1Jaj néked pusztító és el nem pusztított, te csalárd, a kit még meg nem csaltak! Ha bevégzed a pusztítást, el fogsz pusztíttatni; ha készen leszel csalárdságoddal, téged fognak megcsalni.
1Vargas tau, naikintojau, kurio niekas nenaikina. Tu apgaulingai elgiesi, o tavęs niekas neapgaudinėja. Kai baigsi naikinti, pats būsi sunaikintas, ir kai baigsi apgaudinėti, tave apgaus.
2Uram, könyörülj rajtunk! Téged várunk; légy karjuk reggelenként, és szabadítónk a szorongatásnak idején!
2Viešpatie, būk mums maloningas, mes laukiame Tavęs. Būk mūsų ranka kas rytą, išgelbėk nelaimės metu.
3Egy zendülõ szózattól elfutnak a népek; ha te felemelkedel, elszélednek a népségek.
3Tautos bėga nuo triukšmo; kai Tu pakyliišsisklaido giminės.
4És elpusztítják zsákmánytokat sáska pusztításával, szöcske-ugrással ugrálnak reá.
4Jų grobis sunyks lyg skėrių sunaikintas derlius.
5Felmagasztaltatott az Úr, mert magasságban lakozik, betölté Siont ítélettel és igazsággal.
5Viešpats yra išaukštintas, nes Jis gyvena aukštybėje. Jis pripildė Sioną teisingumu ir teisumu.
6És békés lesz a te idõd, gazdag boldogságban, bölcseségben és tudományban; az Úr félelme lesz kincse.
6Jis duos laikus, saugius išgelbėjimo jėga, išmintimi, pažinimu. Viešpaties baimė bus jų turtas.
7Ímé, erõseik ott künn kiáltanak, a békesség követei keservesen sírnak.
7Štai karžygiai rauda lauke, taikos pasiuntiniai graudžiai verkia.
8Puszták az ösvények, megszünt az úton járó; megszegte a frigyet, lenézte a városokat, nem gondolt az emberrel!
8Keliai ištuštėjo, keliautojai išnyko. Jis sulaužė sandorą, miestus sunaikino, žmonėmis nesirūpina.
9Sírt, meghervadt a föld, a Libánon megszégyenült, ellankadt; olyan lett Sáron, mint egy puszta, és lombtalan Básán és Karmel.
9Kraštas liūdi ir nyksta: Libanas apleistas ir sunykęs, Saronas pavirto dykuma, Bašano ir Karmelio lapai nukrito.
10Most fölkelek, így szól az Úr, most föltámadok, most fölemelkedem!
10Viešpats sako: “Dabar Aš kelsiuos ir būsiu išaukštintas.
11Fogantok szalmát, szültök polyvát, dühötök tûz, megemészt titeket.
11Jūs pastojote šienu ir pagimdysite šiaudus. Jūsų kvapas sunaikins jus kaip ugnis.
12A népek égetett mészszé lesznek, levágott tövisekké; tûzben hamvadnak el.
12Tautos bus kaip išdegtos kalkės, kaip nupjauti erškėčiai bus sudegintos ugnimi.
13Halljátok meg távol valók, a mit cselekedtem, és tudjátok meg közel valók az én hatalmamat!
13Išgirskite toli esantys, ką Aš padariau, arti esantys supraskite mano galią”.
14Megrettentek a bûnösök Sionban, félelem fogja el a gazokat: ki lakhatik közülünk megemésztõ tûzzel, ki lakhatik közülünk örök hõséggel?
14Siono nusidėjėliai išsigandę, veidmainiai dreba: “Kas gali gyventi prie viską ryjančios ugnies? Kas gali gyventi prie amžino karščio?”
15A ki igazságban jár és egyenesen beszél, a ki megveti a zsarolt nyereséget, a ki kezeit rázván, nem vesz ajándékot, a ki fülét bedugja, hogy véres tervet ne halljon, és szemeit befogja, hogy gonoszt ne lásson:
15Kas vaikšto teisiai ir kalba tiesą, kas paniekina priespaudos pelną, kas neima kyšių, kas užsikemša ausis ir nesiklauso kraują praliejančių, kas užmerkia akis ir nesigėri piktybėmis,
16Az magasságban lakozik, kõszálak csúcsa a bástyája, kenyerét megkapja, vize el nem fogy.
16tas gyvens aukštumose; jo apsaugos pilis bus aukštose uolose, jis turės duonos ir jo vanduo neišseks.
17A királyt ékességében látják szemeid; látnak széles országot.
17Tavo akys matys karalių jo grožybėje, jos matys tolimą šalį.
18Szíved elgondolja a [mult] félelmét: hol az író, hol a mérlegelõ, hol a tornyok összeírója?
18Tu prisiminsi siaubo laikus: “Kur dingo mokesčių skaičiuotojas ir svėrėjas? Kur yra skaičiavęs bokštus?”
19A gõgös népet nem látod, a homályos, érthetetlen ajkú népet, dadogó nyelve meg nem érthetõ.
19Tu nebematysi žiaurios tautos, tautos, kurios kalbos nesupranti, mikčiojančio liežuvio, kuris tau svetimas.
20Lássad Siont, ünnepeinknek városát, szemeid nézzék Jeruzsálemet, mint nyugalom hajlékát, mint sátort, mely nem vándorol, melynek szegei soha ki nem húzatnak, s kötelei soha el nem szakadnak;
20Žvelk į Sioną, mūsų iškilmių miestą. Tavo akys tesidžiaugia Jeruzale: tvirtais pastatais, nesugriaunama palapine, kurios stulpai nepašalinami ir virvės nesutraukomos.
21Sõt az Úr, a dicsõséges lesz ott nékünk folyók és széles vizek gyanánt, a melyekbe nem jõ evezõs hajó, és nehéz gálya rajtok át nem megy.
21Šlovingas Viešpats yra mūsų gyrius ir plačių srovių versmė. Čia nepasirodys irkluotojų valtis ir neplauks išdidus laivas.
22Mert az Úr a mi bíránk, az Úr a mi vezérünk, az Úr a mi királyunk, Õ tart meg minket!
22Viešpats yra mūsų teisėjas, Viešpatsmūsų valdovas, Viešpats mūsų karalius; Jis išgelbės mus.
23Megtágultak köteleid, árbóczfájok alapját nem tartják erõsen, vitorlát nem feszítenek: akkor sok rablott prédát osztanak, [még] a sánták [is] zsákmányt vetnek.
23Tavo virvės atsileidusios; jos tvirtai nebelaiko stiebo savo vietoje nei išpūstų burių. Tada bus dalinamas didelis grobis, net raišieji gaus dalį.
24És nem mondja a lakos: beteg vagyok! a nép, a mely benne lakozik, bûnbocsánatot nyer.
24Nė vienas iš gyventojų nesakys: “Aš sergu”. Žmonėms, kurie čia gyvens, bus atleistos kaltės.