¹Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szûzhöz, a kik elõvevén az õ lámpásaikat, kimenének a võlegény elé.

¹“Tada su dangaus karalyste bus panašiai kaip su dešimtimi mergaičių, kurios, pasiėmusios savo žibintus, išėjo pasitikti jaunikio.

²Öt pedig közülök eszes vala, és öt bolond.

²Penkios iš jų buvo protingos ir penkios kvailos.

³A kik bolondok valának, mikor lámpásaikat elõvevék, nem vivének magukkal olajat;

³Kvailosios pasiėmė žibintus, bet nepasiėmė aliejaus.

⁴Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat vivének az õ edényeikben.

⁴Protingosios kartu su žibintais pasiėmė induose ir aliejaus.

⁵Késvén pedig a võlegény, mindannyian elszunnyadának és aluvának.

⁵Jaunikiui vėluojant, visos pradėjo snausti ir užmigo.

⁶Éjfélkor pedig kiáltás lõn: Ímhol jõ a võlegény! Jõjjetek elébe!

⁶Vidurnaktį pasigirdo šauksmas: ‘Štai jaunikis ateina! Išeikite jo pasitikti!’

⁷Akkor felkelének mind azok a szûzek, és elkészíték az õ lámpásaikat.

⁷Tada visos mergaitės atsikėlė ir taisėsi žibintus.

⁸A bolondok pedig mondának az eszeseknek: Adjatok nékünk a ti olajotokból, mert a mi lámpásaink kialusznak.

⁸Kvailosios prašė protingųjų: ‘Duokite mums savo aliejaus, nes mūsų žibintai gęsta!’

⁹Az eszesek pedig felelének, mondván: Netalán nem lenne elegendõ nékünk és néktek; menjetek inkább az árúsokhoz, és vegyetek magatoknak.

⁹Protingosios atsakė: ‘Kad kartais nepristigtų ir mums, ir jums, verčiau eikite pas pardavėjus ir nusipirkite’.

¹⁰Mikor pedig venni járnak vala, megérkezék a võlegény; és a kik készen valának, bemenének õ vele a menyegzõbe, és bezáraték az ajtó.

¹⁰Joms beeinant pirkti, atėjo jaunikis. Kurios buvo pasiruošusios, įėjo kartu su juo į vestuves, ir durys buvo uždarytos.

¹¹Késõbb pedig a többi szûzek is megjövének, mondván: Uram! Uram! nyisd meg mi nékünk.

¹¹Vėliau atėjo ir anos mergaitės ir ėmė prašyti: ‘Viešpatie, viešpatie, atidaryk mums!’

¹²Õ pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, nem ismerlek titeket.

¹²O jis atsakė: ‘Iš tiesų sakau jums: aš jūsų nepažįstu!’

¹³Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, a melyen az embernek Fia eljõ.

¹³Taigi budėkite, nes nežinote nei dienos, nei valandos, kurią Žmogaus Sūnus ateis”.

¹⁴Mert épen úgy van ez, mint az az ember, a ki útra akarván kelni, eléhívatá az õ szolgáit, és a mije volt, átadá nékik.

¹⁴“Bus taip, kaip atsitiko žmogui, kuris, iškeliaudamas į tolimą šalį, pasišaukė savo tarnus ir patikėjo jiems savo turtą.

¹⁵És ada az egyiknek öt tálentomot, a másiknak kettõt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az õ erejéhez képest; és azonnal útra kele.

¹⁵Vienam jis davė penkis talentus, kitam du, trečiam vieną­kiekvienam pagal jo gabumus­ir tuojau iškeliavo.

¹⁶Elmenvén pedig a ki az öt tálentomot kapta vala, kereskedék azokkal, és szerze más öt tálentomot.

¹⁶Tas, kuris gavo penkis talentus, nuėjęs ėmė su jais verstis ir pelnė kitus penkis.

¹⁷Azonképen a kié a kettõ vala, az is más kettõt nyere.

