1Ének. A Kóráh fiainak zsoltára. Az éneklõmesternek a Mahalath- lehannóthra. Az Ezrahita Hémán tanítása.
1Korahi laste laul ja lugu. Laulujuhatajale: kurval viisil laulda; esralase Heemani õpetuslaul.
2Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok, éjjelente elõtted vagyok:
2Issand, mu pääste Jumal, päeval ma kisendan, öösel ma olen sinu ees.
3Jusson elõdbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra!
3Tulgu mu palve sinu ette, pööra oma kõrv mu halisemise poole!
4Mert betelt a lelkem nyomorúságokkal, és életem a Seolig jutott.
4Sest mu hing on täis õnnetust ja mu elu on jõudnud surmavalla lähedale.
5Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz; olyan vagyok, mint az erejevesztett ember.
5Mind arvatakse nende liiki, kes lähevad alla hauda; ma olen nagu mees, kellel ei ole rammu!
6A holtak közt van az én helyem, mint a megölteknek, a kik koporsóban feküsznek, a kikrõl többé nem emlékezel, mert elszakasztattak a te kezedtõl.
6Olen valla lastud surnute juurde, just nagu mahalöödud, kes lebavad hauas, keda sa enam ei meenuta, kes sinu käest on lõigatud ära.
7Mély sírba vetettél be engem, sötétségbe, örvények közé.
7Sina oled mind pannud kõige sügavamasse hauda, pimedasse paika, suurtesse sügavustesse.
8A te haragod reám nehezedett, és minden haboddal nyomtál engem. Szela.
8Su vihaleek lasub mu peal, ja kõigi oma lainetega vaevad sa mind. Sela.
9Elszakasztottad ismerõseimet tõlem, útálattá tettél elõttök engem; berekesztettem és ki nem jöhetek.
9Mu tuttavad oled sa ajanud minust eemale ja oled mind teinud neile jäleduseks, ma olen kinni ega pääse välja.
10Szemem megsenyvedett a nyomorúság miatt; kiáltalak téged Uram minden napon, hozzád terjengetem kezeimet.
10Mu silmad on otsa jäänud mu viletsuse pärast; sind, Issand, ma hüüan appi kogu päeva, ma laotan välja oma käed sinu poole.
11Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vajjon az árnyak, hogy dicsérjenek téged? Szela.
11Kas sina teed imet surnutele? Või tõusevad kadunud üles sind kiitma? Sela.
12Beszélik-é a koporsóban a te kegyelmedet, hûségedet a pusztulás helyén?
12Kas jutustatakse hauas sinu heldusest, kadupaigas sinu ustavusest?
13Megtudhatják-é a sötétségben a te csodáidat, és igazságodat a feledékenység földén?
13Kas tuntakse pimeduses sinu imetöid ja su õiglust unustusemaal?
14De én hozzád rimánkodom, Uram, és jó reggel elédbe jut az én imádságom:
14Aga mina hüüan sind appi, Issand! Ja mu palve jõuab vara su ette.
15Miért vetsz el hát Uram engem, [és] rejted el orczádat én tõlem?
15Miks sina, Issand, heidad ära mu hinge ja paned oma palge mu eest varjule?
16Nyomorult és holteleven vagyok ifjúságomtól kezdve; viselem a te rettentéseidet, roskadozom.
16Ma olen vilets ja vaagun hinge oma noorusest alates, ma kannan su ränki lööke, olen nõutu.
17Általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem.
17Sinu vihaleegid käivad mu üle, su rängad löögid muserdavad mind;
18Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek engem. [ (Psalms 88:19) Elszakasztottál tõlem barátot és rokont; ismerõseim a - setétség. ]
18need ümbritsevad mind nagu vesi iga päev, need tiirlevad mu ümber üheskoos.
19Sa oled minust eemale ajanud mu armastajad ja mu sõbrad; mu tuttavaks on pimedus.