¹Hvem er han som kommer fra Edom, i røde klær fra Bosra, så prektig i sin klædning, kneisende i sin store kraft? - Det er jeg, jeg som taler rettferdighet, som er mektig til å frelse.

¹Ki ez, ki jõ Edomból, veres ruhákban Boczrából, a ki ékes öltözetében, ereje sokaságában büszke? Én, a ki igazságban szólok, elégséges vagyok a megtartásra.

²Hvorfor er din klædning så rød, og dine klær lik hans som treder vinpersen?

²Miért veres öltözeted, és ruháid, mint a bornyomó ruhái?

³Persekaret har jeg trådt, jeg alene, og av folkene var ingen med mig: så trådte jeg på dem i min vrede og trampet dem sønder i min harme; da sprøitet deres blod på mine klær, og hele min klædning fikk jeg tilsølt.

³A sajtót egyedül tapostam, és a népek közül nem volt velem senki, és megtapodtam õket búsulásomban, és széttapostam õket haragomban: így fecscsent vérök ruháimra, és egész öltözetemet bekevertem.

⁴For hevnens dag var i mitt hjerte, og mitt gjenløsnings-år var kommet;

⁴Mert bosszúállás napja volt szívemben, és megváltottaim esztendeje eljött.

⁵og jeg så mig om, men det var ingen som hjalp; jeg undret mig, men det var ingen som støttet mig; da hjalp min arm mig, og min harme støttet mig,

⁵Körültekinték és nem vala segítõ, s álmélkodám és nem vala gyámolító, és segített nékem karom, és haragom gyámolított engem!

⁶og jeg trådte ned folkeslag i min vrede og gjorde dem drukne* i min harme, og jeg lot deres blod rinne ned på jorden. / {* JES 19, 14; 24, 20. JER 48, 26.}

⁶És megtapodtam népeket búsulásomban, és megrészegítem õket haragomban, és ontám a földre véröket!

⁷Herrens miskunnhet vil jeg forkynne, Herrens pris efter alt det Herren har gjort mot oss, og hans store godhet mot Israels hus, fordi han gjorde imot dem efter sin barmhjertighet og efter sin store miskunnhet.

⁷Az Úrnak kegyelmességeirõl emlékezem, az Úr dicséreteirõl mind a szerint, a mit az Úr velünk cselekedett; az Izráel házához való sok jóságáról, a melyet velök cselekedett irgalma és kegyelmének sokasága szerint.

⁸Han sa: Ja, de er mitt folk, de er barn som ikke vil svike. Og han blev en frelser for dem.

⁸És õ mondá: Bizony az én népem õk, fiak, a kik nem hazudnak; és lõn nékik megtartójok.

⁹I all deres trengsel var det ingen trengsel, og hans åsyns engel frelste dem; i sin kjærlighet og sin store mildhet gjenløste han dem, og han tok dem op og bar dem alle den gamle tids dager.

⁹Minden szenvedésöket Õ is szenvedte, és orczájának angyala megszabadítá õket, szerelmében és kegyelmében váltotta Õ meg õket, fölvette és hordozá õket a régi idõk minden napjaiban.

¹⁰Men de, de var gjenstridige og gjorde hans Hellige Ånd sorg; da skiftet han hu og blev deres fiende, han selv stred imot dem.

¹⁰Õk pedig engedetlenek voltak és megszomoríták szentségének lelkét, és õ ellenségükké lõn, hadakozott ellenök.

¹¹Da tenkte hans folk på de gamle dager, på Moses: Hvor er han som førte dem op av havet med sin hjords hyrde? Hvor er han som gav sin Hellige Ånd midt iblandt dem,

¹¹S megemlékezék népe a Mózes régi napjairól: hol van, a ki õket kihozá a tengerbõl nyájának pásztorával? hol van, a ki belé adá az õ szentséges lelkét?

¹²han som lot sin herlige arm gå frem ved Moses' høire side, som kløvde vannene for deres åsyn for å gjøre sig et evig navn,

¹²Ki Mózes jobbján járatá dicsõségének karját, a ki a vizeket ketté választá elõttök, hogy magának örök nevet szerezzen?

¹³han som førte dem gjennem dypene som en hest gjennem ørkenen, så de ikke snublet?

¹³Ki járatá õket mélységekben, mint a lovat a síkon, és meg nem botlottanak!

¹⁴Likesom feet som går ned i dalen, førte Herrens Ånd dem til hvile; således ledet du ditt folk for å gjøre dig et herlig navn.

¹⁴Mint a barmot, a mely völgybe száll alá, nyugodalomba vitte õket az Úr lelke: így vezérletted népedet, hogy magadnak dicsõ nevet szerezz!

¹⁵Sku ned fra himmelen og se, fra din hellige og herlige bolig! Hvor er din nidkjærhet og ditt velde? Ditt hjertes medynk og din miskunnhet holder sig tilbake fra mig.

¹⁵Tekints alá az égbõl, és nézz le szentséged és dicsõséged hajlékából! Hol van buzgó szerelmed és hatalmad? Szívednek dobogása és irgalmad megtartóztatják magokat én tõlem!

¹⁶For du er vår far; Abraham vet jo ikke om oss, og Israel kjenner oss ikke; du Herre er vår far, vår gjenløser fra eldgammel tid er ditt navn.

¹⁶Hiszen Te vagy Atyánk, hiszen Ábrahám nem tud minket, és Izráel nem ismer minket, Te, Uram, vagy a mi Atyánk, megváltónk, ez neved öröktõl fogva.

¹⁷Hvorfor lar du oss fare vill fra dine veier, Herre? Hvorfor forherder du vårt hjerte, så det ikke frykter dig? Vend om for dine tjeneres skyld, for de stammers skyld som er din arv!

¹⁷Miért engedél eltévelyedni minket útaidról, oh Uram! miért keményítéd meg szívünket, hogy ne féljünk tégedet? Térj meg szolgáidért, örökséged nemzetségeiért!

¹⁸En liten stund har ditt hellige folk hatt landet i eie; våre motstandere har trådt ned din helligdom.

¹⁸Kevés [ideig] bírta szentségednek népe [földét,] ellenségink megtapodták szent helyedet.

¹⁹Vi er blitt som de du aldri har hersket over, som de ditt navn ikke har vært nevnt over.

¹⁹Olyanok lettünk, mint a kiken eleitõl fogva nem uralkodtál, a kik felett nem neveztetett neved.