¹⁷Taip pat tas, kuris gavo du talentus, pelnė kitus du.

¹⁸A ki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté az õ urának pénzét.

¹⁸O kuris gavo vieną, nuėjo, iškasė duobę ir paslėpė šeimininko pinigus.

¹⁹Sok idõ múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velök.

¹⁹Praėjus nemaža laiko, tų tarnų šeimininkas grįžo ir pradėjo daryti su jais apyskaitą.

²⁰És elõjövén a ki az öt tálentomot kapta vala, hoza más öt tálentomot, mondván: Uram, öt tálentomot adtál vala nékem; ímé más öt tálentomot nyertem azokon.

²⁰Atėjo tas, kuris buvo gavęs penkis talentus; jis atnešė kitus penkis ir tarė: ‘Šeimininke, davei man penkis talentus, štai aš pelniau kitus penkis’.

²¹Az õ ura pedig monda néki: Jól vagyon jó és hû szolgám, kevesen voltál hû, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.

²¹Jo šeimininkas atsakė: ‘Gerai, šaunusis ir ištikimasis tarne! Kadangi buvai ištikimas mažuose dalykuose, pavesiu tau didelius. Eikš į savo šeimininko džiaugsmą!’

²²Elõjövén pedig az is, a ki a két tálentomot kapta vala, monda: Uram, két tálentomot adtál volt nékem; ímé más két tálentomot nyertem azokon.

²²Taip pat tas, kuris buvo gavęs du talentus, atėjęs pasakė: ‘Šeimininke, davei man du talentus, štai aš pelniau kitus du’.

²³Monda néki az õ ura: Jól vagyon jó és hû szolgám, kevesen voltál hû, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.

²³Jo šeimininkas tarė: ‘Gerai, šaunusis ir ištikimasis tarne! Kadangi buvai ištikimas mažuose dalykuose, pavesiu tau didelius. Eikš į savo šeimininko džiaugsmą!’

²⁴Elõjövén pedig az is, a ki az egy tálentomot kapta vala, monda: Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, a ki ott is aratsz, a hol nem vetettél, és ott is takarsz, a hol nem vetettél;

²⁴Priėjęs tas, kuris buvo gavęs vieną talentą, sakė: ‘Šeimininke, aš žinojau, kad tu­žmogus kietas: pjauni, kur nesėjai, ir renki, kur nebarstei.

²⁵Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentomodat a földbe; ímé megvan a mi a tied.

²⁵Pabijojęs nuėjau ir paslėpiau tavo talentą žemėje. Še, turėk, kas tavo’.

²⁶Az õ ura pedig felelvén, monda néki: Gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, a hol nem vetettem, és ott is takarok, a hol nem vetettem;

²⁶Jo šeimininkas jam atsakė: ‘Blogasis tarne, tinginy! Tu žinojai, kad aš pjaunu, kur nesėjau, ir renku, kur nebarsčiau.

²⁷El kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál; és én, megjövén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét.

²⁷Taigi privalėjai duoti mano pinigus pinigų keitėjams, o sugrįžęs būčiau atsiėmęs, kas mano, su palūkanomis.

²⁸Vegyétek el azért tõle a tálentomot, és adjátok annak, a kinek tíz tálentoma van.

²⁸Todėl atimkite iš jo talentą ir atiduokite tam, kuris turi dešimt talentų.

²⁹Mert mindenkinek, a kinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van.

²⁹Nes kiekvienam, kas turi, bus duota, ir jis turės su perteklium, o iš neturinčio bus atimta ir tai, ką jis turi.

³⁰És a haszontalan szolgát vessétek a külsõ sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.

³⁰Šitą niekam tikusį tarną išmeskite laukan į tamsybes. Ten bus verksmas ir dantų griežimas’ ”.

³¹Mikor pedig eljõ az embernek Fia az õ dicsõségében, és õ vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az õ dicsõségének királyiszékébe.

