1És felele a témáni Elifáz, és monda:
1Därefter tog Elifas från Teman till orda och sade:
2Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtõztetni magát a beszédben?
2Misstycker du, om man dristar tala till dig? Vem kan hålla tillbaka sina ord?
3Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerõsítetted;
3Se, många har du visat till rätta, och maktlösa händer har du stärkt;
4A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszketõ térdeket megerõsítetted;
4dina ord hava upprättat den som stapplade, och åt vacklande knän har du givit kraft.
5Most, hogy rád jött [a sor], zokon veszed; hogy téged ért [a baj,] elrettensz!
5Men nu, då det gäller dig själv, bliver du otålig, när det är dig det drabbar, förskräckes du.
6Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed- é utaidnak becsületessége?
6Skulle då icke din gudsfruktan vara din tillförsikt och dina vägars ostrafflighet ditt hopp?
7Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?
7Tänk efter: när hände det att en oskyldig fick förgås? och var skedde det att de redliga måste gå under?
8A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.
8Nej, så har jag sett det gå, att de som plöja fördärv och de som utså olycka, de skörda och sådant;
9Az Istennek lehelletétõl elvesznek, az õ haragjának szelétõl elpusztulnak.
9för Guds andedräkt förgås de och för en fnysning av hans näsa försvinna de.
10Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.
10Ja, lejonets skri och rytarens röst måste tystna, och unglejonens tänder brytas ut;
11Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nõstény oroszlán kölykei elszélednek.
11Det gamla lejonet förgås, ty det finner intet rov, och lejoninnans ungar bliva förströdda.
12Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.
12Men till mig smög sakta ett ord, mitt öra förnam det likasom en viskning,
13Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.
13När tankarna svävade om vid nattens syner och sömnen föll tung på människorna,
14Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.
14då kom en förskräckelse och bävan över mig, med rysning fyllde den alla ben i min kropp.
15Valami szellem suhant el elõttem, s testemnek szõre felborzolódék.
15En vindpust for fram över mitt ansikte, därvid reste sig håren på min kropp.
16Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim elõtt, mély csend, és [ilyen] szót hallék:
16Och något trädde inför mina ögon, en skepnad vars form jag icke skönjde; och jag hörde en susning och en röst:
17Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az õ teremtõje elõtt tiszta-é az ember?
17»Kan då en människa hava rätt mot Gud eller en man vara ren inför sin skapare?
18Ímé az õ szolgáiban sem bízhatik és az õ angyalaiban is talál hibát:
18Se, ej ens på sina tjänare kan han förlita sig, jämväl sina änglar måste han tillvita fel;
19Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!
19huru mycket mer då dem som bo i hyddor av ler, dem som hava sin grundval i stoftet! De krossas sönder så lätt som mal;
20Reggeltõl estig gyötrõdnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.
20när morgon har bytts till afton, ligga de slagna; innan man aktar därpå, hava de förgåtts för alltid.
21Ha kiszakíttatik belõlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?
21Ja, deras hyddas fäste ryckes bort för dem, oförtänkt måste de dö.»