¹Fiam, tartsd meg az én beszédeimet, és az én parancsolataimat rejtsd el magadnál.

¹Mano sūnau, saugok mano žodžius ir neužmiršk mano įsakymų.

²Az én parancsolatimat tartsd meg, és élsz; és az én tanításomat mint a szemed fényét.

²Saugok mano įsakymus ir būsi gyvas, sergėk mano įstatymą kaip savo akies vyzdį.

³Kösd azokat ujjaidra, írd fel azokat szíved táblájára.

³Užsirišk juos ant savo pirštų ir įsirašyk savo širdies plokštėje.

⁴Mondd ezt a bölcseségnek: Én néném vagy te; és az eszességet ismerõsödnek nevezd,

⁴Išmintį vadink savo seserimi, o supratimą­artimiausiu savo draugu,

⁵Hogy megõrizzen téged a nem hozzád tartozó asszonytól, és az õ beszédivel hizelkedõ idegentõl.

⁵kad jie apsaugotų tave nuo svetimos moters, meilikaujančios savo žodžiais.

⁶Mert házam ablakán, a rács mögül néztem,

⁶Kartą, žiūrėdamas pro savo namų lango groteles,

⁷És láték a bolondok között, eszembe vevék a fiak között egy bolond ifjat,

⁷mačiau tarp jaunų, nepatyrusių žmonių neprotingą jaunuolį.

⁸A ki az utczán jár, annak szeglete mellett, a házához menõ úton lépeget,

⁸Jis ėjo gatve pro jos kampą ir pasuko į jos namus.

⁹Alkonyatkor, nap estjén, és setét éjfélben.

⁹Vakaro prieblandoje, juodą ir tamsią naktį,

¹⁰És ímé, egy asszony eleibe jõ, paráznának öltözetében, álnok az õ elméjében.

¹⁰jį pasitiko moteris su paleistuvės apdaru ir klastinga širdimi.

¹¹Mely csélcsap és vakmerõ, a kinek házában nem maradhatnak meg az õ lábai.

¹¹Begėdė ir nerimstanti, negalinti išsėdėti savo namuose;

¹²Néha az utczán, néha a tereken van, és minden szegletnél leselkedik.

¹²tai gatvėje, tai aikštėje, tai ant kampo ji tykojo aukos.

¹³És megragadá õt és megcsókolá õt, és szemtelenségre vetemedvén, monda néki:

¹³Pasigavusį jį, bučiavo ir akiplėšiškai kalbėjo:

¹⁴Hálaáldozattal tartoztam, ma adtam meg fogadásimat.

¹⁴“Aš turiu padėkos auką ir šiandien įvykdžiau savo įžadus.

¹⁵Azért jövék ki elõdbe, szorgalmatosan keresni a te orczádat, és reád találtam!

¹⁵Todėl išėjau tavęs pasitikti, ieškojau tavo veido ir štai suradau tave.

¹⁶Paplanokkal megvetettem nyoszolyámat, égyiptomi szövésû szõnyegekkel.

¹⁶Aš apklojau savo lovą margais egiptietiškais lininiais užtiesalais,

¹⁷Beillatoztam ágyamat mirhával, áloessel és fahéjjal.

¹⁷iškvėpinau mira, alaviju ir cinamonu.

¹⁸No foglaljuk magunkat bõségesen mind virradtig a szeretetben; vígadjunk szerelmeskedésekkel.

¹⁸Eikš, sotinsimės meile iki ryto, mėgausimės glamonėmis;

¹⁹Mert nincs otthon a férjem, elment messze útra.

¹⁹nes vyro nėra namuose, jis išvyko į tolimą kelionę.

²⁰Egy erszény pénzt võn kezéhez; holdtöltére jõ haza.

²⁰Jis pasiėmė maišelį pinigų ir grįš pilnaties dieną”.

²¹[És] elhiteté õt az õ mesterkedéseinek sokaságával, ajkainak hizelkedésével elragadá õt.

²¹Daugybe švelnių žodžių ji prisiviliojo jį, meilikaujančia kalba suvedžiojo.

²²Utána megy; mint az ökör a vágóhídra, és mint a bolond, egyszer csak fenyítõ békóba;

²²Jis seka ją kaip jautis, vedamas pjauti, kaip kvailys, einantis į supančiojimo vietą,

²³Mígnem átjárja a nyíl az õ máját. Miképen siet a madár a tõrre, és nem tudja, hogy az az õ élete ellen van.

²³kol strėlė pervers jo kepenis; kaip paukštis, kuris lekia į spąstus ir nesupranta, kad praras savo gyvybę.

²⁴Annakokáért most, fiaim, hallgassatok engem, és figyelmezzetek az én számnak beszédeire.

²⁴Mano vaikai, klausykite manęs, būkite dėmesingi mano žodžiams.

²⁵Ne hajoljon annak útaira a te elméd, és ne tévelyegj annak ösvényin.

²⁵Tegul tavo širdis nepalinksta į jos kelius, nenuklysk jos takais.

²⁶Mert sok sebesültet elejtett, és sokan vannak, a kik attól megölettek.

²⁶Nes ji parbloškė daug sužeistųjų, daug stipriųjų jinai nužudė.

²⁷Sírba vívõ út az õ háza, a mely levisz a halálnak hajlékába.

²⁷Jos namai yra kelias į pragarą, vedantis į mirties buveinę.