1Dávid zsoltára. te néked zengek éneket, Uram!
1Taaveti laul. Ma laulan heldusest ja õigusest ja mängin sinule, Issand.
2Gondom van a tökéletes útra: mikor jössz el hozzám? Szívemnek tökéletessége szerint járok én az én házamban.
2Ma mõtlen käia laitmatut teed. Millal sina tuled mu juurde? Ma tahan vaga südamega käia oma kojas.
3Nem vetem a szemem hiábavaló dologra; a pártoskodók cselekedetét gyûlölöm: nincs köze hozzám.
3Ei ma sea oma silma ette tühje asju; ma vihkan taganejate tegusid, ei need hakka mu külge.
4A csalárd szív távol van én tõlem, gonoszt nem ismerek.
4Pöörane süda olgu kaugel minust, ei ma salli kurja.
5A ki titkon rágalmazza az õ felebarátját, elvesztem azt; a nagyralátót és a kevélyszívût, azt el nem szenvedem.
5Kes salaja laimab oma ligimest, selle ma hävitan; kel ülbed silmad ja hooplev süda, seda ma ei talu.
6Szemmel tartom a föld hûségeseit, hogy mellettem lakozzanak; a tökéletesség útjában járó, az szolgál engem.
6Mu silmad otsivad ustavaid maa peal, et nad elaksid mu juures. Kes käib laitmatut teed, see peab olema minu teenija.
7Nem lakozik az én házamban, a ki csalárdságot mível; a ki hazugságot szól, nem állhat meg szemeim elõtt.
7Ei tohi mu koja keskele astuda see, kes teeb pettust; kes räägib valet, ei jää püsima mu silma ette.
8Reggelenként elvesztem e földnek latrait, hogy kigyomláljak az Úrnak városából minden gonosztevõt.
8Igal hommikul ma hävitan kõik õelad maa pealt, kaotan Issanda linnast kõik ülekohtutegijad.