1Jõjjetek el, örvendezzünk az Úrnak; vígadozzunk a mi szabadításunk kõsziklájának!
1Tulge, hõisakem Issandale, hüüdkem rõõmuga oma päästekalju poole!
2Menjünk elébe hálaadással; vígadozzunk néki zengedezésekkel.
2Tulgem tema palge ette tänamisega, hõisakem temale kiituslauludega!
3Mert nagy Isten az Úr, és nagy király minden istenen felül.
3Sest Issand on suur Jumal ja suur kuningas üle kõigi jumalate.
4A kinek kezében vannak a földnek mélységei, és a hegyeknek magasságai is az övéi.
4Tema käes on maa sügavused ja tema päralt on mägede tipud.
5A kié a tenger, és õ alkotta is azt, és a szárazföldet is az õ kezei formálták.
5Tema oma on meri, sest tema on selle teinud, ja tema käed on valmistanud kuiva maa.
6Jõjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az Úr elõtt, a mi alkotónk elõtt!
6Tulge, kummardagem ja põlvitagem, heitkem maha Issanda, oma Looja palge ette!
7Mert õ a mi Istenünk, mi pedig az õ legelõjének népei és az õ kezének juhai vagyunk; vajha ma hallanátok az õ szavát.
7Sest tema on meie Jumal ja meie tema karjamaa rahvas ja lambad, kes on tema käe all. Täna, kui te kuulete ta häält,
8Ne keményítsétek meg a ti szíveteket, mint Meribáhnál, mint Maszszáh napján a pusztában:
8ärge tehke kõvaks oma südant nõnda nagu Meribas, nõnda nagu Massa päeval kõrbes.
9A hol megkisértettek engem a ti atyáitok; próbára tettek engem, jóllehet látták az én cselekedetemet.
9'Seal teie esiisad kiusasid mind, panid mind proovile, ehk küll said näha mu tööd.
10Negyven esztendeig bosszankodtam [e] nemzetségen, és mondám: Tévelygõ szívû nép õk, és nem tudják õk az én útamat!
10Nelikümmend aastat oli mul tülgastust sellest rahvapõlvest. Ja ma ütlesin: Nemad on eksija südamega rahvas, nad ei tunne minu teid.
11A kiknek megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmam [helyére.]
11Seepärast ma vandusin oma vihas: Nad ei pääse minu hingamisse!'