¹Áldjad én lelkem az Urat! Uram én Istenem, nagy vagy te igen, ékességet és fenséget öltöztél magadra!

¹Laimink, mano siela, Viešpatį! Viešpatie, mano Dieve, Tu esi labai didingas! Didybe ir garbe esi apsirengęs.

²A ki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot;

²Tave supa šviesa kaip apsiaustas; ištiesei dangus kaip skraistę.

³A ki vizeken építi fel az õ palotáját, a felhõket rendeli az õ szekerévé, jár a szeleknek szárnyain;

³Virš vandenų surentei sau kambarius, debesis padarei savo vežimu, važiuoji ant vėjo sparnų.

⁴A ki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá.

⁴Tu darai savo pasiuntinius kaip vėjus, savo tarnus kaip liepsnojančią ugnį.

⁵Õ fundálta a földet az õ oszlopain, nem mozdul az meg soha örökké.

⁵Tu padėjai žemės pamatus, ir niekas jos nepajudins per amžius.

⁶Vízáradattal, mint egy ruhával borítottad be azt, a hegyek felett is vizek állottak vala.

⁶Vandenynais kaip drabužiu apdengei ją, kalnų viršūnes vandenys dengė.

⁷Egy kiáltásodtól eloszlának, és mennydörgésednek szavától szétriadának.

⁷Tau grūmojant, jie pabėgo, nuo Tavo griaustinio balso jie pasišalino.

⁸Hegyek emelkedének fel és völgyek szállának alá arra a helyre, a melyet fundáltál nékik.

⁸Jie kyla į kalnus, leidžiasi į slėnius, į vietas, kurias jiems paskyrei.

⁹Határt vetettél, a melyet át nem hágnak, nem térnek vissza a földnek elborítására.

⁹Nustatei jiems ribą, kad neperžengtų jos ir nebeužlietų žemės.

¹⁰A ki elbocsátja a forrásokat a völgyekbe, hogy folydogáljanak a hegyek között;

¹⁰Tu pasiuntei šaltinius į slėnius, tarp kalnų jie teka.

¹¹Megitassák a mezõnek minden állatát; a vadszamarak is megoltsák szomjúságukat.

¹¹Iš jų miško žvėrys geria ir laukiniai asilai troškulį savo malšina.

¹²Mellettök lakoznak az égnek madarai, az ágak közül hangicsálnak.

¹²Jų pakrantėse padangių paukščiai gyvena, medžių šakose jie čiulba.

¹³A ki megöntözi a hegyeket az õ palotájából; a te munkáidnak gyümölcsébõl megelégíttetik a föld.

¹³Iš savo kambarių kalnus Tu laistai, Tavo rankų darbas gaivina žemę.

¹⁴A ki füvet sarjaszt a barmoknak és növényeket az embereknek hasznára, hogy eledelt vegyenek a földbõl,

¹⁴Tu išaugini žolę galvijams ir augalus, kad tarnautų žmogui, kad iš žemės jis maistą sau gautų

¹⁵És bort, a mely megvidámítja a halandónak szívét, fényesebbé teszi az orczát az olajnál; és kenyeret, a mely megerõsíti a halandónak szívét.

¹⁵ir vyną, kuris linksmina žmogaus širdį. Veidai spindi nuo aliejaus, o duona stiprina žmonių širdis.

¹⁶Megelégíttetnek az Úrnak fái, a Libánonnak czédrusai, a melyeket plántált;

¹⁶Viešpaties medžiai pasisotina, Libano kedrai, Jo pasodinti.

¹⁷A melyeken madarak fészkelnek: az eszterág, a melynek a cziprusok a háza.

¹⁷Paukščiai ten krauna lizdus, gandras kipariso viršūnėje sau namus pasidarė.

¹⁸A magas hegyek a vadkecskéknek, a sziklák hörcsögöknek menedéke.

¹⁸Aukšti kalnai­laukinėms ožkoms, uolos­triušiams prieglaudą teikia.

¹⁹Teremtett holdat ünnepeknek mutatására; a napot, a mely lenyugovását tudja.

¹⁹Jis sukūrė mėnulį laikui žymėti, saulė žino, kada nusileisti.

²⁰Szerzett setétséget, hogy éjszaka legyen, a melyben szétjárjanak a mezõnek összes vadai;

²⁰Tu siunti tamsą, ir ateina naktis, miško žvėrys sujunda.

²¹Az oroszlánkölykök, a melyek ordítanak a prédáért, sürgetvén Istentõl eledelöket.

²¹Ima riaumoti jauni liūtai, grobio ieškodami, ir prašo Dievą sau maisto.

²²Ha felkél a nap, elrejtõznek és hajlékaikban heverésznek;

²²Kai pateka saulė, jie pasitraukia miegoti į savo lindynes.

²³Az ember munkájára megy ki, és az õ dolgára mind estvéig.

²³Žmogus išeina į darbą ir darbuojasi ligi vakaro.

²⁴Mily számtalanok a te mûveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal.

²⁴Viešpatie, kokia daugybė Tavo darbų! Juos išmintingai padarei, žemę pripildei savo turtų.

²⁵Ez a nagy és széles tenger! Itt vannak benne a megszámlálhatatlan csúszók; apró állatok nagyokkal együtt.

²⁵Štai didelė ir plati jūra. Ten knibžda be skaičiaus įvairaus dydžio gyvūnų.

²⁶Amott gályák járnak [s] czethal, a melyet azért formáltál, hogy játszadozzék benne.

²⁶Ten plaukioja laivai, Tavo sukurtas leviatanas vandeny žaidžia.

²⁷Mindazok te reád néznek, hogy megadjad eledelüket alkalmas idõben.

²⁷Jie visi iš Tavęs laukia, kad duotum jiems maisto reikiamu metu.

²⁸Adsz nékik [és] õk takarnak; megnyitod kezedet, és megtelnek a te jóvoltoddal.

²⁸Tu duodi jiems, jie rankioja. Tu ištiesi savo ranką, jie pasisotina gausiai.

²⁹Elfordítod orczádat, megháborodnak; elveszed a lelköket, kimulnak és porrá lesznek újra.

²⁹Tau paslėpus nuo jų veidą, jie išsigąsta. Tu atimi iš jų kvapą, ir jie miršta, dulkėmis virsta.

³⁰Kibocsátod a te lelkedet, megújulnak, és újjá teszed a földnek színét.

³⁰Atsiunti Tu savo dvasią, sukuri juos ir atnaujini žemės veidą.

³¹Legyen az Úrnak dicsõség örökké; örvendezzen az Úr az õ teremtményeiben;

³¹Viešpaties šlovė pasiliks per amžius, džiaugsis Viešpats savo darbais.

³²A ki, ha rátekint e földre, megrendül az; megilleti a hegyeket, és füstölögnek azok.

³²Jis pažvelgia į žemę, ji sudreba; paliečia kalnus, ir jie rūksta.

³³Éneklek az Úrnak egész életemben; zengedezek az én Istenemnek, a míg vagyok!

³³Viešpačiui giedosiu, kol gyvensiu, giedosiu gyrių Dievui, kol gyvas būsiu.

³⁴Legyen kedves néki az én rebegésem; örvendezem én az Úrban;

³⁴Mano apmąstymai Jam patiks; aš džiaugsiuosi Viešpatyje.

³⁵Veszszenek el a bûnösök a földrõl, és a hitetlenek ne legyenek többé! Áldjad én lelkem az Urat; dicsérjétek az Urat!

³⁵Te nusidėjėliai dingsta iš žemės, tenebūna daugiau nedorėlių. Laimink, mano siela, Viešpatį! Girkite Viešpatį!