1Az asszonytól született ember rövid életû és háborúságokkal bõvelkedõ.
1Inimesel, naisest sündinul, on lühikesed elupäevad ja palju tüli.
2Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
2Ta tõuseb nagu lilleke ja ta lõigatakse ära, ta põgeneb nagu vari ega jää püsima.
3Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
3Ometi pead sa seesugust silmas ja viid mind enesega kohtu ette.
4Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
4Kes võib roojasest teha puhta? Mitte keegi!
5Nincsenek-é meghatározva napjai? Az õ hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
5Kuna tema elupäevad on määratud ja tema kuude arv on sinu käes - sa oled pannud piiri, millest ta ei saa üle minna -,
6Fordulj el azért tõle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
6siis pööra oma pilk tema pealt ära ja jäta ta rahule, seni kui ta päevilisena oma päevast rõõmu tunneb!
7Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az õ hajtásai el nem fogynak.
7Sest puulgi on lootus: kui ta maha raiutakse, siis ta võrsub taas ja tal pole võsudest puudu.
8Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
8Kuigi ta juur maa sees kõduneb ja känd mullas sureb,
9A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
9hakkab ta veehõngust haljendama ja võsusid ajama otsekui istik.
10De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van õ?
10Aga kui mees sureb ja kaob, kui inimene hinge heidab - kus on ta siis?
11Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
11Vesi voolab järvest ja jõgi taheneb ning kuivab,
12Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az õ álmukból.
12nõnda heidab inimene magama ega tõuse enam. Enne kui taevaid pole enam, nad ei ärka, neid ei äratata unest.
13Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!
13Oh, et sa varjaksid mind surmavallas, peidaksid, kuni su viha möödub; et sa määraksid mulle aja ja siis peaksid mind meeles.
14Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? [Akkor] az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
14Kui mees sureb, kas ta ärkab jälle ellu? Ma ootaksin kogu oma sundaja, kuni mu vabastus tuleb.
15Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
15Sa hüüaksid ja ma vastaksin sulle, sa igatseksid oma kätetööd.
16De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
16Nüüd loed sa aga mu samme, ei lähe mööda mu patust.
17Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bûneimhez.
17Mu üleastumine on pitseriga suletud kukrusse ja sa katad kinni mu süü.
18Még a hegy is szétomlik, ha eldõl; a szikla is elmozdul helyérõl;
18Aga variseb ju ka mägi ja kalju nihkub paigast,
19A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
19vesi kulutab kive, vihmavaling uhub maamulla - nõnda hävitad sina inimese lootuse.
20Hatalmaskodol rajta szüntelen és õ elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el õt.
20Sina alistad tema igaveseks ja ta peab minema, muudad ta näo ja saadad ta ära.
21Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törõdik velök.
21Kas ta lapsi austatakse - tema ei saa seda teada, või kas neid põlatakse - tema seda ei märka.
22Csak õmagáért fáj még a teste, és a lelke is õmagáért kesereg.
22Tema tunneb valu ainult omaenese ihus ja leina omaenese hinges.'