¹Jézus pedig elméne az Olajfák hegyére.

¹Jėzus nuėjo į Alyvų kalną.

²Jó reggel azonban ismét ott vala a templomban, és az egész nép hozzá méne; és leülvén, tanítja vala õket.

²Anksti rytą Jis vėl atėjo į šventyklą. Visi žmonės rinkosi prie Jo, ir Jis atsisėdęs juos mokė.

³Az írástudók és a farizeusok pedig egy asszonyt vivének hozzá, a kit házasságtörésen kaptak vala, és a középre állítván azt,

³Rašto žinovai ir fariziejai atvedė pas Jį moterį, sugautą svetimaujant. Pastatė ją viduryje

⁴Mondának néki: Mester, ez az asszony tetten kapatott, mint házasságtörõ.

⁴ir kreipėsi į Jį: “Mokytojau, ši moteris buvo pagauta svetimaujant.

⁵A törvényben pedig megparancsolta nékünk Mózes, hogy az ilyenek köveztessenek meg: te azért mit mondasz?

⁵Mozė Įstatyme mums įsakė tokias užmėtyti akmenimis. O ką Tu pasakysi?”

⁶Ezt pedig azért mondák, hogy megkísértsék õt, hogy legyen õt mivel vádolniok. Jézus pedig lehajolván, az ujjával ír vala a földre.

⁶Jie tai sakė, mėgindami Jį, kad turėtų kuo apkaltinti. Bet Jėzus, jų nepaisydamas, pasilenkęs rašė pirštu ant žemės.

⁷De mikor szorgalmazva kérdezék õt, felegyenesedve monda nékik: A ki közületek nem bûnös, az vesse rá elõször a követ.

⁷Jiems nesiliaujant klausinėti, Jis atsitiesė ir tarė: “Kas iš jūsų be nuodėmės, tegul pirmas sviedžia į ją akmenį”.

⁸És újra lehajolván, írt vala a földre.

⁸Ir vėl pasilenkęs rašė ant žemės.

⁹Azok pedig [ezt] hallván és a lelkiismeret által vádoltatván, egymásután kimenének a vénektõl kezdve mind az utolsóig; és egyedül Jézus maradt vala és az asszony a középen állva.

⁹Tai išgirdę, sąžinės apkaltinti jie vienas po kito ėmė trauktis šalin, pradedant nuo vyresniųjų iki paskutiniojo.

¹⁰Mikor pedig Jézus felegyenesedék és senkit sem láta az asszonyon kívül, monda néki: Asszony, hol vannak azok a te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-é téged?

¹⁰Atsitiesęs ir nebematydamas nė vieno, tik moterį, Jėzus paklausė: “Moterie, kur tie tavo kaltintojai? Niekas tavęs nepasmerkė?”

¹¹Az pedig monda: Senki, Uram! Jézus pedig monda néki: Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!

¹¹Ji atsiliepė: “Niekas, Viešpatie”. Jėzus jai tarė: “Nė Aš tavęs nesmerkiu. Eik ir daugiau nebenusidėk”.

¹²Ismét szóla azért hozzájok Jézus, mondván: Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.

¹²Jėzus vėl prabilo: “Aš­pasaulio šviesa. Kas seka manimi, nebevaikščios tamsoje, bet turės gyvenimo šviesą”.

¹³Mondának azért néki a farizeusok: Te magadról teszel bizonyságot; a te bizonyságtételed nem igaz.

¹³Tada fariziejai Jam pasakė: “Tu pats apie save liudiji,­tavo liudijimas netikras”.

¹⁴Felele Jézus és monda nékik: Ha magam teszek is bizonyságot magamról, az én bizonyságtételem igaz; mert tudom honnan jöttem és hová megyek; ti pedig nem tudjátok honnan jövök és hová megyek.

¹⁴Jėzus jiems atsakė: “Nors Aš ir liudiju pats apie save, mano liudijimas yra tikras, nes Aš žinau, iš kur atėjau ir kur einu. O jūs nežinote, nei iš kur Aš atėjau, nei kur einu.

¹⁵Ti test szerint ítéltek, én nem ítélek senkit.

¹⁵Jūs teisiate pagal kūną, Aš neteisiu nė vieno.

¹⁶De ha ítélek is én, az én ítéletem igaz; mert én nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya, a ki küldött engem.

