1Fiam, tartsd meg az én beszédeimet, és az én parancsolataimat rejtsd el magadnál.2Az én parancsolatimat tartsd meg, és élsz; és az én tanításomat mint a szemed fényét.3Kösd azokat ujjaidra, írd fel azokat szíved táblájára.4Mondd ezt a bölcseségnek: Én néném vagy te; és az eszességet ismerõsödnek nevezd,5Hogy megõrizzen téged a nem hozzád tartozó asszonytól, és az õ beszédivel hizelkedõ idegentõl.6Mert házam ablakán, a rács mögül néztem,7És láték a bolondok között, eszembe vevék a fiak között egy bolond ifjat,8A ki az utczán jár, annak szeglete mellett, a házához menõ úton lépeget,9Alkonyatkor, nap estjén, és setét éjfélben.10És ímé, egy asszony eleibe jõ, paráznának öltözetében, álnok az õ elméjében.11Mely csélcsap és vakmerõ, a kinek házában nem maradhatnak meg az õ lábai.12Néha az utczán, néha a tereken van, és minden szegletnél leselkedik.13És megragadá õt és megcsókolá õt, és szemtelenségre vetemedvén, monda néki:14Hálaáldozattal tartoztam, ma adtam meg fogadásimat.15Azért jövék ki elõdbe, szorgalmatosan keresni a te orczádat, és reád találtam!16Paplanokkal megvetettem nyoszolyámat, égyiptomi szövésû szõnyegekkel.17Beillatoztam ágyamat mirhával, áloessel és fahéjjal.18No foglaljuk magunkat bõségesen mind virradtig a szeretetben; vígadjunk szerelmeskedésekkel.19Mert nincs otthon a férjem, elment messze útra.20Egy erszény pénzt võn kezéhez; holdtöltére jõ haza.21[És] elhiteté õt az õ mesterkedéseinek sokaságával, ajkainak hizelkedésével elragadá õt.22Utána megy; mint az ökör a vágóhídra, és mint a bolond, egyszer csak fenyítõ békóba;23Mígnem átjárja a nyíl az õ máját. Miképen siet a madár a tõrre, és nem tudja, hogy az az õ élete ellen van.24Annakokáért most, fiaim, hallgassatok engem, és figyelmezzetek az én számnak beszédeire.25Ne hajoljon annak útaira a te elméd, és ne tévelyegj annak ösvényin.26Mert sok sebesültet elejtett, és sokan vannak, a kik attól megölettek.27Sírba vívõ út az õ háza, a mely levisz a halálnak hajlékába.