1Jób pedig felele, és monda:
1Då tog Job till orda och sade:
2Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!
2Ack att min grämelse bleve vägd och min olycka lagd jämte den på vågen!
3Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.
3Se, tyngre är den nu än havets sand, därför kan jag icke styra mina ord.
4Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.
4Ty den Allsmäktiges pilar hava träffat mig, och min ande indricker deras gift; ja, förskräckelser ifrån Gud ställa sig upp mot mig.
5Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bõg-é az ökör az õ abrakja mellett?
5Icke skriar vildåsnan, när hon har friskt gräs, icke råmar oxen, då han står vid sitt foder?
6Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?
6Men vem vill äta den mat som ej har smak eller sälta, och vem finner behag i slemörtens saft?
7Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!
7Så vägrar nu min själ att komma vid detta, det är för mig en vämjelig spis.
8Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;
8Ack att min bön bleve hörd, och att Gud ville uppfylla mitt hopp!
9És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
9O att det täcktes Gud att krossa mig, att räcka ut sin hand och avskära mitt liv!
10Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
10Då funnes ännu för mig någon tröst, jag kunde då jubla, fastän plågad utan förskoning; jag har ju ej förnekat den Heliges ord.
11Micsoda az én erõm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtõztessem magam?!
11Huru stor är då min kraft, eftersom jag alltjämt bör hoppas? Och vad väntar mig för ände, eftersom jag skall vara tålig?
12Kövek ereje-é az én erõm, avagy az én testem aczélból van-é?
12Min kraft är väl ej såsom stenens, min kropp är väl icke av koppar?
13Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tõlem?!
13Nej, förvisso gives ingen hjälp för mig, var utväg har blivit mig stängd.
14A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.
14Den förtvivlade borde ju röna barmhärtighet av sin vän, men se, man övergiver den Allsmäktiges fruktan,
15Atyámfiai hûtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.
15Mina bröder äro trolösa, de äro såsom regnbäckar, ja, lika bäckarnas rännilar, som snart sina ut,
16A melyek szennyesek a jégtõl, a melyekben [olvadt] hó hömpölyög;
16som väl kunna gå mörka av vinterns flöden, när snön har fallit och gömt sig i dem,
17Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hõség miatt fenékig száradnak.
17men som åter försvinna, när de träffas av hettan, och torka bort ifrån sin plats, då värmen kommer.
18Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba [utánok] és elvesznek.
18Vägfarande där i trakten vika av till dem, men de finna allenast ödslighet och måste förgås.
19Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.
19Temas vägfarande skådade dithän, Sabas köpmanståg hoppades på dem;
20Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.
20men de kommo på skam i sin förtröstan, de sågo sig gäckade, när de hade hunnit ditfram.
21Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.
21Ja, likaså ären I nu ingenting värda, handfallna stån I av förfäran och förskräckelse.
22Hát mondtam-é: adjatok nékem [valamit,] és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?
22Har jag då begärt att I skolen giva mig gåvor, taga av edert gods för att lösa mig ut,
23Szabadítsatok ki engem az ellenség kezébõl, és a hatalmasok kezébõl vegyetek ki engem?
23att I skolen rädda mig undan min ovän, köpa mig fri ur våldsverkares hand?
24Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.
24Undervisen mig, så vill jag tiga, lären mig att förstå vari jag har farit vilse.
25Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?
25Gott är förvisso uppriktigt tal, men tillrättavisning av eder, vad båtar den?
26Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!
26Haven I då i sinnet att hålla räfst med ord, och skall den förtvivlade få tala för vinden?
27Még az árvának is néki esnétek, és [sírt] ásnátok a ti barátotoknak is?!
27Då kasten I väl också lott om den faderlöse, då lären I väl köpslå om eder vän!
28Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?
28Dock, må det nu täckas eder att akta på mig; icke vill jag ljuga eder mitt i ansiktet.
29Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.
29Vänden om! Må sådan orätt icke ske; ja, vänden ännu om, ty min sak är rättfärdig!
30Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?
30Skulle väl orätt bo på min tunga, och min mun, skulle den ej förstå vad fördärvligt är?