¹⁶O jeigu Aš ir teisiu­mano teismas teisingas, nes Aš ne vienas, bet esu Aš ir mane siuntęs Tėvas.

¹⁷A ti törvényetekben is meg van pedig írva, hogy két ember bizonyságtétele igaz.

¹⁷Ir jūsų Įstatyme parašyta, kad dviejų asmenų liudijimas tikras.

¹⁸Én vagyok a ki bizonyságot teszek magamról, és bizonyságot tesz rólam az Atya, a ki küldött engem.

¹⁸Aš liudiju pats apie save, ir apie mane liudija mane siuntęs Tėvas”.

¹⁹Mondának azért néki: Hol van a te Atyád? Felele Jézus: Sem engem nem ismertek, sem az én Atyámat; ha engem ismernétek, az én Atyámat is ismernétek.

¹⁹Jie paklausė: “Kur yra Tavo Tėvas?” Jėzus atsakė: “Jūs nepažįstate nei manęs, nei mano Tėvo. Jei pažintumėte mane, pažintumėte ir mano Tėvą”.

²⁰Ezeket a beszédeket mondá Jézus a kincstartó helyen, a mikor tanít vala a templomban; és senki sem fogta meg õt, mert még nem jött el az õ órája.

²⁰Šiuos žodžius Jėzus pasakė, mokydamas šventyklos iždinėje. Ir niekas Jo nesuėmė, nes dar nebuvo atėjusi Jo valanda.

²¹Ismét monda azért nékik Jézus: Én elmegyek, és kerestek majd engem, és a ti bûneitekben fogtok meghalni: a hová én megyek, ti nem jöhettek oda.

²¹Jėzus vėl jiems kalbėjo: “Aš išeinu, ir jūs ieškosite manęs ir mirsite savo nuodėmėse. Kur Aš einu, jūs negalite nueiti”.

²²Mondának azért a zsidók: Avagy megöli-é magát, hogy azt mondja: A hová én megyek, ti nem jöhettek oda?

²²Tada žydai ėmė kalbėti: “Nejaugi Jis nusižudys, kad sako: ‘Kur Aš einu, jūs negalite nueiti’?”

²³És monda nékik: Ti innét alól valók vagytok, én onnét felül való vagyok; ti e világból valók vagytok, én nem vagyok e világból való.

²³Jis atsakė: “Jūs esate iš pažemių, o Aš esu iš aukštybės. Jūs­iš šio pasaulio, o Aš­ne iš šio pasaulio.

²⁴Azért mondám néktek, hogy a ti bûneitekben haltok meg: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok a ti bûneitekben.

²⁴Dėl to Aš jums sakiau, kad mirsite savo nuodėmėse. Jeigu netikėsite, kad Aš Esu,­mirsite savo nuodėmėse”.

²⁵Mondának azért néki: Ki vagy te? És monda nékik Jézus: A mit eleitõl fogva mondok is néktek.

²⁵Tada jie klausė: “Kas Tu esi?” Jėzus atsakė: “Tas, ką nuo pradžios jums sakiau.

²⁶Sok beszélni és ítélni valóm van felõletek: de igaz az, a ki küldött engem; és én azokat beszélem a világnak, a miket tõle hallottam vala.

²⁶Daug turiu ką apie jus kalbėti ir teisti, bet teisingas yra mano Siuntėjas, ir Aš skelbiu pasauliui, ką iš Jo girdėjau”.

²⁷Nem vevék észre, hogy az Atyáról szól vala nékik.

²⁷Jie nesuprato, kad Jis kalbėjo jiems apie Tėvą.

²⁸Monda azért nékik Jézus: Mikor felemelitek az embernek Fiát, akkor megismeritek, hogy én vagyok és semmit sem cselekszem magamtól, hanem a mint az Atya tanított engem, úgy szólok.

²⁸O Jėzus tęsė: “Kai Žmogaus Sūnų būsite aukštyn iškėlę, tuomet suprasite, kad Aš Esu ir kad nieko nedarau iš savęs, bet skelbiu tai, ko mane Tėvas išmokė.

²⁹És a ki küldött engem, én velem van. Nem hagyott engem az Atya egyedül, mert én mindenkor azokat cselekszem, a melyek néki kedvesek.

²⁹Mano Siuntėjas yra su manimi; Tėvas nepaliko manęs vieno, nes visuomet darau, kas Jam patinka”.

³⁰A mikor ezeket mondá, sokan hivének õ benne.

