¹Az éneklõmesternek Jeduthunnak, Dávid zsoltára.

¹Aš sakiau: “Saugosiu savo kelius, kad nenusidėčiau liežuviu; pažabosiu savo burną, kol nedorėlis tebėra priešais mane”.

²Mondám: nosza vigyázok útaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom szájamat, a míg elõttem van a hitetlen.

²Pasidariau visiškas nebylys, visko džiuginančio atsisakiau; mano skausmas pakilo,

³Elnémultam, vesztegléssel hallgattam a jóról, de fájdalmam felzaklatódott.

³įkaito širdis mano krūtinėje, bemąstant įsiliepsnojo; aš prabilau.

⁴Fölhevült bennem az én szívem, gondolatomban tûz gerjede fel, így szólék [azért] az én nyelvemmel:

⁴Viešpatie, leisk sužinoti mano pabaigą ir skaičių mano dienų, kad žinočiau, koks menkas aš esu.

⁵Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok.

⁵Mano dienų tik sprindis, mano amžius kaip niekas Tavo akivaizdoje. Kaip kvapas yra žmogaus gyvenimas.

⁶Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te elõtted, mint a semmi. Bizony merõ hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is! Szela.

⁶Kaip šešėlis vaikščioja žmogus, tuščiai stengiasi; krauna turtus ir nežino, kam jie atiteks.

⁷Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyûjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!

⁷Viešpatie, ko aš lauksiu? Mano viltis Tavyje.

⁸Most azért, mit reméljek, oh Uram?! Te benned van bizodalmam.

⁸Iš visų mano nusikaltimų išlaisvink mane. Nepadaryk manęs kvailojo pajuoka.

⁹Ments ki engem minden álnokságomból; ne tégy engem bolondok csúfjává!

⁹Pasidariau nebylys, neatveriu burnos, nes Tu tai padarei.

¹⁰Megnémultam, nem nyitom fel szájamat, mert te cselekedted.

¹⁰Atitrauk nuo manęs savo rūstybę. Nuo Tavo rankos smūgių aš nykstu.

¹¹Vedd le rólam a te ostorodat; kezed fenyítéke miatt elenyészem én.

¹¹Kai už kaltes baudi žmogų, suėdi kaip kandis, kas jam brangiausia. Žmogus­tik kvapas.

¹²Mikor a bûn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, mint moly, az õ szépségét. Bizony merõ hiábavalóság minden ember. Szela.

¹²Viešpatie, išgirsk mano maldą, šauksmą mano išklausyk! Netylėk dėl mano ašarų! Aš esu tik svečias pas Tave, praeivis kaip visi mano tėvai.

¹³Halld meg Uram az én könyörgésemet, figyelmezzél kiáltásomra, könyhullatásomra ne vesztegelj; mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér, mint minden én õsöm. [ (Psalms 39:14) Ne nézz reám, hadd enyhüljek meg, mielõtt elmegyek és nem leszek többé! ]

¹³Nugręžk nuo manęs savo žvilgsnį, kad atsigaučiau pirma, negu iškeliausiu ir pranyksiu.