1Fiam, tartsd meg az én beszédeimet, és az én parancsolataimat rejtsd el magadnál.
1Mu poeg, hoia mu sõnu ja pane mu käsud enesele tallele!
2Az én parancsolatimat tartsd meg, és élsz; és az én tanításomat mint a szemed fényét.
2Pea mu käske, et sa jääksid elama, hoia mu õpetust kui oma silmatera!
3Kösd azokat ujjaidra, írd fel azokat szíved táblájára.
3Seo need enesele sõrmede ümber, kirjuta need oma südamelauale!
4Mondd ezt a bölcseségnek: Én néném vagy te; és az eszességet ismerõsödnek nevezd,
4Ütle tarkusele: 'Sa oled mu õde!' ja hüüa arukust sugulaseks,
5Hogy megõrizzen téged a nem hozzád tartozó asszonytól, és az õ beszédivel hizelkedõ idegentõl.
5et see hoiaks sind võõra naise eest, võõramaa naise eest, kes räägib libedaid sõnu.
6Mert házam ablakán, a rács mögül néztem,
6Sest oma koja aknast, aknaavast ma vaatasin
7És láték a bolondok között, eszembe vevék a fiak között egy bolond ifjat,
7ja nägin kogenematute seas, märkasin poiste hulgas arutut noormeest:
8A ki az utczán jár, annak szeglete mellett, a házához menõ úton lépeget,
8ta käis mööda tänavat kuni selle nurgani ja sammus siis naise koja poole,
9Alkonyatkor, nap estjén, és setét éjfélben.
9videvikus, kui päev jõudis õhtule, südaööl ja pimedas.
10És ímé, egy asszony eleibe jõ, paráznának öltözetében, álnok az õ elméjében.
10Ja vaata, naine tuli temale vastu, hooraehtes ja kavala südamega.
11Mely csélcsap és vakmerõ, a kinek házában nem maradhatnak meg az õ lábai.
11Ta oli rahutu ja isemeelne, ta jalad ei püsinud kodus:
12Néha az utczán, néha a tereken van, és minden szegletnél leselkedik.
12mõnikord oli ta tänaval, mõnikord turgudel, ja ta varitses iga nurga juures.
13És megragadá õt és megcsókolá õt, és szemtelenségre vetemedvén, monda néki:
13Ta haaras temast kinni, suudles teda ja ütles temale häbitu näoga:
14Hálaáldozattal tartoztam, ma adtam meg fogadásimat.
14'Ma pidin viima tänuohvreid ja ma tasusin täna oma tõotused.
15Azért jövék ki elõdbe, szorgalmatosan keresni a te orczádat, és reád találtam!
15Seepärast ma tulin välja sulle vastu, sind otsima, ja ma leidsin su.
16Paplanokkal megvetettem nyoszolyámat, égyiptomi szövésû szõnyegekkel.
16Ma katsin oma voodi vaipadega, kirju Egiptuse lõuendiga.
17Beillatoztam ágyamat mirhával, áloessel és fahéjjal.
17Ma riputasin voodisse mürri, aaloed ja kaneeli.
18No foglaljuk magunkat bõségesen mind virradtig a szeretetben; vígadjunk szerelmeskedésekkel.
18Tule, joobume kallistustest hommikuni, tundkem rõõmu armastusest!
19Mert nincs otthon a férjem, elment messze útra.
19Sest mu mees ei ole kodus, ta läks pikale teekonnale.
20Egy erszény pénzt võn kezéhez; holdtöltére jõ haza.
20Ta võttis rahakukru kaasa, ta tuleb koju alles täiskuu ajaks.'
21[És] elhiteté õt az õ mesterkedéseinek sokaságával, ajkainak hizelkedésével elragadá õt.
21Ta võrgutas teda paljude meelitussõnadega, ahvatles oma libedate huultega.
22Utána megy; mint az ökör a vágóhídra, és mint a bolond, egyszer csak fenyítõ békóba;
22Äkitselt läks mees temale järele, nagu härg, keda viiakse tappa, otsekui jalarauad meeletu karistuseks,
23Mígnem átjárja a nyíl az õ máját. Miképen siet a madár a tõrre, és nem tudja, hogy az az õ élete ellen van.
23nagu lind, kes tõttab võrku ega tea, et see maksab tema hinge, kuni nool lõhestab ta maksa.
24Annakokáért most, fiaim, hallgassatok engem, és figyelmezzetek az én számnak beszédeire.
24Ja nüüd, pojad, kuulge mind, ja pange tähele mu suu sõnu!
25Ne hajoljon annak útaira a te elméd, és ne tévelyegj annak ösvényin.
25Ärgu pöördugu su süda tema teedele, ära eksi tema radadele!
26Mert sok sebesültet elejtett, és sokan vannak, a kik attól megölettek.
26Sest palju on mahalööduid, keda tema on viinud langusele, rohkesti on neid, keda tema on tapnud.
27Sírba vívõ út az õ háza, a mely levisz a halálnak hajlékába.
27Tema koda on põrgutee - see viib alla surma kambritesse.