³⁰Jam tai kalbant, daugelis įtikėjo Jį.

³¹Monda azért Jézus a benne hívõ zsidóknak: Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonynyal az én tanítványaim vagytok;

³¹Jėzus kalbėjo įtikėjusiems Jį žydams: “Jei jūs pasiliekate mano žodyje, iš tiesų esate mano mokiniai;

³²És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.

³²ir jūs pažinsite tiesą, ir tiesa padarys jus laisvus”.

³³Felelének néki: Ábrahám magva vagyunk, és nem szolgáltunk soha senkinek: mimódon mondod te, hogy szabadokká lesztek?

³³Jie Jam atsakė: “Mes esame Abraomo palikuonys ir niekada niekam nevergavome. Kaipgi Tu sakai: ‘Tapsite laisvi’?”

³⁴Felele nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy mindaz, a ki bûnt cselekszik, szolgája a bûnnek.

³⁴Jėzus jiems tarė: “Iš tiesų, iš tiesų sakau jums: kiekvienas, kas daro nuodėmę, yra nuodėmės vergas.

³⁵A szolga pedig nem marad mindörökké a házban: a Fiú marad [ott] mindörökké.

³⁵Bet vergas nepasilieka namuose amžinai, o Sūnus pasilieka amžinai.

³⁶Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.

³⁶Jei tad Sūnus jus išlaisvins, iš tiesų būsite laisvi.

³⁷Tudom, hogy Ábrahám magva vagytok; de meg akartok engem ölni, mert az én beszédemnek nincs helye nálatok.

³⁷Aš žinau, kad jūs Abraomo palikuonys. Bet jūs norite mane nužudyti, nes mano žodžiui nėra jumyse vietos.

³⁸Én azt beszélem, a mit az én Atyámnál láttam; ti is azt cselekszitek azért, a mit a ti atyátoknál láttatok.

³⁸Aš kalbu, ką esu matęs pas savo Tėvą. O jūs darote, ką matėte pas savo tėvą”.

³⁹Felelének és mondának néki: A mi atyánk Ábrahám. Monda nékik Jézus: Ha Ábrahám gyermekei volnátok, az Ábrahám dolgait cselekednétek.

³⁹Jie atsiliepė: “Mūsų tėvas Abraomas!” Jėzus jiems tarė: “Jei jūs būtumėte Abraomo vaikai, darytumėte Abraomo darbus.

⁴⁰Ámde meg akartok engem ölni, olyan embert, a ki az igazságot beszéltem néktek, a melyet az Istentõl hallottam. Ábrahám ezt nem cselekedte.

⁴⁰Bet dabar jūs norite nužudyti mane­žmogų, kuris kalbėjo jums tiesą, girdėtą iš Dievo. Šitaip Abraomas nedarė!

⁴¹Ti a ti atyátok dolgait cselekszitek. Mondának azért néki: Mi nem paráznaságból születtünk; egy atyánk van, az Isten.

⁴¹Jūs darote savo tėvo darbus”. Jie atsakė: “Mes nesame pavainikiai ir turime vieną Tėvą­Dievą”.

⁴²Monda azért nékik Jézus: Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem: mert én az Istentõl származtam és jöttem; mert nem is magamtól jöttem, hanem õ küldött engem.

⁴²Jėzus kalbėjo jiems toliau: “Jei Dievas būtų jūsų Tėvas, jūs mylėtumėte mane, nes Aš iš Dievo išėjau ir čia atėjau. Aš ne pats nuo savęs atėjau, bet Jis mane siuntė.

⁴³Miért nem értitek az én beszédemet? Mert nem hallgatjátok az én szómat.

⁴³Kodėl gi nesuprantate, ką jums sakau? Todėl, kad negalite mano žodžių klausyti.

⁴⁴Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölõ volt kezdettõl fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen õ benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.

⁴⁴Jūsų tėvas­velnias, ir jūs norite vykdyti savo tėvo troškimus. Jis nuo pat pradžios buvo žmogžudys ir nesilaikė tiesos, nes jame nėra tiesos. Kalbėdamas melą, jis kalba, kas jam sava, nes jis melagis ir melo tėvas.

⁴⁵Mivelhogy pedig én igazságot szólok, nem hisztek nékem.

⁴⁵O kadangi Aš kalbu tiesą, jūs netikite manimi.

