1Jób pedig folytatá az õ beszédét, és monda:
1Ja Iiob jätkas oma kõnet ning ütles:
2Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten õrzött engem!
2'Kes annaks mulle tagasi endised kuud, need päevad, mil Jumal mind hoidis,
3Mikor az õ szövétneke fénylett fejem fölött, [s] világánál jártam a setétet;
3kui oma lampi mu pea kohal laskis paista tema, kelle valgusega ma käisin pimeduses,
4A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
4et ma võiksin olla nagu oma nooruspäevil, mil Jumala osadus oli mu telgi peal,
5Mikor még a Mindenható velem volt, [és] körültem voltak gyermekeim;
5kui Kõigevägevam oli alles mu juures ja mu lapsed viibisid mu ümber,
6Mikor lábaimat [édes] tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
6kui mu sammud ujusid piimas ja kalju laskis mulle voolata õliojasid?
7Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
7Kui ma siis läksin linna värava juurde, kui ma seadsin oma istme turu peale,
8Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek [és ]állottak.
8siis mind nähes pugesid noored mehed peitu ja elatanud tõusid üles ning jäid seisma,
9A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
9pealikud lakkasid kõnelemast ja panid käe suu peale,
10A fõemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
10vürstide hääl vaikis ja nende keel kleepus suulakke.
11Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felõlem.
11Tõesti, kelle kõrv mind kuulis, see kiitis mind õnnelikuks, ja kelle silm mind nägi, see tunnistas minu kasuks,
12Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
12sest ma päästsin viletsa, kes appi hüüdis, ja vaeslapse, kellel ei olnud aitajat.
13A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
13Mulle sai osaks hukkuja õnnistus ja ma panin hõiskama lese südame.
14Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
14Ma riietusin õiglusesse, ja mu õigus ehtis mind nagu kuub ja kübar.
15A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
15Ma olin pimedale silmadeks ja jalutule jalgadeks.
16A szûkölködõknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
16Ma olin vaestele isaks ja ma uurisin isegi tundmatu tüliasja.
17Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
17Ma purustasin ülekohtutegija lõualuud ja tõmbasin saagi ta hammaste vahelt.
18Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
18Seepärast ma mõtlesin: 'Küllap ma heidan hinge oma pesas ja mu päevade hulk on nagu liiv.
19Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
19Mu juur jääb avatuks veele ja mu okste peal on öösiti kaste.
20Dicsõségem megújul velem, és kézívem erõsebbé lesz kezemben.
20Mu au on alati uus ja amb mu käes on ikka laskevalmis.'
21Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
21Nad kuulasid mind ja ootasid, ning vaikisid, kui ma nõu andsin.
22Az én szavaim után nem szóltak többet, [s harmatként] hullt []rájok beszédem.
22Pärast mu kõnet nad ei rääkinud enam, sest mu sõnad otse voolasid nende peale.
23Mint az esõre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
23Nad ootasid mind nagu vihma ja ajasid suud ammuli otsekui hilisvihma pärast.
24Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
24Ma naeratasin neile, kui neil puudus usk, ja nad ei tumestanud mu lahket nägu.
25[Örömest] választottam útjokat, mint fõember ültem [ott;] úgy laktam [ott,] mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
25Mina valisin neile tee ja istusin ise esikohal, elasin nagu kuningas väehulga keskel, otsekui leinajate trööstija.