1Dávid miktámja.
1Taaveti mõistulaul. Kaitse mind, Jumal, sest ma otsin pelgupaika sinu juures!
2Ezt mondom az Úrnak: Én Uram vagy te; feletted való jóm nincsen.
2Ma ütlesin Issandale: 'Sina oled mu Issand, ei mul ole head ilma sinuta.'
3A szentekben, a kik e földön vannak és a felségesekben, bennök van minden gyönyörûségem.
3Ja pühade kohta maa peal ma ütlesin: 'Nemad on need aulised, kellest mul on väga hea meel.'
4Megsokasodnak fájdalmaik, a kik más [isten után] sietnek; nem áldozom meg véres italáldozatjokat és nem veszem nevöket ajkaimra.
4Palju piina saab neile, kes ruttavad teise jumala järele; ma ei taha valada nende vereohvreid ega võtta nende nimesid oma huultele.
5Az Úr az én osztályos részem és poharam; te támogatod az én sorsomat.
5Issand on mu põllu- ja mu karikaosa; sina hoiad alles, mis ma liisu teel olen saanud.
6Az én részem kies helyre esett, nyilván szép örökség jutott nékem.
6Mõõdunöörid on mulle langenud meeldivate paikade peale, ka on pärisosa ilus mu meelest.
7Áldom az Urat, a ki tanácsot adott nékem; még éjjel is oktatnak engem az én veséim.
7Ma tänan Issandat, kes mulle on nõu andnud; isegi öösiti manitsevad mind mu neerud.
8Az Úrra néztem szüntelen; mert jobb kezem felõl van, meg nem rendülök.
8Ma pean Issandat alati oma silma ees, ma ei kõigu, sest tema on mu paremal pool.
9Azért örül az én szívem és örvendez az én lelkem; testem is biztosságban lakozik.
9Sellepärast rõõmutseb mu süda ja mu hing ilutseb; ka mu ihu võib julgesti elada.
10Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.
10Sest sina ei jäta mu hinge surmavalla kätte ega lase oma vagal näha kõdunemist.
11Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörûségek vannak örökké.
11Sina annad mulle teada elu teeraja; rõõmu on rohkesti su palge ees, meeldivaid asju on su paremas käes alatiseks.