1Felele pedig Jób, és monda:
1Aga Iiob rääkis ja ütles:
2Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!
2'Sellesarnast olen ma palju kuulnud, te kõik olete tüütavad trööstijad.
3Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy [így] felelsz?
3Kas sel tuule rääkimisel ei olegi lõppu, või mis kihutab sind rääkima?
4Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;
4Minagi võiksin rääkida nagu teie, kui oleksite minu asemel; minagi võiksin teie vastu sõnadega hiilata ja teie pärast pead vangutada.
5Erõsíthetnélek titeket [csak] a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené [fájdalmatokat.]
5Ma võiksin teid oma suuga kinnitada ja mitte keelata oma huulte kaastundeavaldust.
6Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserûségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tõlem?
6Kui ma räägin, ei vähene mu valu, ja kas see siiski minust lahkub, kui ma lõpetan?
7Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.
7Aga nüüd on Jumal mind väsitanud. Ta on hävitanud kõik mu omaksed.
8Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtõl-szembe bizonyít ellenem.
8Ta on haaranud mind - sellest tuli tunnistaja, kes tõusis mu vastu -, mu kõhnus süüdistab mind näkku.
9Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.
9Ta viha rebis ja kiusas mind, ta kiristas mu pärast hambaid. Minu vaenlane teritab mu vastu oma silmi.
10Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsõdültek ellenem.
10Nad ajavad suu ammuli mu vastu, löövad mind pilgates põsele; nad kogunevad hulganisti mu vastu.
11Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.
11Jumal andis mind nurjatuile ja tõukas mind õelate kätte.
12Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tûzött ki magának.
12Ma elasin rahus, aga ta vapustas mind, ta haaras mind kuklast ja lõi mind puruks; ta pani mind enesele märklauaks,
13Körülvettek az õ íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.
13ta nooled ümbritsevad mind. Ta lõhestab armutult mu neerud, ta valab mu sapi maa peale.
14Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hõs.
14Ta murrab mind murd murru peale, ta ründab mind otsekui sõdur.
15Zsák-ruhát varrék az én [fekélyes] bõrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.
15Ma õmblesin enesele ihu jaoks kotiriide ja torkasin oma sarve põrmu.
16Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka [szállt;]
16Mu nägu punetab nutust ja mu laugudel on sünge vari,
17Noha erõszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.
17kuigi mu käes ei ole ülekohut ja kuigi mu palve on siiras.
18Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!
18Oh maa, ära kata mu verd, ja mu kisendamisel ärgu olgu puhkepaika!
19Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!
19Vaata, nüüdki on mul tunnistaja taevas ja eestkõneleja kõrgustes.
20Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,
20Mu sõbrad on pilkajad - Jumala poole on mu pisarais silm,
21Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az õ felebarátjával való dolgát.
21et ta kohut mõistaks mehe ja Jumala vahel, otsekui inimese ja ta ligimese vahel.
22Mert a kiszabott esztendõk letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. [ (Job 16:23) Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír. ]
22Sest veel pisut aastaid ja ma lähen teele, millelt ma ei pöördu tagasi.