⁴⁶Ki vádol engem közületek bûnnel? Ha pedig igazságot szólok: miért nem hisztek ti nékem?

⁴⁶Kas iš jūsų apkaltins mane nuodėme? Jeigu tad tiesą sakau, kodėl netikite manimi?

⁴⁷A ki az Istentõl van, hallgatja az Isten beszédeit; azért nem hallgatjátok ti, mert nem vagytok az Istentõl valók.

⁴⁷Kas iš Dievo yra, tas Dievo žodžių klauso. Jūs neklausote todėl, kad nesate iš Dievo”.

⁴⁸Felelének azért a zsidók és mondának néki: Nem jól mondjuk-é mi, hogy te Samaritánus vagy, és ördög van benned?

⁴⁸Tuomet žydai atsiliepė: “Argi mes ne teisingai sakome, kad Tu samarietis ir Tavyje demonas?”

⁴⁹Felele Jézus: Nincs én bennem ördög; hanem tisztelem az én Atyámat, és ti gyaláztok engem.

⁴⁹Jėzus jiems atsakė: “Nėra manyje demono. Aš gerbiu savo Tėvą, o jūs negerbiate manęs.

⁵⁰Pedig én nem keresem az én dicsõségemet: van a ki keresi és megítéli.

⁵⁰Aš neieškau sau šlovės: yra, kas ieško ir teisia.

⁵¹Bizony, bizony mondom néktek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké.

⁵¹Iš tiesų, iš tiesų sakau jums: kas laikysis mano žodžio, nematys mirties per amžius”.

⁵²Mondának azért néki a zsidók: Most értettük meg, hogy ördög van benned. Ábrahám meghalt, a próféták is; és te azt mondod: Ha valaki megtartja az én beszédemet, nem kóstol halált örökké.

⁵²Žydai Jam pasakė: “Dabar mes žinome, kad Tu demono apsėstas! Juk mirė Abraomas ir pranašai, o Tu sakai: ‘Kas laikysis mano žodžio, tas neragaus mirties per amžius’.

⁵³Avagy nagyobb vagy-é te a mi atyánknál Ábrahámnál, a ki meghalt? A próféták is meghaltak: kinek állítod te magadat?

⁵³Argi Tu didesnis už mūsų tėvą Abraomą, kuris mirė? Pranašai irgi mirė. Kuo Tu dediesi?”

⁵⁴Felele Jézus: Ha én dicsõítem magamat, az én dicsõségem semmi: az én Atyám az, a ki dicsõít engem, a kirõl ti azt mondjátok, hogy a ti Istenetek,

⁵⁴Jėzus atsakė: “Jei Aš save šlovinčiau, mano šlovė būtų niekai. Mane šlovina mano Tėvas, apie kurį jūs sakote: ‘Jis yra mūsų Dievas’.

⁵⁵És nem ismeritek õt: de én ismerem õt; és ha azt mondom, hogy nem ismerem õt, hozzátok hasonlóvá, hazuggá leszek: de ismerem õt, és az õ beszédét megtartom.

⁵⁵Ir jūs Jo nepažįstate, o Aš Jį pažįstu. Jei sakyčiau, kad Jo nepažįstu, būčiau toks kaip jūs­melagis. Bet Aš Jį pažįstu ir laikausi Jo žodžio.

⁵⁶Ábrahám a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat; látta is, és örült.

⁵⁶Jūsų tėvas Abraomas džiūgavo, kad matysiąs manąją dieną; jis ją išvydo ir džiaugėsi”.

⁵⁷Mondának azért néki a zsidók: Még ötven esztendõs nem vagy, és Ábrahámot láttad?

⁵⁷Tada žydai Jam sakė: “Dar neturi nė penkiasdešimt metų ir esi matęs Abraomą?!”

⁵⁸Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielõtt Ábrahám lett, én vagyok.

⁵⁸Jėzus jiems tarė: “Iš tiesų, iš tiesų sakau jums: pirmiau, negu buvo Abraomas, Aš Esu!”

⁵⁹Köveket ragadának azért, hogy reá hajigálják; Jézus pedig elrejtõzködék, és kiméne a templomból, átmenvén közöttük; és ilyen módon eltávozék.

⁵⁹Tada jie griebėsi akmenų, norėdami mesti į Jį, bet Jėzus pasislėpė ir, praeidamas pro juos, išėjo iš šventyklos ir nuėjo tolyn.