1Az éneklõmesternek, az altashétre, Aszáf zsoltára, ének.
1Laulujuhatajale: viisil 'Ära hävita!'; Aasafi lugu ja laul.
2Tisztelünk téged, oh Isten, tisztelünk; neved közel van, hirdetik csodatetteid.
2Me ülistame sind, Jumal, me ülistame sind, sest su nimi on ligi; sinu imeasju jutustatakse!
3Ha megszabom a határidõt, én méltányosan ítélek.
3'Kui ma määran paraja aja, siis ma mõistan kohut õiglaselt.
4A föld és annak minden lakosa elcsügged; én erõsítem meg annak oszlopait. Szela.
4Ilmamaa vabiseb ja kõik selle elanikud, aga mina olen selle sambad pannud paigale.' Sela.
5A kérkedõknek azt mondom: Ne kérkedjetek; és a gonoszoknak: Ne emeljetek szarvat!
5Ma ütlen hooplejaile: Ärge hoobelge! Ja õelatele: Ärge tõstke sarve üles!
6Ne emeljétek magasra szarvatokat, ne szóljatok megkeményedett nyakkal;
6Ärge tõstke oma sarve kõrgele, ärge rääkige kangekaelselt, jultunult!
7Mert nem napkelettõl, sem napnyugattól, s nem is a puszta felõl [támad] a felmagasztalás;
7Sest ei idast ega läänest ega kõrbe poolt tule ülendamist,
8Hanem Isten a biró, a ki egyet megaláz, mást felmagasztal!
8vaid Jumal on, kes mõistab kohut; ta alandab ühte ja ülendab teist.
9Mert pohár van az Úr kezében, bortól pezseg, nedvvel tele; ha tölt belõle, még seprejét is iszsza és szopja a föld minden gonosztevõje.
9Sest Issanda käes on karikas ja see vahutab veinist; see on täis tembitud jooki. Ja tema kallab sealt seest; isegi selle pära peavad kõik õelad maa peal ära jooma viimse tilgani.
10Én pedig hirdetem [ezt] mindörökké, és éneket mondok a Jákób Istenének. [ (Psalms 75:11) És a gonoszoknak szarvait mind letördelem; az igaznak szarvai pedig felmagasztaltatnak. ]
10Aga mina kuulutan igavesti, ma mängin Jaakobi Jumalale.
11Ja ma raiun maha kõik õelate sarved, aga õigete sarved tõusevad kõrgele.