1Az éneklõmesternek; Kóráh fiainak tanítása.
1Kaip elnė geidžia upelio vandens, taip mano siela geidžia Tavęs, o Dieve!
2Mint a szarvas kivánkozik a folyóvizekre, úgy kivánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten!
2Mano siela trokšta Dievo, gyvojo Dievo. Kada ateisiu ir pasirodysiu Dievo akivaizdoje?
3Szomjuhozik lelkem Istenhez, az élõ Istenhez; mikor mehetek el és jelenhetek meg Isten elõtt?
3Ašaros buvo man duona dieną ir naktį, kai jie kasdien man sakė: “Kur yra tavo Dievas?”
4Könyhullatásom volt kenyerem éjjel és nappal, mikor mindennap azt mondták nékem: "Hol van a te Istened?"
4Kai prisimenu tai, išlieju savo sielą, nes traukdavau su minia į Dievo namus, džiūgaudamas ir dėkodamas iškilmingoje eisenoje.
5Mikor ezekrõl emlékezem, megkeseredem lelkemben; mert nagy csoportban vonultam [ezelõtt] és ujjongó örömmel és hálaadással vezettem õket, az ünneplõ sokaságot, az Isten házáig.
5Ko taip nusiminei, mano siela, ir ko nerimsti manyje? Lauk Dievo, nes aš dar girsiu Jį už Jo veido pagalbą!
6Miért csüggedsz el lelkem és nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki az õ orczájának szabadításáért.
6Mano Dieve, mano siela liūdi manyje. Prisimenu Tave iš Jordano šalies ir Hermono, nuo Micaro kalno.
7Istenem! elcsügged bennem az én lelkem; azért emlékezem reád a Jordán és Hermon földjérõl, a Miczár hegyérõl.
7Gelmė šaukia gelmę, vandeniui triukšmingai krintant; Tavo bangos ir vilnys per mane liejas.
8Örvény örvényt hív elõ zuhatagjaid hangjára; minden vízáradásod és hullámod összecsap fölöttem!
8Dieną apreikš Viešpats savo malonę. Naktį giedosiu Jam, savo Dievui, kuris teikia man gyvybę.
9Nappal kiküldte kegyelmét az Úr, éjjel éneke volt velem, imádság az én életem Istenéhez.
9Tarsiu Viešpačiui, savo uolai: “Kodėl pamiršai mane? Kodėl turiu vaikščioti nuliūdęs, spaudžiamas priešo?”
10Hadd mondjam Istennek, az én kõszálamnak: Miért felejtkeztél el rólam? Miért kell gyászban járnom ellenség háborgatása miatt?
10Kenčiu lyg kaulus laužant, priešai tyčiojasi iš manęs, kasdien klausdami: “Kur yra tavo Dievas?”
11Mintha zúzódás volna csontjaimban, mikor gyaláznak engem az én szorongatóim, naponként ezt mondván nékem: Hol van a te Istened? [ (Psalms 42:12) Miért csüggedsz el lelkem, és miért nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki, az én szabadítómnak és Istenemnek. ]
11Ko taip nusiminei, mano siela, ir ko nerimsti manyje? Lauk Dievo, nes aš dar girsiu Jį, savo veido pagalbą ir savo Dievą.