¹Miért dühösködnek a pogányok, és gondolnak hiábavalóságot a népek?

¹Varför larma hedningarna och tänka folken fåfänglighet?

²A föld királyai felkerekednek és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és az õ felkentje ellen:

²Jordens konungar resa sig upp, och furstarna rådslå med varandra, mot HERREN och hans smorde:

³Szaggassuk le az õ bilincseiket, és dobjuk le magunkról köteleiket!

³»Låt oss slita sönder deras bojor och kasta deras band ifrån oss.»

⁴Az egekben lakozó neveti, az Úr megcsúfolja õket.

⁴Han som bor i himmelen ler, HERREN bespottar dem.

⁵Majd szól nékik haragjában, és megrettenti õket gerjedelmében:

⁵Då talar han till dem i sin vrede, och i sin förgrymmelse förskräcker han dem:

⁶Én kentem ám fel az én királyomat a Sionon, az én szent hegyemen!

⁶»Jag själv har insatt min konung på Sion, mitt heliga berg.»

⁷Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged.

⁷Jag vill förtälja om vad beslutet är; HERREN sade till mig: »Du är min son, jag har i dag fött dig.

⁸Kérjed tõlem és odaadom néked a pogányokat örökségül, és birtokodul a föld határait.

⁸Begär av mig, så skall jag giva dig hedningarna till arvedel och jordens ändar till egendom.

⁹Összetöröd õket vasvesszõvel: széjjelzúzod õket, mint cserépedényt.

⁹Du skall sönderslå dem med järnspira, såsom lerkärl skall du krossa dem.»

¹⁰Azért, királyok, legyetek eszesek, és okuljatok földnek bírái!

¹⁰Så kommen nu till förstånd, I konungar; låten varna eder, I domare på jorden.

¹¹Szolgáljátok az Urat félelemmel, és örüljetek reszketéssel.

¹¹Tjänen HERREN med fruktan, och fröjden eder med bävan.

¹²Csókoljátok a Fiút, hogy meg ne haragudjék és el ne veszszetek az úton, mert hamar felgerjed az õ haragja. Boldogok mindazok, a kik õ benne bíznak!

¹²Hyllen sonen, så att han icke vredgas och I förgåns på eder väg; ty snart kunde hans vrede upptändas. Saliga äro alla de som taga sin tillflykt till honom.