³¹“Kai ateis Žmogaus Sūnus savo šlovėje ir kartu su Juo visi šventi angelai, tada Jis atsisės savo šlovės soste.

³²És elébe gyûjtetnek mind a népek, és elválasztja õket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktõl.

³²Jo akivaizdoje bus surinkti visų tautų žmonės, ir Jis atskirs juos vienus nuo kitų, kaip piemuo atskiria avis nuo ožių.

³³És a juhokat jobb keze felõl, a kecskéket pedig bal keze felõl állítja.

³³Avis Jis pastatys dešinėje, o ožius­kairėje.

³⁴Akkor ezt mondja a király a jobb keze felõl állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.

³⁴Tuomet Karalius tars stovintiems dešinėje: ‘Ateikite, mano Tėvo palaimintieji, paveldėkite nuo pasaulio sukūrimo jums paruoštą karalystę!

³⁵Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem;

³⁵Nes Aš buvau išalkęs, ir jūs mane pavalgydinote, buvau ištroškęs, ir mane pagirdėte, buvau keleivis, ir mane priėmėte,

³⁶Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.

³⁶buvau nuogas, ir mane aprengėte, buvau ligonis, ir mane aplankėte, buvau kalinys, ir atėjote pas mane’.

³⁷Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna?

³⁷Tada teisieji klaus: ‘Viešpatie, kada gi matėme Tave alkaną ir pavalgydinome, ištroškusį ir pagirdėme?

³⁸És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna?

³⁸Kada gi matėme Tave keliaujantį ir priėmėme ar nuogą ir aprengėme?

³⁹Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna?

³⁹Kada gi matėme Tave sergantį ar kalinį ir aplankėme?’

⁴⁰És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.

⁴⁰Ir atsakys jiems Karalius: ‘Iš tiesų sakau jums, kiek kartų tai padarėte vienam iš šitų mažiausiųjų mano brolių, man padarėte’.

⁴¹Akkor szól majd az õ bal keze felõl állókhoz is: Távozzatok tõlem, ti átkozottak, az örök tûzre, a mely az ördögöknek és az õ angyalainak készíttetett.

⁴¹Tada Jis prabils ir į stovinčius kairėje: ‘Eikite šalin nuo manęs, prakeiktieji, į amžinąją ugnį, kuri paruošta velniui ir jo angelams!

⁴²Mert éheztem, és nem adtatok ennem; szomjúhoztam, és nem adtatok innom;

⁴²Nes Aš buvau išalkęs, ir jūs manęs nepavalgydinote, buvau ištroškęs, ir manęs nepagirdėte,

⁴³Jövevény voltam, és nem fogadtatok be engem; mezítelen voltam, és nem ruháztatok meg engem; beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem.

⁴³buvau keleivis, ir manęs nepriėmėte, nuogas, ir manęs neaprengėte, ligonis ir kalinys, ir manęs neaplankėte’.

⁴⁴Akkor ezek is felelnek majd néki, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, vagy szomjúhoztál, vagy hogy jövevény, vagy mezítelen, vagy beteg, vagy fogoly voltál, és nem szolgáltunk volna néked?

⁴⁴Tada jie atsakys: ‘Viešpatie, kada gi matėme Tave alkaną ar ištroškusį, ar keleivį, ar nuogą, ar ligonį, ar kalinį ir Tau nepatarnavome?’

⁴⁵Akkor felel majd nékik, mondván: Bizony mondom néktek, a mennyiben nem cselekedtétek meg egygyel eme legkisebbek közül, én velem sem cselekedtétek meg.

⁴⁵Tada Jis atsakys jiems: ‘Iš tiesų sakau jums: kiek kartų taip nepadarėte vienam šitų mažiausiųjų, man nepadarėte’.

⁴⁶És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre.

⁴⁶Ir šitie eis į amžinąjį kentėjimą, o teisieji į amžinąjį gyvenimą”.