1Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.
1Vid Babels floder, där sutto vi och gräto, när vi tänkte på Sion.
2A fûzfákra, közepette, [oda] függesztettük hárfáinkat,
2I pilträden som där voro hängde vi upp våra harpor.
3Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, [mondván]: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!
3Ty de som höllo oss fångna bådo oss där att sjunga, och våra plågare bådo oss vara glada: »Sjungen för oss en av Sions sånger.»
4Hogyan énekelnõk az Úrnak énekét idegen földön?!
4Huru skulle vi kunna sjunga HERRENS sång i främmande land?
5Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!
5Nej, om jag förgäter dig, Jerusalem, så förgäte min högra hand sin tjänst.
6Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!
6Min tunga låde vid min gom, om jag upphör att tänka på dig, om jag icke låter Jerusalem vara min allra högsta glädje.
7Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!
7Tänk, HERRE, på Jerusalems dag, och straffa Edoms barn, dem som ropade: »Riven ned, riven ned det ända till grunden.»
8Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!
8Dotter Babel, du ödeläggelsens stad, säll är den som får vedergälla dig allt vad du har gjort oss.
9Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!
9Säll är den som får gripa dina späda barn och krossa dem mot klippan.