¹Ezután megnyitá Jób az õ száját, és megátkozá az õ napját.

¹Därefter upplät Job sin mun och förbannade sin födelsedag;

²És szóla Jób, és monda:

²Job tog till orda och sade:

³Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.

³Må den dag utplånas, på vilken jag föddes, och den natt som sade: »Ett gossebarn är avlat.»

⁴Az a nap legyen sötétség, ne törõdjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.

⁴Må den dagen vändas i mörker, må Gud i höjden ej fråga efter den och intet dagsljus lysa däröver.

⁵Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; [a] felhõ lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.

⁵Mörkret och dödsskuggan börde den åter, molnen lägre sig över den; förskräcke den allt som kan förmörka en dag.

⁶Az az éjszaka! Sûrû sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendõnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.

⁶Den natten må gripas av tjockaste mörker; ej må den få fröjda sig bland årets dagar, intet rum må den finna inom månadernas krets.

⁷Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.

⁷Ja, ofruktsam blive den natten, aldrig höje sig jubel under den.

⁸Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.

⁸Må den förbannas av dem som besvärja dagar, av dem som förmå mana upp Leviatan.

⁹Sötétüljenek el az õ estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!

⁹Må dess grynings stjärnor förmörkas, efter ljus må den bida, utan att det kommer, morgonrodnadens ögonbryn må den aldrig få se;

¹⁰Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elõl a nyomorúságot.

¹⁰eftersom den ej tillslöt dörrarna till min moders liv, ej lät olyckan förbliva dold för mina ögon.

¹¹Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?

¹¹Varför fick jag ej dö strax i modersskötet, förgås vid det jag kom ut ur min moders liv?

¹²Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlõkre, hogy szopjam?!

¹²Varför funnos knän mig till mötes, och varför bröst, där jag fick di?

¹³Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék -

¹³Hade så icke skett, låge jag nu i ro, jag finge då sova, jag njöte då min vila,

¹⁴Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kõhalmokat építenek.

¹⁴vid sidan av konungar och rådsherrar i landet, män som byggde sig palatslika gravar,

¹⁵Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.

¹⁵ja, vid sidan av furstar som voro rika på guld och hade sina hus uppfyllda av silver;

¹⁶Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?

¹⁶eller vore jag icke till, lik ett nedgrävt foster, lik ett barn som aldrig fick se ljuset.

¹⁷Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstõl, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.

¹⁷Där hava ju de ogudaktiga upphört att rasa, där få de uttröttade komma till vila;

¹⁸A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.

¹⁸där hava alla fångar fått ro, de höra där ingen pådrivares röst.

¹⁹Kicsiny és nagy ott [egyenlõ,] és a szolga az õ urától szabad.

¹⁹Små och stora äro där varandra lika, trälen har där blivit fri ifrån sin herre.

²⁰Mért is ad [Isten] a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivûeknek?

²⁰Varför skulle den olycklige skåda ljuset? Ja, varför gives liv åt dem som plågas så bittert,

²¹A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.

²¹åt dem som vänta efter döden, utan att den kommer, och spana därefter mer än efter någon skatt,

²²A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.

²²åt dem som skulle glädjas -- ja, intill jubel -- och fröjda sig, allenast de funne sin grav;

²³A férfiúnak, a ki útvesztõbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.

²³varför åt en man vilkens väg är höljd i mörker, åt en man så kringstängd av Gud?

²⁴Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.

²⁴Suckan har ju blivit mitt dagliga bröd, och såsom vatten strömma mina klagorop.

²⁵Mert a mitõl remegve remegtem, az jöve reám, és a mitõl rettegtem, az esék rajtam.

²⁵ty det som ingav mig förskräckelse, det drabbar mig nu, och vad jag fruktade för, det kommer över mig.

²⁶Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.

²⁶Jag får ingen rast, ingen ro, ingen vila; ångest kommer över mig.