1Lelkembõl útálom az életemet, megeresztem felõle panaszomat; szólok az én lelkem keserûségében.
1Mu hing on elust tüdinud, ma annan voli oma kaebusele, ma räägin oma hingekibeduses,
2Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!
2ma ütlen Jumalale: Ära mõista mind hukka! Anna mulle teada, miks sa mind kimbutad!
3Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?
3Kas sinu meelest on hea, et sa rõhud mind, et sa põlgad oma kätetööd, aga valgustad õelate nõupidamist?
4Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?
4Ons sul lihalikud silmad või näed sa, nagu inimene näeb?
5Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?
5Ons su päevad nagu inimese päevad või on su aastad nagu mehe aastad,
6Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.
6et sa uurid mu süüd ja nõuad taga mu pattu,
7Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedbõl kiszabadítson!
7kuigi sa tead, et mina ei ole süüdlane ja et ei ole kedagi, kes sinu käest võiks päästa?
8Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!
8Sinu käed kujundasid ja valmistasid mind üheskoos ümberringi - ja sa neelad mu ära!
9Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?
9Pea meeles, et sa mind oled teinud otsekui savist. Ja nüüd tahad mind jälle viia tagasi põrmu.
10Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?
10Eks sa ole mind valanud nagu piima ja lasknud kalgendada juustu sarnaselt?
11Bõrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.
11Sa katsid mind naha ja lihaga ning põimisid ühte kontide ja kõõlustega.
12Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed õrizte az én lelkemet.
12Sa andsid mulle elu ja osaduse, ja su hoolitsus hoidis mu vaimu.
13De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:
13Aga selle sa talletasid oma südamesse, ma tean, et sul oli meeles see:
14Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bûnöm alól nem mentesz föl engem.
14kui mina pattu teen, siis valvad sina mind ega jäta mind karistamata.
15Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!
15Häda mulle, kui oleksin süüdi! Aga isegi õigena ei julge ma pead tõsta, olles täis häbi ja nähes oma viletsust.
16Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.
16Ja kui ma tõusekski, sa ajaksid mind taga nagu lõvi ja teeksid jälle mu kallal imetegusid.
17Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.
17Sa tood mu vastu uusi tunnistajaid ja kasvatad oma viha mu vastu, üha pannes vaeva mulle peale.
18Miért is hoztál ki engem anyámnak méhébõl? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!
18Miks tõid mind välja emaihust? Oleksin ometi hinge heitnud, et ükski silm ei oleks mind näinud!
19Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhébõl sírba vittek volna!
19Siis oleks mind viidud emaüsast hauda, otsekui mind ei oleks olnudki.
20Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tõlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,
20Eks lakka mu päevade pisku? Jäta mind, et võiksin olla pisutki rõõmsam,
21Mielõtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;
21enne kui ma tagasitulekuta lähen pimeduse ja surmavarju maale,
22Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürû setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürû setétség.
22maale, kus pimedus on pilkane, kus on surmavari ja kaos ja kus valguski on pimedus!'