1Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
1Aga nüüd naeravad mind need, kes elupäevilt on minust nooremad, kelle isasid ma ei arvanud väärt panna oma karjakoerte sekka.
2Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
2Mis kasu oleks mul isegi nende käte rammust, kui neil elujõudki on kadunud,
3Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
3kui nad puudusest ja näljast kurnatuina närivad puhtaks isegi põuase maa, kus eile oli laastamine ja hävitus?
4A kik keserû füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
4Nad nopivad põõsaste juurest soolaheina ja leetpõõsa juur on neile leivaks.
5Az emberek közül kiûzik õket, úgy hurítják õket, mint a tolvajt.
5Nad on teiste hulgast ära aetud, nende peale karjutakse nagu varga peale.
6Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
6Nad peavad elama orunõlvades, muld- ja kaljukoobastes.
7A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
7Nad karjuvad põõsaste vahel, nad kogunevad kureherneste alla -
8Esztelen legények, sõt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
8jõledad inimesed, nimetu rahva lapsed, kes on maalt välja aetud.
9És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
9Ja nüüd olen mina saanud neile pilkelauluks, pean olema neile sõnakõlksuks.
10Útálnak engem, messze távoznak tõlem, és nem átalanak pökdösni elõttem.
10Nad jälestavad mind, hoiduvad minust ega jäta mulle näkku sülitamata.
11Sõt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát elõttem kivetik.
11Sest Jumal vallandas mu ammunööri ja alandas mind, ja nemad heitsid ohjad mu ees ära.
12Jobb felõl ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
12Paremalt poolt tõuseb see rämps: nad löövad mul jalad alt ja valmistavad minu jaoks oma hukatusteid.
13Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
13Nad rikuvad mu jalgraja, aitavad kaasa mu hukkumiseks, ükski ei hoia neid tagasi.
14Mint valami széles résen, úgy rontanak elõ, pusztulás között hömpölyögnek [ide].
14Nad tulevad nagu läbi laia prao, veeretavad endid sisse tormi ajal.
15Rettegések fordultak ellenem, mint vihar ûzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhõ.
15Mu kallale on asunud suur hirm: mu väärikus on otsekui tuulest viidud ja mu õnn on nagu möödunud pilv.
16Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
16Ja nüüd on hing mu sees valatud tühjaks, viletsuspäevad on mind kätte saanud.
17Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
17Öösiti pistab mul kontides ja mu valud ei pea vahet.
18A sok erõlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
18Suure jõuga haarab ta mind rõivaist; see pigistab mind otsekui kuuekaelus.
19A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
19Jumal on heitnud mind savi sisse, ma olen saanud põrmu ja tuha sarnaseks.
20Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és [csak] nézel reám!
20Ma kisendan su poole, aga sa ei vasta mulle, ma seisan siin, aga sa ainult silmitsed mind.
21Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
21Sa oled muutunud julmaks mu vastu, sa kiusad mind oma vägeva käega.
22Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
22Sa tõstad mind tuule kätte, lased mind ajada, tormihood lohistavad mind.
23Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élõ gyülekezõ házába;
23Tõesti, ma tean, et sa saadad mind surma - kõigi elavate kogunemiskotta.
24De a roskadóban levõ ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendõben van, ne kiáltson-é segítségért?
24Eks rusu all olija siruta käed, eks hukkuja karju appi?
25Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szûkölködõ miatt nem volt-é lelkem szomorú?
25Kas mina ei nutnud selle pärast, kellel oli raske aeg? Kas mul ei olnud kaastunnet vaesele?
26Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
26Aga kui ma ootasin head, tuli õnnetus, ja kui ma igatsesin valgust, tuli pimedus.
27Az én bensõm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
27Mu sisemus keeb ega rahune, mind on tabanud viletsuspäevad.
28Feketülten járok, de nem a nap hõsége miatt; felkelek a gyülekezetben [és] kiáltozom.
28Ma käin mustana, aga mitte päikesest, tõusen koguduses üles ja karjun appi.
29Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
29Ma olen ðaakalitele vennaks ja jaanalindudele seltsiliseks.
30Bõröm feketül[ten hámlik le] rólam, és csontom elég a hõség miatt.
30Mu ihunahk on muutunud mustaks ja mu kondid hõõguvad kuumusest.
31Hegedûm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
31Mu kandlemängust kujunes lein ja mu vilepilliloost nutjate hääl.