1Jõjjetek el, örvendezzünk az Úrnak; vígadozzunk a mi szabadításunk kõsziklájának!
1Kommen, låtom oss höja glädjerop till HERREN, jubel till vår frälsnings klippa.
2Menjünk elébe hálaadással; vígadozzunk néki zengedezésekkel.
2Låtom oss träda fram för hans ansikte med tacksägelse och höja jubel till honom med lovsånger.
3Mert nagy Isten az Úr, és nagy király minden istenen felül.
3Ty HERREN är en stor Gud, en stor konung över alla gudar.
4A kinek kezében vannak a földnek mélységei, és a hegyeknek magasságai is az övéi.
4Han har jordens djup i sin hand, och bergens höjder äro hans;
5A kié a tenger, és õ alkotta is azt, és a szárazföldet is az õ kezei formálták.
5hans är havet, ty han har gjort det, och hans händer hava danat det torra.
6Jõjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az Úr elõtt, a mi alkotónk elõtt!
6Kommen, låtom oss tillbedja och nedfalla, låtom oss knäböja för HERREN, vår skapare.
7Mert õ a mi Istenünk, mi pedig az õ legelõjének népei és az õ kezének juhai vagyunk; vajha ma hallanátok az õ szavát.
7Ty han är vår Gud, och vi äro det folk som han har till sin hjord, vi äro får som stå under hans vård.
8Ne keményítsétek meg a ti szíveteket, mint Meribáhnál, mint Maszszáh napján a pusztában:
8O att I villen i dag höra hans röst! Förhärden icke edra hjärtan såsom i Meriba, såsom på Massas dag i öknen,
9A hol megkisértettek engem a ti atyáitok; próbára tettek engem, jóllehet látták az én cselekedetemet.
9där edra fäder frestade mig, där de prövade mig, fastän de hade sett mina verk.
10Negyven esztendeig bosszankodtam [e] nemzetségen, és mondám: Tévelygõ szívû nép õk, és nem tudják õk az én útamat!
10I fyrtio år var det släktet mig till leda, och jag sade: »De äro ett folk som far vilse med sitt hjärta, och de vilja icke veta av mina vägar.»
11A kiknek megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmam [helyére.]
11Så svor jag då i min vrede: »De skola icke komma in i min vila.»