¹Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az õ napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?

¹Eks ole inimesel maa peal võitlemist ja tema päevad nagu palgalise päevad?

²A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az õ bérét:

²Otsekui sulane, kes igatseb varju, ja nagu palgaline, kes ootab oma tasu,

³Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.

³nõnda sain ma enesele pärisosaks piinakuud ja mulle määrati vaevaööd.

⁴Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással [reggeli] szürkületig.

⁴Kui ma magama heidan, siis ma mõtlen: 'Millal võin tõusta?' ja kui olen üles tõusnud, siis: 'Millal tuleb õhtu?' Ma olen koiduni täis rahutust.

⁵Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bõröm összehúzódik és meggennyed.

⁵Mu ihu on kaetud ussikeste ja mullakamaraga, mu nahk on kärnas ja kurtunud.

⁶Napjaim gyorsabbak voltak a vetélõnél, és most reménység nélkül tünnek el.

⁶Mu päevad on kärmemad kui süstik ja lõpevad lootuseta.

⁷Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.

⁷Pea meeles, et mu elu on otsekui tuuleiil, ei saa mu silm enam õnne näha.

⁸Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám [veted] szemed, de már nem vagyok!

⁸Enam ei näe mind silm, mis mind praegu vaatab, su silmad otsivad mind, aga mind ei ole enam.

⁹A felhõ eltünik és elmegy, így a ki leszáll a [sír]ba, nem jõ fel [többé].

⁹Pilv kaob ja läheb ära: nõnda ei tõuse ka see, kes läheb alla surmavalda.

¹⁰Nem tér vissza többé az õ hajlékába, és az õ helye nem ismeri õt többé.

¹⁰Ta ei tule enam tagasi oma kotta ja tema ase ei tunne teda enam.

¹¹Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserûségében.

¹¹Seepärast ei taha minagi keelata oma suud: ma räägin oma vaimu ahastuses, kaeblen oma hinge kibeduses.

¹²Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy õrt állítasz ellenem?

¹²Kas ma olen meri või meremadu, et sa paned mu üle valve?

¹³Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:

¹³Kui ma mõtlen: 'Mu voodi peab mind trööstima, mu magamisase mu kaebust kandma',

¹⁴Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;

¹⁴siis sa kohutad mind unenägudes ja teed mulle hirmu nägemustega,

¹⁵Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.

¹⁵nõnda et mu hing peab paremaks lämbumist, pigem surm kui need mu kondid!

¹⁶Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tõlem, mert nyomorúság az én életem.

¹⁶Küllalt! Ma ei taha elada igavesti! Jäta mind! Mu päevad ongi ju ainult õhk.

¹⁷Micsoda az ember, hogy õt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?

¹⁷Mis on inimene, et sa pead teda suureks ja et sa paned teda tähele,

¹⁸Meglátogatod õt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod õt.

¹⁸vaatad ta järele igal hommikul ja katsud teda läbi igal hetkel?

¹⁹Míglen nem fordítod el tõlem szemedet, nem távozol csak addig is tõlem, a míg nyálamat lenyelem?

¹⁹Kas sa ei pööragi oma pilku ära mu pealt ega jäta mind süljeneelamise ajakski?

²⁰Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek õrizõje? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.

²⁰Kui ma ka olen pattu teinud, mida ma siis sellega teen sinule, sa inimese valvur? Miks panid minu enesele märklauaks ja miks olen saanud sulle koormaks?

²¹És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bûnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.

²¹Miks sa ei anna andeks mu üleastumist ega võta ära mu süüd? Sest nüüd ma lähen mulda magama ja kui sa mind otsid, siis ei ole mind enam.'