti er jevn; du jevner den rettferdiges vei.
7Az igaznak ösvénye egyenes, egyenesen készíted az igaznak útját.
8På dine dommers vei, Herre, ventet vi dig også; til ditt navn og ditt minne stod vår sjels attrå.
8Mi is vártunk Téged, ítéleted ösvényén, oh Uram! neved és emlékezeted után vágyott a lélek!
9Med min sjel lengtes jeg efter dig om natten, og med min ånd søkte jeg dig. For så snart dine dommer rammer jorden, lærer jordboerne rettferdighet.
9Szívem utánad vágyott éjszaka, az én lelkem is bensõmben Téged keresett, mivel ha ítéleteid [megjelennek] a földön, igazságot tanulnak a földnek lakosai.
10Dersom den ugudelige får nåde, så lærer han ikke rettferdighet; i rettvishets land gjør han urett, og han ser ikke Herrens høihet.
10Ha kegyelmet nyer a gonosz, nem tanul igazságot, az igaz földön is hamisságot cselekszik, és nem nézi az Úr méltóságát.
11Herre! Høit opløftet var din hånd, men de så det ikke; de fikk se din nidkjærhet for folket og blev til skamme; ja, ild fortærte dine fiender.
11Uram! magas a Te kezed, de nem látják! de látni fogják, és megszégyenülnek, néped iránt való buzgó szerelmedet; és tûz emészti meg ellenségeidet.
12Herre! Du skal hjelpe oss til fred; for alt det vi har gjort, har du utrettet for oss.
12Uram! Te adsz nékünk békességet, hisz minden dolgainkat megcselekedted értünk.
13Herre vår Gud! Andre herrer enn du har hersket over oss; ved dig alene priser vi ditt navn.
13Uram! mi Istenünk! urak parancsoltak nékünk kívüled; de általad dicsõítjük neved!
14Døde blir ikke levende, dødninger står ikke op*; derfor hjemsøker og ødelegger du dem og gjør hvert minne om dem til intet. / {* nemlig til dette liv. 5MO 32, 26. JBS 18, 17. SLM 9, 7; 88, 11 fg. OSP 10, 7.}
14A meghaltak nem élnek, az árnyak nem kelnek föl: ezért látogatád meg és vesztéd el õket, és eltörléd emlékezetöket.
15Du øker folket, Herre! Du øker folket og viser din herlighet; du flytter alle landets grenser langt ut.
15Megszaporítád e népet, Uram! megszaporítád e népet, magadat megdicsõítéd, kiterjesztetted a földnek minden határait.
16Herre! I nøden søkte de dig; de opsendte stille bønner da din tukt kom over dem.
16Oh Uram! a szorongásban kerestek Téged, és halk imádságot mondtanak, mikor rajtuk volt ostorod.
17Likesom en fruktsommelig kvinne vrir sig og skriker i sine veer når hun skal føde, således gikk det oss for din vredes skyld, Herre!
17Miként a terhes asszony, a ki közel a szûléshez, vajudik, felkiált fájdalmiban, elõtted olyanok voltunk, Uram!
18Vi var fruktsommelige, vi vred oss; men da vi fødte, var det bare vind; frelse gav vi ikke landet, og ingen blev født til å bo på jorden.
18Mint terhesek vajudtunk, de csak szelet szûltünk: szabadulása nem lõn e földnek, és nem hulltak el a föld kerekségének lakói.
19Dine døde skal bli levende, mine lik skal opstå; våkn op og juble, I som bor i støvet! For dugg over grønne urter er din dugg, og jorden gir dødninger tilbake til livet.
19Megelevenednek halottaid és holttesteim fölkelnek: serkenjetek föl és énekeljetek, a kik a porban lakoztok, mert harmatod az élet harmata, és visszaadja a föld az árnyakat!
20Gå, mitt folk, gå inn i dine kammer og lukk dørene efter dig! Skjul dig et lite øieblikk, inntil vreden går over!
20Menj be népem, menj be szobáidba, és zárd be ajtóidat utánad, és rejtsd el magad rövid szempillantásig, míg elmúlik a bús harag!
21For se, Herren går ut fra sitt sted for å hjemsøke jordboerne for deres misgjerning, og jorden skal la det blod som er utøst på den, komme for dagen og ikke mere dekke sine drepte.
21Mert ímé az Úr kijõ helyérõl, hogy meglátogassa a föld lakóinak álnokságát, s felmutatja a föld a vért, és el nem fedi megöletteit többé!