¹Dávidé. énekkel áldlak az istenek elõtt.

¹Av David. Jag vill tacka dig av allt mitt hjärta; inför gudarna vill jag lovsjunga dig.

²Szent templomod felé hajolok, s magasztalom nevedet kegyelmedért és igazságodért; mert minden neveden felül felmagasztalád a te beszédedet.

²Jag vill tillbedja, vänd mot ditt heliga tempel, och prisa ditt namn för din nåd och sanning, ty du har gjort ditt löftesord stort utöver allt vad ditt namn hade sagt.

³Mikor kiáltottam, meghallgattál engem, felbátorítottál engem, lelkemben erõ [támadt.]

³När jag ropade, svarade du mig; du gav mig frimodighet, och min själ fick kraft.

⁴Magasztal téged, Uram, e földnek minden királya, mikor meghallják szádnak beszédeit,

⁴HERRE, alla jordens konungar skola tacka dig, när de få höra din muns tal.

⁵És énekelnek az Úrnak útairól, mert nagy az Úr dicsõsége!

⁵De skola sjunga om HERRENS vägar, ty HERRENS ära är stor.

⁶Noha felséges az Úr, mégis meglátja az alázatost, a kevélyt pedig távolról ismeri.

⁶Ja, HERREN är hög, men han ser till det låga, och han känner den högmodige fjärran ifrån.

⁷Ha nyomorúságban vergõdöm, megelevenítesz; ellenségeim haragja ellen kinyújtod kezedet, és a te jobbkezed megment engemet.

⁷Om ock min väg går genom nöd, så behåller du mig vid liv; du räcker ut din hand till värn mot mina fienders vrede, och din högra hand frälsar mig.

⁸Elvégzi értem az Úr. Uram, a te kegyelmed örökkévaló: ne hagyd el a te kezeidnek alkotásait!

⁸HERREN skall fullborda sitt verk för mig. HERRE, din nåd varar evinnerligen; övergiv icke dina händers verk.