¹Salamonnak, Dávid fiának, Izráel királyának példabeszédei,

¹Saliamono, Dovydo sūnaus, Izraelio karaliaus, patarlės.

²Bölcseség és erkölcsnek tanulására, értelmes beszédek megértésére;

²Jos surašytos, kad pamokytų išminties, auklėtų ir padėtų suprasti išmintingus posakius,

³Okos fenyítéknek, igazságnak és ítéletnek és becsületességnek megnyerésére;

³kad pamokytų išmintingai elgtis, pažinti teisumą, teisingumą ir bešališkumą;

⁴Együgyûeknek eszesség, gyermeknek tudomány és meggondolás adására.

⁴kad paprastiems suteiktų sumanumo, jaunuoliams­supratimo ir nuovokumo.

⁵Hallja a bölcs és öregbítse az õ tanulságát, és az értelmes szerezzen érett tanácsokat.

⁵Išmintingas klausydamas taps išmintingesnis, o protingas gaus išmintingų patarimų,

⁶Példabeszédnek és példázatnak, bölcsek beszédeinek és találós meséinek megértésére.

⁶kad suprastų patarles ir palyginimus, išminčių žodžius ir mįsles.

⁷Az Úrnak félelme feje a bölcseségnek; a bölcseséget és erkölcsi tanítást a bolondok megútálják.

⁷Viešpaties baimė yra išminties pradžia, bet kvailiai niekina išmintį ir pamokymus.

⁸Hallgasd, fiam, a te atyádnak erkölcsi tanítását, és a te anyádnak oktatását el ne hagyd.

⁸Mano sūnau, klausyk tėvo pamokymų ir neatmesk motinos nurodymų.

⁹Mert kedves ékesség lesz a te fejednek, és aranyláncz a te nyakadra.

⁹Tai bus puošnus vainikas tavo galvai ir papuošalas tavo kaklui.

¹⁰Fiam, ha a bûnösök el akarnak csábítani téged: ne fogadd beszédöket.

¹⁰Mano sūnau, jei tave vilios nusidėjėliai, nepritark jiems.

¹¹Ha azt mondják: jere mi velünk, leselkedjünk vér után, rejtezzünk el az ártatlan ellen ok nélkül;

¹¹Jei jie sako: “Eime su mumis tykoti kraujo ir ruošti pasalą nekaltam žmogui.

¹²Nyeljük el azokat, mint a sír elevenen, és egészen, mint a kik mélységbe szállottak;

¹²Prarykime juos gyvus kaip pragaras, visiškai, kaip tuos, kurie eina į kapą.

¹³Minden drága marhát nyerünk, megtöltjük a mi házainkat zsákmánnyal;

¹³Mes rasime daug turto ir pripildysime grobiu savo namus.

¹⁴Sorsodat vesd közénk; egy erszényünk legyen mindnyájunknak:

¹⁴Su mumis mesi dalybų burtą, mūsų pinigai bus bendri”.

¹⁵Fiam, ne járj egy úton ezekkel, tartóztasd meg lábaidat ösvényüktõl;

¹⁵Mano sūnau, neik su jais, sulaikyk savo koją nuo jų tako.

¹⁶Mert lábaik a gonoszra futnak, és sietnek a vérnek ontására.

¹⁶Jų kojos bėga į pikta, jie skuba kraują pralieti.

¹⁷Mert hiába vetik ki a hálót minden szárnyas állat szemei elõtt:

¹⁷Veltui tiesiamas tinklas paukščiams matant.

¹⁸Ezek mégis vérök árán is ólálkodnak, lelkök árán is leselkednek;

¹⁸Jie tykoja savo pačių kraujo, pasalą ruošia savo gyvybei.

¹⁹Ilyen az útja minden kapzsi embernek: gazdájának életét veszi el.

¹⁹Toks yra kelias kiekvieno, kuris godus turto, jis atima jo savininko gyvybę.

²⁰A bölcseség künn szerül-szerte kiált; az utczákon zengedezteti az õ szavát.

²⁰Išmintis šaukia gatvėje, pakelia balsą aikštėje.

²¹Lármás utczafõkön kiált a kapuk bemenetelin, a városban szólja az õ beszédit.

²¹Ji šaukia svarbiausiose susibūrimo vietose ir miesto vartuose skelbia savo žodžius:

²²Míglen szeretitek, oh ti együgyûek az együgyûséget, és gyönyörködnek a csúfolók csúfolásban, és gyûlölik a balgatagok a tudományt?!

²²“Neišmanėliai, ar ilgai dar mylėsite neišmanymą? Niekintojai, ar ilgai džiaugsitės savo patyčiomis? Kvailiai, ar ilgai nekęsite pažinimo?

²³Térjetek az én dorgálásomhoz; ímé közlöm veletek az én lelkemet, tudtotokra adom az én beszédimet néktek.

²³Klausykitės mano įspėjimų! Aš išliesiu jums savo dvasios, paskelbsiu savo žodžius.

²⁴Mivelhogy hívtalak [titeket,] és vonakodtatok, kiterjesztém az én kezemet, és senki eszébe nem vette;

²⁴Kadangi aš šaukiau, o jūs nepaklausėte, ištiesiau jums ranką, bet niekas nekreipė dėmesio,

²⁵És elhagytátok minden én tanácsomat, és az én feddésemmel nem gondoltatok:

²⁵jūs paniekinote mano patarimus ir nepaisėte mano įspėjimų,

²⁶Én is a ti nyomorúságtokon nevetek, megcsúfollak, mikor eljõ az, a mitõl féltek.

²⁶tai ir aš juoksiuos, kai jūs žlugsite, tyčiosiuos, kai jus apims baimė,

²⁷Mikor eljõ, mint a vihar, az, a mitõl féltek, és a ti nyomorúságtok, mint a forgószél elközelget: mikor eljõ ti reátok a nyomorgatás és a szorongatás.

²⁷kai siaubas užklups kaip audra ir pražūtis kaip viesulas, kai ateis sielvartas ir vargas.

²⁸Akkor segítségül hívnak engem, de nem hallgatom meg: keresnek engem, de meg nem találnak.

²⁸Tada jie šauksis manęs, bet aš neatsiliepsiu; jie ieškos manęs, bet neras.

²⁹Azért hogy gyûlölték a bölcseséget, és az Úrnak félelmét nem választották.

²⁹Nes jie nekentė pažinimo ir nepasirinko Viešpaties baimės.

³⁰Nem engedtek az én tanácsomnak; megvetették minden én feddésemet.

³⁰Jie nepriėmė mano patarimų ir paniekino mano barimą.

³¹Esznek azért az õ útjoknak gyümölcsébõl, és az õ tanácsokból megelégednek.

³¹Todėl jie valgys savo kelių vaisių, pasisotins savo sumanymais.

³²Mert az együgyûeknek pártossága megöli õket, és a balgatagoknak szerencséje elveszti õket.

³²Neišmanėlių užsispyrimas užmuš juos, kvailius pražudys jų neapdairumas.

³³A ki pedig hallgat engem, lakozik bátorságosan, és csendes lesz a gonosznak félelmétõl.

³³Kas manęs klauso, gyvens saugiai, bus ramus ir nebijos pikto”.